Ambrus László

Ambrus László – Félhomályban

(Asszisztált reprodukció)
/Repróversek – VIII./

Jobb volt-e félhomályban, 
vakon tapogatóznunk,
lebegni tejszínű sav 
lélekmaró felszínén,
mintsem szembesülni a 
fájdalmas ténnyel, hogy 
ezúttal: nem sikerült?

Jobb-e most, 
hogy beleszaladtunk
a nagybetűs kegyetlen, 
de őszinte öklébe,
ami kiütéssel pontozta el
szemünkről a métely
ragályos kórját? – Nem tudom...

Elviselni azt, hogy a hír 
úgy hasított elménkbe
téren s időn keresztül, ahogyan
a meg nem született gyermekünk 
hangtalan könnyei fakadnak
felszínre, észrevétlen. – Itt maradnak.

Emlékkapszuláinkba égnek, ahogyan 
a kétségbeesett akarat elfojtva 
jajveszékel sérült lelkünk romjain;
mikor az épphogy fejlődésnek indult, 
hiú reménybe ringató, fürtbe szökkent 
apró létlátomás a tápláló anyaméhben: spontán elvetél.

És könnyebb lesz-e majd – ezek után –
egymást a fájdalom tükrén keresztül
viszontlátni: benne önmagunk leégett gondolatcsarnokát; 
amikor minden egymásnak szánt kedves pillantás, 
törékeny mozdulatmorzsáink apró gesztusa
a puha tükör csillogó filmfelszínén
szinte azonnal mostoha, torkot szorító
könnygombóccá fakad.

L’Ambrus
2020
2208

Korrektor: Kalcsics Ildikó

Vélemény, hozzászólás?