Ambrus László

Ambrus László – Épp, egy élethossznyi…

Fotó: Csuka Marianna
Épp, 
egy élethossznyi
időd van arra, hogy
betömd nyivákoló száját 
az éhenmaradt vágynak,
és sutba hajítsd gőgös 
egód evilági rongyait: az
„élj a mának”... – és 
a hasonló kezdetűek társait.

Épp, 
csak homokóra-pördülésnyi
időd van arra, hogy őszintén
megbánd s fölvállald minden 
elkövetett s letagadott hibád, és hogy–
lerázva magadról, a sárból dagasztott
Hany Istók gúnyát: – a mocsárból kimászva
amiben eleddig kényelmesen lubickoltál:
amelyben az Én-tudatos létezésed, 
oly tudatlanul kérkedett, – sikamlós vagyonával
ahogyan a nyálkás gyermek 
hízeleg, egy tál, lápi-békával
Juliska asztalán!

És
ki tudja,
mennyi lélegzet-szennyed van még hátra, – 
talán épp, csak homokpergésnyi,
hogy lélekben felvértezd magad, és
úgy rohanj majd – csupasz fenékkel – 
az ében-Óceánba: meztelenül, tisztán,
félelmek s bűntudatok nélkül: boldogan, és –
úgy zuhanj egy – mélyebb  –
mozdulatlan, ártalmatlan-álomba: –
világmindenséget ölelő kozmikus-kómába, 

hogy utolsó szavad, csak ennyi legyen: Köszönöm!

1025
2020
L’ambrus

Vélemény, hozzászólás?