Ambrus László

Ambrus László – A szemembe nézz!

életem során
a „nagy” beszélgetések
mindig árulkodtak.

a testek beszéltek, 
az emberek 
papoltak.

szemeim 
akár az inkvizítorok:
vallató füllé fejlődtek,

ahogy a kémek 
észrevétlen hallgatóztak,
és lefülelték a füllentőket,

röntgensugaraik átvilágítottak
árulót alattomost számítót,
és mind a kigyószavú sziszegőt.

idegen szemek hazug hártyáin
tiszta tükörpárt kerestek:
de könnyen felismered ha a lélek maszatol

serceg a tekintet
akár a kígyó, a napra is kifekszik: „erőt” gyűjteni
jobbra-balra kanyarog – kitekintget

hajlik vele a mondandó! 
a testbeszéd a póz persze sosem hazudik
ha éberen figyelsz minden gaz

kihallik, jellem éget akár a nagyitó
mellyel gyerekkorodban kísérleteztél
kint a kertben: tréfásan-halálosdit, kegyetlenesdit

játszottál! mi lobban, mi kél lángra s mi vész örökre
a kitinpáncél meg csak sercegett: bogár szenve lett,
élvezted míg a nap sugarai egyre büdösebbre perzselnek férget,

csak itt már humán-bőrre megy:
itt a mismásolók álcája sistereg,
és nem csak a kihúzott láb az amitől sántít a kétlábú, hanem 

a lélek is csalfán tolja tomporát: pucsít!
de megismerszik az ilyen
könnyen: fürgén forgatja a nyelvét meg 

a szemét! szemedbe sosem néz!
– engem sasolj, ne a földet! –
1117
2020
L’ambrus

Vélemény, hozzászólás?