nem jól aludtam. dühödten, fáradtan ébredtem. éreztem, csipában teli lesz ez a nap. – természetbarátoknak fordítva is dalol ez a „madár” – tudjátok, vékonyak itt a falak. még a szar is áthallik: a gatyán átsprintelő metán, a szomszéd falun érett szofisztikált kacaja, a macska parkettán guruló fém gombolyaga, a kopogó papucs, s az utána guruló henger, a gyógyszerem, a vizelet egymás fejére csobogtatása, az otthon magányában hátrahagyott kutya fájó vonyítása. halljátok (ti is), vonyítok én is! papírvékonyak a falak! s míg a lift a mennyből a földszintre ér remélhetőleg a tapintat, s az intelligencia is szintet lép, felfelé! mert türelmem bár az ózont hasítja, véges. bizakodom, hogy te is felfogod: ez nem egy tanya, ahol tíz után megengedett a nyerítés. itt nem dörömböl be petőfi papucsban, hogy „csendesebben vigadjanak”, csak én. kidülled a szem? mostanra közelebb hajolsz, már a lehelleted érzed. keresed ki írhatta ezt a mocskot, ki véste a lift beszűkült falára, hogy tágítsa bennünk az intellektuális teret. megmondom azt is, ne keresd… tízpontos fraktúrral mondandóm végére vésem. 0313 2023 l’amb