Ambrus László

Ambrus László – Klisé.

Poszra seggével
az álca „költő” billeg
egy kiköpött cseresznyemagon.
Imázsa „visszafogott”. 
Mondanivalója sok, 
de nincs.

Klisé a Föld.
– Reszket a kéz, meg ne fogd! –
Klisé az ember, ha máshogy lát,
és aki ezt az egészet alád
megteremtette: az Isten. – 
Na ő a legnagyobb klisé.

Klisé az ízes mondat, 
és lassan az is, ha az „i”-re pontot nyomtatsz.
A rím s a rejtett alliteráció, az asszonánc:
Kopó zománc. – és ez is.

Klisé a költő ha „pátoszt” ír.
És klisé maga a szó is: klisé, és a
„bölcs” ki a poszra seggével 
ott fent! a cseresznyemagon 
értetlenül billeg. – ő vajon mi?

De hogy a pillanatnyi ízlése
ne csorbuljon: becsomagol. Mit?
Mindent! magába. Kényszeresen.

Mert ha klisé minden, minek is írni?
rettegni az unalmat – Közhely-t ugatni –
könnyebb sokkal, mint elfogadni: 
hogy mi mind azok vagyunk. Klisék.

1114
2020
L’ambrus

Vélemény, hozzászólás?