Hajnali hűvös három. és kattogok... – – – és lassan, a panelra aggatott radiátor is életre kel. Vas tüdeje: – szerintem kovidos – köhög, lomha a szíve is – keringeti a forró fekete vért; tempója a gyorsuló ütemből, lassú dobogásba tér. – Majd megáll! ahogyan szívben a lüktetés... belső órám meghibásodhatott, ébresztője megbolondult, – túl korán kukorékolt – talán meg kéne javíttatnom... van is egy komám, a „szitaferi”, ő órás - neki megmutatom. A Rolleikhoz is ért… talán ehhez is konyít valamit... Gyűrűs-középső-mutató, gyűrűs-középső-mutató! B-G-D - BÉ - GÉ - DÉ! épp, ahogyan a gitáron, húrjait tépem ujjaimmal, siklanak, pikádóznak a csupasz mellkasomon… Fááázom... A párnámmal birkózom épp: meggyűlt vele a bajom, a matrac kókuszát... – hogy én mennyire utálom: puha és meleg és kényelmetlen – egy merő fájó ártalom... Vörös homály, vörös homály: – riadó! elmosódott számok, a számlapon, mint ha folyton célkeresztben lennék: lesik, hogy épp mit álmodom… Álomőrség! Mellettem az éjjelin, a fakó kaspós töppedt növényünk homályos sziluettjét merítem pupilláim hívó folyadékába: az átsejlő derengés már szinte bűvöl! Megriadok: – itt valami nem klappol: hisz éjjeli fiókosunk gaztalan! – Akkor, viszont mégis csak álmodom..!? Egy légkorlátba kapaszkodom épp, alattam iszapos függöny, hullámzó hínár hordalék – hátán lépdelek – térdig belesüppedek: Elmerülök – felriadok. Újra kattogok: irodalmi szósöl tag-vagyok! Ím, Kukorellyék „online-szemén” pörgetem mohó szemem: ki-be-át kapcsolgatnak majd? alakítanak? Antik vagyok, patinás: nehéz darab, és talán kissé konzervatív is, – és szeretem a cizellált – gondosan megmunkált tartalmakat – remélem, ez előny… előny kell, hogy legyen!? Valaki, csak értékeli!? Valaki, biztosan, egészen... Például csíkoska, aki itt szuszog mellettem: a hold deríti sávjait, – a sötétben is látom, és hallom ahogyan... a büdös kutyái odakint már megint a holdat aprítják! – igazán befoghatnák! – idióta gazdák! vagy csak a mázsás szomszéd fordult át hirtelen? nyögni kettőt kedvesére, és azt közvetíti a tér?… nem tudom: összemosódnak a hangok a fejemben! nem tudom: eldönteni, hogy álmodom, vagy éberen... de írom, írom az új művemet, fejemben már összeállt a kép, – és te épp azt olvasod most csak el ne felejtsem… csak el ne felejtsem…: égetem agyamba billogként a fontosabb mérföldköveket... Reggel van... – Dehogy is... Nincs reggel! Legyen reggel! Legyen reggel! – ommmm: mantrázom. De beledumál egy rikkancs! – egy kék-cimbi – ráült az etetőnkre, hívja társait: – Kaja van! Kaja van! – Kuss van! – kiáltom magamban kíméletlen, felhasítja harsány hangjával zsibbadt lebegésem… Befogta... Megmenekültem! – Csak azt hiszem... Kedvesem lép az ablakhoz, a redőnyöket húzza-vonja... és én morgok: – Húzd már vissza! – Csak egy kicsit húzom fel – mondja. – Aha, pont annyira hogy megvakuljak… : – röfögök félájultan... Indulni akarok! írni akarok, és végre… aludni akarok....: egy jót! – – – kész vagyok, azt hiszem… elkészültem! 1107 2020 L’ambrus