Ma, vénülő fejemmel, lementem gerelyezni: – én balga. – mondván de jó lesz újra edzeni... Nyakam, vállam, hátam, egyik fájó pózból a másikba tekertem... fittyet hányva a kattogó gerincemre, – vélhető gerincsérvemre a lépésre sem igazán alkalmas lúdtalpamra, a letapadt, megkopott izületeimre, a mindenhol sajgó porcikákra stb... Panaszkodjak? Hát nem fogok... Jó ha fáj, jó ha fáj! – mondogattam magamnak: – Míg fáj legalább, érzem hogy élek! És amíg hajításból-hajításba szökkentem: az égbolt napfényesre nyalt tányérján, a csillagokba révedtem, számoltam belőlük számtalant, és szökött ki számon szintúgy számtalan – szebbnél-szebb gondolat – köszönöm P. Sándor! de csak folytattam... s mondogattam magamban, egyre hangosabban: Jó ha... fáj! Jó ha... fáj!! Jó ha fáj!?? ...és addig mondogattam, míg a végén már magam is elhittem: Jó ha fáj!? - hát nem: (Egy francos-francot jó ha fáj...) 1017 2020 L’ambrus