Ambrus László

Ambrus László – Akár a nyálban is füröszthetném…

/ Fenyő László költő emlékére  /

Néha úgy tetszik, akár nyálban is 
füröszthetném ujjaim hegyét, – tinta helyett,
és a levegőbe kanyaríthatnám darabjaim, –
mint a padlás eldugott szegletében – titokban 
megbúvó beszívott karmester, ki maga előtt 
hadonászva komponálja művét: a lég-betűket.

Nem tűnnék sokkal bolondabbnak, – 
Ó, nem...
mint most: hogy virtuális króm-lapra,
egy holt-költő emlékének tisztelegve 
plasztik klaviatúrán gépelek.

Ennyi ma a líra,
ennyit ér a tiszta szó:
ennyit ér a lélek… 
ennyi most az izzadtság bére. 

Vagy talán tévedek?

...hogy  jó száz évvel elcsúsztam:
száz esztendeje kellett volna 
élnem: s csak buta tréfa, a sorstól,
hogy ebben a korban – érzelmekről – hebegek.

De a kesergés legalább 
megmaradt a régi: –
az mit sem változott:
minek írok s főleg
kinek, ha senki 
nincs aki olvassa?

De majd elrakom későbbre magamnak...
Vagy ajánlom egy rég elúszott lelki társnak:
üzenve, az élők halott világából: 
hogy most sápadtabb, és kufárabb az arcom, 
mint neked valaha volt kedves,
vágyott barátom…

... mert akár a nyálba is 
mártogathatnám ujjaim hegyét...
(a kutya sem nyalná le)


1022
2020
L’ambrus

Vélemény, hozzászólás?