Ambrus László

Ambrus László – Inszomnia

Hajnali hűvös három.
és kattogok... – – –
és lassan, a panelra aggatott 
radiátor is életre kel.
Vas tüdeje: – szerintem kovidos – köhög, 
lomha a szíve is –
keringeti a forró fekete vért; tempója
a gyorsuló ütemből,
lassú dobogásba tér.
– Majd megáll! ahogyan
szívben a lüktetés...

belső órám meghibásodhatott, ébresztője
megbolondult, – túl korán kukorékolt –
talán meg kéne javíttatnom...
van is egy komám, a „szitaferi”, 
ő órás - neki megmutatom.
A Rolleikhoz is ért… talán ehhez is konyít valamit...

Gyűrűs-középső-mutató,
gyűrűs-középső-mutató!
B-G-D - BÉ - GÉ - DÉ! épp, 
ahogyan a gitáron,
húrjait tépem ujjaimmal, 
siklanak, pikádóznak 
a csupasz mellkasomon…
Fááázom...

A párnámmal birkózom épp:
meggyűlt vele a bajom, a matrac
kókuszát... – hogy én mennyire utálom: puha és meleg
és kényelmetlen – egy merő fájó ártalom... 

Vörös homály,  vörös homály: – riadó!
elmosódott számok, a számlapon, mint 
ha folyton célkeresztben lennék:
lesik, hogy épp mit álmodom…
Álomőrség!

Mellettem az éjjelin, a 
fakó kaspós töppedt növényünk 
homályos sziluettjét merítem pupilláim
hívó folyadékába: az átsejlő derengés már szinte bűvöl!
Megriadok: – itt valami nem klappol: hisz éjjeli fiókosunk gaztalan! – 
Akkor, viszont mégis csak álmodom..!?

Egy légkorlátba kapaszkodom épp, 
alattam iszapos függöny, hullámzó
hínár hordalék – hátán lépdelek – 
térdig belesüppedek:

Elmerülök – felriadok.

Újra kattogok: irodalmi szósöl tag-vagyok!
Ím, Kukorellyék „online-szemén” pörgetem
mohó szemem: ki-be-át kapcsolgatnak majd? alakítanak? 
Antik vagyok, patinás: nehéz darab, és talán 
kissé konzervatív is, – és szeretem a cizellált – gondosan
megmunkált tartalmakat – remélem, ez előny… 
előny kell, hogy legyen!? Valaki, csak értékeli!?

Valaki, biztosan, egészen...

Például csíkoska, aki itt szuszog mellettem:
a hold deríti sávjait, – a sötétben is látom, és hallom
ahogyan...
a büdös kutyái odakint már megint a holdat aprítják!
– igazán befoghatnák! – idióta gazdák!
vagy csak a mázsás szomszéd fordult át hirtelen?
nyögni kettőt kedvesére, és azt közvetíti a tér?… 
nem tudom: összemosódnak a hangok a fejemben!
nem tudom: eldönteni, hogy álmodom, vagy éberen...

de írom, írom az új művemet, 
fejemben már összeállt a kép, – és te épp azt olvasod most
csak el ne felejtsem… 
csak el ne felejtsem…:
égetem agyamba billogként a 
fontosabb mérföldköveket...

Reggel van...
– Dehogy is... Nincs reggel! 
Legyen reggel!
Legyen reggel! – ommmm: mantrázom.

De beledumál egy rikkancs! – egy kék-cimbi – ráült az etetőnkre,
hívja társait: – Kaja van! Kaja van! – Kuss van! – kiáltom magamban
kíméletlen, felhasítja harsány hangjával zsibbadt lebegésem…

Befogta... Megmenekültem! – Csak azt hiszem...

Kedvesem lép az ablakhoz, 
a redőnyöket húzza-vonja... és én morgok:
– Húzd már vissza! 
– Csak egy kicsit húzom fel – mondja.
– Aha, pont annyira hogy megvakuljak… : – röfögök félájultan...

Indulni akarok!
írni akarok, és 
végre… aludni akarok....: egy jót!
– – –
kész vagyok, 
azt hiszem… elkészültem!

1107
2020
L’ambrus

Vélemény, hozzászólás?