Ambrus László

Ambrus László – csurgói kaland

fehérvárcsurgó. víztározó a gaja torkolatában. kedvesem a csúszós töltésoldalban lefelé araszolgat. előzékenyen elveszem tőle a fényképezőgépet: fogadjunk ezt jobban félted! nem, csak láttalak már kétszer így seggre ülni.
íme a természet lágy öle: bokáig kajtatok a süppedős iszapban. fogok egy centis békát, a sárból kúszik elő, kézfejre másztatjuk, levideózzuk. aranyos. a staropramen meg a táskámból hoppan elő szűretlen, zavaros.
már hason fekszem, egy kockás pléden. a szikkadt vízpartra terítünk meg a piknikhez. gere rosé, kifli, sült-sajtos virsli, paradicsom, paprika, újhagyma. tűz a nap. a foltjaimat égeti. szöcskék nincsenek, gyanítom ők is megsültek. felhúzom a fekete esernyőt a napsugarak ellen. kedvesem közben fajlistát bővítendő madarak után kajtat. van itt mindenféle szárnyas: szürke gém, kiskócsag, molnárfecske, kis lile. a fecskék szinte a fejemen landolnak. a szúnyogok is lassan, de éledeznek.
idén, úgy tűnik ez a nyaralás. a figyelmes nav ugyanis kiemelt egy százast a zsebemből, pont az utazásra félretett költőpénzt. nekik ez aprópénz, nekem jelenleg vagyon. a kedves visszatér. eszünk, iszunk, mozdulni sem bírok: hiába, fő a mérték. ha még sokáig itt aszalódunk a napon a dolmányos is fészket rak a fejünkön, vagy a lilék. bár utóbbiak félénk „party-állatok”.
csináljunk egy szelfit. ó jajj, és ó ne. tudom, én vagyok a selfie troll. az ernyő benne lehet? szörnyű vagy! akkor minek puszilgatsz. mert szeretlek. jah, és tényleg.
izmos fröccsöt készítünk. percenként landol benne valami zümmögő izé. az övébe is beleszédül egy nünüke. kiszedi, és a cipő orrára rakja. szerinted, megmentettem? nem tudom, még él, de ne üljön a pilóta fülkébe.
mögöttem megérkezik a méhlegelőtlenítő brigád. asszem rajtam röhögnek, pontosabban rajtam és az esernyőmön. leszarom.
a szürke gém, hangos nemtetszését adja ittlétemnek. olyan a hangja, mint amikor az öregasszony rádhörög a piacon, mert az utolsó csirkelábat is elhappolod előle. nagyanyám cuppogott mindig hangosan a levesbe főtt csirkelábakon. hosszasan forgatta a lábdarabokat a szájában, aztán elégedett arccal, a gondosan leszlopált csontdarabkákat a csontos tányérba köpködte. szemem sarkából undorral kísértem: mama! hogy lehet azt a gusztustalanságot megenni!?
óvatosan kiemelek egy muslicát a fröccsömből. én is életet mentek: figyelem, ahogy a lábszárszőrömön egyensúlyozik a lény.
visszafelé a zúzott kavicsos töltésparton jövök. kedvesem a lenti dzsindzsás ösvényen halad. így legalább nem ijesztem el a madarait. nyúúúl, kiált fel hangosan. nem tudom eldönteni melyikük ijed meg jobban. jé, és valóban: szép nagy, nyugtázom. próbáljuk meg becserkészni! esélytelen…, villámgyorsan eliszkol, de még a tapsi ülepét sikerül lefotóznia. új faj a listádon? hehe. hopp, ez meg egy tövisszúró gébics lesz, egy jókora kövér szöcskével a csőrében! akkor mégiscsak vannak itt szöcskék, állapítom meg, aztán lassan visszaérünk a csurgói kastélypark civilizáltabb tóparti környezetébe.
irány a famóló. cipőstől, zoknistól elmerítem lábaimat a tó hűs vizében. akkor még jó ötletnek tűnt. később a zoknim, és a track n’ trail cipőm szárítgatom a napon. esélytelen.
egy töpszli, aranybarna keverék kutya csapódik mellénk. a tóparti békákat kergeti nagy lelkesen. jól neveltnek tűnik. talán nem is emberek nevelték… kedvesem megeteti a maradék füstös parizerrel. a szeleteket egy falásra lenyeli. beszélget vele. a torockói serpa kutyára emlékezteti, ami felkísért minket a hegyre. szemem sarkából aggodalommal követem az ismerős jelenetet; megint kezdődik: magához édesget valamit, aztán jön a fájó elengedés pillanata, a nyüszítés. nem, nem visszük haza! se kutya, se papagáj nem kell a nyolcadikra. megbeszéltük!
közben kikapok egy mocsári teknőst a tó vizéből. mindenét visszahúzza a hinaras teknőspáncélba. aztán érzékeli, hogy nem akarok levest csinálni belőle, tudja magáról hogy védett, így lassan megnyugszik, kienged. egy darabig még nézegetjük egymást, aztán a stégről ugrik egy csukafejest a tó hűs vizébe.
a kastélyban a tervezett kávézást bukjuk: épp esküvő van. a buszmegállóval szembeni üvegtigris szerű közértben, szerencsére kapunk hideg ásványvizet. mennyi lesz? száztíz forint? kizárt, az nem lehet. az első hely már jó ideje, ahol nem akarnak pofátlanul lehúzni… vajon szeretetből élnek?
l’ambrus

Vélemény, hozzászólás?