Ambrus László

Ambrus László – Mint annyian előttem…

Keresem én is...,
Ízlelem a levegőt.
Kapkodva lélegzem:
Már-már gépiesen veszem.

    Belélegzem, kifújom... 
    – születek s átalakulok –,

S közben vizsgálom,
Figyelem, miként válik közegem:
Testem – e múló váz, 
Melyben lelkem is pihen –

    Látszóból áttetszővé.

Idekerültem... 
Mint akit Isten, s nem hús-vér anya szült:
Teremtetett – csak úgy lett –
A földi méhen kívül,

    S lettem: égiből földivé...

Mert érdemem...
E test, mely időzített sírhant csupán –
S mint siető óra, oly vészesen ketyeg –,
Közben gátol törekvésben s táplál szenvedésben:

    Teremtőm akarata ez...

Hű társam – ha kell – a magányban,
S vakon vezet a kóborlásban – tán hálásnak kéne ezért lennem.
De útközben csak egyre tódul, gyülemlik a kérdés:
Amit eddig helyes útnak véltem –

    Vajon csak tévedés?

Korrektúra: Kalcsics Ildikó

L’ambrus
2020
1902

Vélemény, hozzászólás?