Ambrus László

Ambrus László – Magyar zsemle – (Revenge)

Ó! ... a magyar zsemle..., mely 
méltán híres..., – vagy inkább hírhedt,
de lásd, én nem vagyok rest, és
ím: kiderítem... mitől is döglik bele a légy, 
mitől olyan lyukacsos: 
mi a titka! – mert az már megvan: 
tudjuk régóta, hogy mitől ritka de ritka ... :

– Pékem-pékem, mondd!
hát te meg honnan jöttél?
tán felhő-tanonc voltál
és ködös tanuló éveid alatt 
vízpárából felhőt gyúrtál, 
netán nadrágtalan légkonyhákban
tüsténkedtél, s tudás helyett 
mást itattál a szivacsba:
a puha agyadba?

– No! Ki vele! Ne kímélj!
Halljam, hát hol szíttad föl mesterséged!
hol fetrengtél könyékig a lisztes-vízben
mi ily ragacsos áthatolhatatlan masszába –
a meg nem értettek buborék burkába – tapasztott;
és egyszersmind, halhatatlanként 
süppesztett a negatív szuperlatívuszokba: 
a gasztronómiai, – vagy inkább gasztroenterológiai
„B”-ket buzgón fakasztó
bugyrába: pékek azon bizonyos sóhajába!

Mert hát tanum rá a jóisten: – és 
a boltos-néni aki a vackát rámsózta,  –
hogy felleltem én már s lenyeltem
sok mindent – az életben: 
láttam s illatoltam közelről 
számtalan lyukat: 
féregrágta almában, – féregjáratokban:
szuvas fogakban, 
erjesztett sajtban s 
nőben: lyukas zsebeim forrásában,
cipőm kopott orrán, s elefántnak 
kürtölő egyfelől: ormányán s másfelől: 
ocsmány-án, sőt 
még a gyomrom falán is, 
olykor–olykor éreztem… a lyukat.

De talán nem véletlen,
hogy zsemlét-zsemlyét mi íly könnyed,
és mondhatni: gyomornak legyűrhetetlen! 
sehol máshol e büdös életben, 
csak e kicsavart magyar honban leltem...
Hát véletlen!?
– Mondd! pékem énnékem,
netán tudatos a koncepció?
mi a lisztes-fejedből bosszantásba kelesztett, vagy 
csupán a spórolás kényszere dagasztotta 
arcomba gusztustalan trutymódat?

De hát mindegy is… 
itt és most, tudatom veled, hogy
jobb lesz ha felhagysz ormótlan tréfáiddal, 

és a sok felelőtlen kísérletezéssel: 
zsemle-légiesítéssel alábbhagysz;
és végre-végre a roppanós omlós tészta-alapot
úgy készíted, ahogyan azt illik, 
ahogyan azt gondos nagymamák receptjeiből 
ezer éve sütik: vajjal, liszttel, sóval s cukorral, 
friss élesztővel rendesen: megkelesztik! 
– Te kontár! te pékek-pákója! 
te istállók péklapátja: – 

Mert süss vagy finoman és számba tömlek, 
vagy süss gyatrán, és számra emellek – földre köplek… –
melyik a jobb? Döntsd el, 
te drága, 
te semmi:  
te lyukacsos agyú magyar zsemle!
te – meg nem értett – sütögető zseni...

1102
2020
L’ambrus

Vélemény, hozzászólás?