Ambrus László

Ambrus László – Átfordultam – a négyes tükörszámon

/Négynapos prevízió/

Van az a kor – hidd el, eljön –,
egyszer csak utolér, 
és a tudat, mi oly alattomosan 
támad s vág hátba, 
hogy attól hirtelen röpképtelenné válsz,
mint a nyesett szárnyú vadruca, amit
háztájnál neveltek szaporításra.

Mert van az a kor – hallom, itt kopogtat –,<
amikor már
nem kell a színes lufifelhő, harsonás keringő, 
hogy méltón megünnepeld az áldott napot, melyen – 
akartad, vagy sem –
e világra megszülettél: anyaméhből
dolgos méhként kirajzottál.

És te? Most ahelyett, hogy átadnád magad
a felhőtlen örömnek,
csak fintorral félrehúzod szád csücsörét, s 
az orr majd fürgén követi:
sziszegsz-morogsz kígyónyelvvel, 
vén, bolhás kutyaként,
a  sokfény-szemű, díszes tortára – 
amit a kedves nagy figyelemmel, 
odaadással készített –, 
hogy neked örömet szerezzen vele.

Van az a kor, mikor csak ülsz, és 
üveges szemekkel bámulsz az édes 
csokoládérétegekre. Mosoly? 
Erőltetett: csupán a fény színmelegét élvezed.
És a torta, mi úgy terül el most előtted,
mint valami áthatolhatatlan,
kusza, lángoló< fekete talajú viaszerdő,
amit egy szuszra már aligha tudnál
elfújni: fekete prevízió – 
talán így többet kívánhatsz majd?

Van az a kor, amikor már
kelletlen csak annyit préselsz ki 
szűk reteszre zárt – 
édesre, melegre, hidegre, emberekre 
érzékeny – fogaid között:
Szuper! Köszönöm… Hát ezt is megértem...
Dió? Van benne? – Nincs? Akkor jó!
Fújjuk, együk, na,
gyorsan legyünk túl rajta.

0924
2020
L’ambrus
Lektor: Kalcsics Ildikó

Vélemény, hozzászólás?