Lopva lépsz a balkonodra
cinege nász sem riad,
ajtónyitás halk neszére
tenyér csendet símogat.
Utoljára hátranézel
csörtetők vad táncterébe,
s véled: szíved ritmusa
nem riaszt fel álmokat.
Te a maggal is beérted!
tudod, hogy hasztalan várni
végzet igazát, lelked
lógva minek is hagynád?
Üvöltésed, lyukat hasít
a létbe: pont így jöttél s
most így rohansz dícsre,
a fénybe újra így születsz.
Lopva lépsz a balkonodra
cinege nász sem riad
ajtónyitás halk neszére
egy tenyér sír csak:
csendet símogat.
1123
2020
L’ambrus
fotó: Ambrus László
