Ambrus László

Ambrus László – Köldökszösz

Ó, csak tudnám hogyan teremsz – 
tán még szaporítanálak is,
te szálgubacs, te pömpöllér!

...hogy minden vedlés
után köldökből – hasi rejtekből
kibuksz! és én is: – kibukok
ahogy a dísz-rímre görcsölők 
színe-sava sótlanul elmém 
köntösére rábugyog.

És hogy mindig csillog! – 
azt meg hogy csinálod?

Strófa-szóró!

ó lám a cicaboholy! játszani készt..., 
ahogyan macska 
paskolja a színes fonál-labdát, 
te épp úgy tapasztod lyukas 
fogakba a ragadós cukor-grillázst,
csengést-bongást: 
a nagy, büdös, 
semmit…

Hát ez volna a költészet?
Göröngyös út, megértem...
Steril-tapaszt a szádra!

Van aki ezt szereti… van aki meg azt.
Ízlés, stílus? Aham. Van aki gyűjti is:
Nini! Gubancok! 
mars a szösz-üvegbe!
Hát még ilyet! a köldökszöszt? 
Üvegbe? Emlékbe? elmékbe? 
eltenni? de minek!?

Ó ti rémséges rim-kotyvasztók, 
mondanivalótlan fityfiritty-firkászok
kiknek költői készsége nem több
mint kiporciózott kakashere-köpet:
a tyúk valagában… – nesze neked! 
ím újabb kenhető nyálcsepp 
minden íztelen nyár-futárra.

„Megunhatatlan”, 
elpusztíthatatlan:
akár az apró fekete lisztbogár-sereg
kiokádják a por-strófákat, hogy minden
csengjen, minden klappoljon, minden-üljön:
– és a takony ki ne hűljön!
s hogy a csírából még több burjánzon...
mégtöbb díszre-dísz! mondd! – 
a „sárkupac” tetején a merci-jel? 
hová visz? Pont addig, és ne tovább!

...ha már az alap, amúgy is: sótalan …
miért falnék mellé mondd! ecet szagú 
poshadt málnát, 
ami megüli s kimarja 
gyomromat?

1022
2020
L’ambrus

Vélemény, hozzászólás?