Ambrus László

Ambrus László – Influ-immunitás

/ Amolyan influenszer ellenszer /
Influenszer, az leszel!
Nem tűzoltó, s nem katona, – komám! 
csak egy profitra éhes 
galléros vad-király: baboon, kurkász.

De mire te oly „nagy” leszel… 
én addigra mind-erre immunis. – biz ám!
Rád, s minden egyéb hordalékodra: 
csúcsra-járatott marketing-tápodra.

Ahh, árulkodón úgy lógsz itt előttem,
Akár a disznózsírral kikent csizma:
Sokadmagaddal nyikorogsz, a 
Zsúfra-púpra rakott pajtában.

Fényed: igazi, hamis-gyémánt,
melyről már a sokat próbált shoppingos is – 
kuponnal teli szájjal – ekképp kiállt: 
„Ho-hó, öcsém, megállj! Egy lépést se tovább!” – 
Engem te nem vezetsz meg! Nem versz át!

Hisz orromba csap mesterséged szaga
híg adaléka; fanyar parfümje 
karcol, – bárhová is fordulok,
torkomig kúszik e maróan-kéklő szag!

De jajj! 

A „Most, – hiszékeny balekom –
bármi (is) lehetsz!” és “A gyere,
megmutatjuk hogyan!”-ra, a „Vedd ezt ne azt!”-ra
az insta báj-moslékra megannyi
esztelen kattint, – reflexből – felel:

Feszes-face gyeplőből – ki azon nevelkedett 
a sok kis bodros, önként s bégve előtör, s ráharap! 
Hangosan csámcsog, ahogyan az éhbe sínylő disznó
visít tudattalan, veszetten – vadul röfög, s közben
Ösztönből rág csupaszra, tövig, csontig
bármit: nem nézi hogy fogai közé 
tulajdonképp mi is akad, be nem számít,
morzsolt abrak, pir-polenta, falja azt, 
mi épp terítéken van aznap.

És amit e virtuál-gazda ad, kínál – elejébe tolja, 
portékáját eszi mohón, s bízik benne, követi,
gazda neveli, s ő tartja virt-szolgasorban,
vágásig, – adat-kordában – tudatlan.

De legalább megeteti… Ó, de megám! 
hogy hízlalja, ó hogy tömi! s amaz meg 
hogy benyeli! hogy aztán a gazda, 
húsából észrevétlen tépjen majd, – kéjben-bőséggel, –
mint ki ezeréves böjtjéből épp most ébred...

És persze ösztönözni kell a jószágot!
Evésre, ívásra, pénzszórásra, rongyrázásra
Buzdítani cselekvésre, s láncolni észrevétlen függésbe : 
Kattints, lájkolj, ossz meg, oszt: pucsíts, nyeríts! – Deszeretem!

Biztat: Légy menő, légy trendi!
Nem számít más csak a külső;
a lájk s a „follow me” analízis: 
s a birkát birkamód persze követni, illik.

Mert hát a szopós bárány 
joggal vélheti: a nagy birkát, 
a kost vagy jerkét érdemes követni, 
mert arra gurul majd a finom falat, 
– és talán neki is juthat, egy darab, 
ha amaz nagy keggyel elvétve dob neki!

Influenszer, gyöngyöm!
Az leszel, ha nagy leszel... 
Értem, én… Valóban, szép mesterség, 
– amolyan igazi kétkezi. Csak hát
Értéket nem ad, – azt persze – nem közvetít.

Ó, de az már nem is divat errefelé! –
Ha csak az nem..., hogy –
az önsimító kéz, az Én-én-én, kamu embert, 
s kamu profilt széppé simogatja-gyúrja,

Báját, fineszes, feszes-fész fürdőruhában 
tárja eléd: – De hát mi mása is van annak? –
Felfedi: Lám, mi itt s így nyaralunk! 
Ohh... Be jó neked! Kedves, benyomás gazdám!

Ha úgy véled, meztelen nyájra, 
és bőséges nyálra van itt most szükség! 
„Hisz erre gerjed mindenki…“ – mondod
S ebben tán igazad is van, főleg

Ha azt lesed, hogy kinek mennyi is, 
és mekkora a jókora?
Kinek hogy feszül keble, 
s hogy ível tompora?

Míg lájkok hamis tükrében
díszelegsz derengve,
s fény-hajat fésülsz
mert már csak ez számít neked; 
ez maradt mi érced,
mi hajt s mi éltet:
a szuperfényes 
amoled ragyogás!

Csak én maradtam itt, – tisztelettel – 
mindezekre: s maradok továbbra s így 
– kérlek mondd ha már te is érted, és akkor  – 
már veled együtt lehetek, influ-immunis!

L’Ambrus
1507
2020

Vélemény, hozzászólás?