emlékezvén szegény megözvegyült sommerné szagos alfelére

/érzem, ebből még egyszer – pajzán – költemény (k)erekedik.../

a kujon balassinak anno, hogy oda dörgölődjön a
zaftosabb’, meleg combok között gyárilag abált sós falathoz,
pruszlikot, és pendelyt kellett hántania „gyanútlan” áldozatáról.
ma, a drasztikus nylon zsugorodás korszakában,
(amiért vélhetőleg az automata mosogép, és
a nem gondosan kiválasztott magas vízhőfok, vagy a silány mosópor okolható) már nem lenne mit lerántani.
– tavasz-nyár időben –, csak
vadóc, kielégítetlen nyelvét kell gyűszűnyire kiöltenie az önként áldozat felé…, 
s ízlelőbimbója hegyén nyomban ott „harap" a: 
p..a
buja illatú mezőkön sem köll’ fölösleg’ űzni a fránya vadat…
amúgy is sok otta’ alattomos kullancs, a kukkoló egerészölyv,
meg a tehénszar.
pedig, be izgalmas is megdolgozni azért a fanyar húsért, amit ma mindenki, ha kéri, ha nem: szemére(mére) szinte vény nélkül kap
(apróbbik lyukkal, s az ötujjas kesztyűvel).
de ki mondaná, akárhol is, hogy: nincs ínyemre az étek?
fujj, kérlek tüstént fedd el: bájodat!

0324
2022
írta: l’amb.

Vélemény, hozzászólás?