Keresem én is...,
Ízlelem a levegőt.
Kapkodva lélegzem:
Már-már gépiesen veszem.
Belélegzem, kifújom...
– születek s átalakulok –,
S közben vizsgálom,
Figyelem, miként válik közegem:
Testem – e múló váz,
Melyben lelkem is pihen –
Látszóból áttetszővé.
Idekerültem...
Mint akit Isten, s nem hús-vér anya szült:
Teremtetett – csak úgy lett –
A földi méhen kívül,
S lettem: égiből földivé...
Mert érdemem...
E test, mely időzített sírhant csupán –
S mint siető óra, oly vészesen ketyeg –,
Közben gátol törekvésben s táplál szenvedésben:
Teremtőm akarata ez...
Hű társam – ha kell – a magányban,
S vakon vezet a kóborlásban – tán hálásnak kéne ezért lennem.
De útközben csak egyre tódul, gyülemlik a kérdés:
Amit eddig helyes útnak véltem –
Vajon csak tévedés?
Korrektúra: Kalcsics Ildikó
L’ambrus
2020
1902