/ Amolyan influenszer ellenszer /
Influenszer, az leszel! Nem tűzoltó, s nem katona, – komám! csak egy profitra éhes galléros vad-király: baboon, kurkász. De mire te oly „nagy” leszel… én addigra mind-erre immunis. – biz ám! Rád, s minden egyéb hordalékodra: csúcsra-járatott marketing-tápodra. Ahh, árulkodón úgy lógsz itt előttem, Akár a disznózsírral kikent csizma: Sokadmagaddal nyikorogsz, a Zsúfra-púpra rakott pajtában. Fényed: igazi, hamis-gyémánt, melyről már a sokat próbált shoppingos is – kuponnal teli szájjal – ekképp kiállt: „Ho-hó, öcsém, megállj! Egy lépést se tovább!” – Engem te nem vezetsz meg! Nem versz át! Hisz orromba csap mesterséged szaga híg adaléka; fanyar parfümje karcol, – bárhová is fordulok, torkomig kúszik e maróan-kéklő szag! De jajj! A „Most, – hiszékeny balekom – bármi (is) lehetsz!” és “A gyere, megmutatjuk hogyan!”-ra, a „Vedd ezt ne azt!”-ra az insta báj-moslékra megannyi esztelen kattint, – reflexből – felel: Feszes-face gyeplőből – ki azon nevelkedett a sok kis bodros, önként s bégve előtör, s ráharap! Hangosan csámcsog, ahogyan az éhbe sínylő disznó visít tudattalan, veszetten – vadul röfög, s közben Ösztönből rág csupaszra, tövig, csontig bármit: nem nézi hogy fogai közé tulajdonképp mi is akad, be nem számít, morzsolt abrak, pir-polenta, falja azt, mi épp terítéken van aznap. És amit e virtuál-gazda ad, kínál – elejébe tolja, portékáját eszi mohón, s bízik benne, követi, gazda neveli, s ő tartja virt-szolgasorban, vágásig, – adat-kordában – tudatlan. De legalább megeteti… Ó, de megám! hogy hízlalja, ó hogy tömi! s amaz meg hogy benyeli! hogy aztán a gazda, húsából észrevétlen tépjen majd, – kéjben-bőséggel, – mint ki ezeréves böjtjéből épp most ébred... És persze ösztönözni kell a jószágot! Evésre, ívásra, pénzszórásra, rongyrázásra Buzdítani cselekvésre, s láncolni észrevétlen függésbe : Kattints, lájkolj, ossz meg, oszt: pucsíts, nyeríts! – Deszeretem! Biztat: Légy menő, légy trendi! Nem számít más csak a külső; a lájk s a „follow me” analízis: s a birkát birkamód persze követni, illik. Mert hát a szopós bárány joggal vélheti: a nagy birkát, a kost vagy jerkét érdemes követni, mert arra gurul majd a finom falat, – és talán neki is juthat, egy darab, ha amaz nagy keggyel elvétve dob neki! Influenszer, gyöngyöm! Az leszel, ha nagy leszel... Értem, én… Valóban, szép mesterség, – amolyan igazi kétkezi. Csak hát Értéket nem ad, – azt persze – nem közvetít. Ó, de az már nem is divat errefelé! – Ha csak az nem..., hogy – az önsimító kéz, az Én-én-én, kamu embert, s kamu profilt széppé simogatja-gyúrja, Báját, fineszes, feszes-fész fürdőruhában tárja eléd: – De hát mi mása is van annak? – Felfedi: Lám, mi itt s így nyaralunk! Ohh... Be jó neked! Kedves, benyomás gazdám! Ha úgy véled, meztelen nyájra, és bőséges nyálra van itt most szükség! „Hisz erre gerjed mindenki…“ – mondod S ebben tán igazad is van, főleg Ha azt lesed, hogy kinek mennyi is, és mekkora a jókora? Kinek hogy feszül keble, s hogy ível tompora? Míg lájkok hamis tükrében díszelegsz derengve, s fény-hajat fésülsz mert már csak ez számít neked; ez maradt mi érced, mi hajt s mi éltet: a szuperfényes amoled ragyogás! Csak én maradtam itt, – tisztelettel – mindezekre: s maradok továbbra s így – kérlek mondd ha már te is érted, és akkor – már veled együtt lehetek, influ-immunis!
L’Ambrus
1507
2020