/Gyermekkori „szép” emlék/
Ágyában pihen a nagypárna, Nagypárnán piheg, ki hű párja. Kispárnáján nyugszik a fej, Álomgyára kalandos hely. Ágyában egy gyermek gyötörten, Fején a kispárna gyűrötten. Kis párjára reá ül nagy párja, Kéz szorítja: szender álmát várja. Ágyában nyugalmát nem leli, A harag, ki éberen kergeti. Rettegve szól, halkan könyörög A zajnak, mely kintről rádörög. Ágyában bezárva már megtörten, Szeme a gyűlölettől könnyesen – Mert lelkére ráült egy Elefánt: Mi ha kedve tartja: üt, bánt, s kiált! Ormányával csapkod s trombitál, Hangosan csörtet, és kiabál: Itt csak ő parancsol! Itt ő az úr! Üvölt, dúl-fúl, kérve sem csitul. Gyermeknek mentsvára: takaró. Mi lehet más, mely nyugalmat adó? A vezérbika már nincs egyedül: Csordája az itatóban kedvre derül. A dáridó hajnalra elhalkul: S a trombitás bódultan elvonul. Gyermeke álomba már nem szenderül, Reggel iskola! – gondolja kedvtelenül. Ágy s test: mind elnyűtten... Hevernek, s mint üldözött a rejtekben, Gyűrött lelkük a bajban összeér – Melyikük sérül, melyik él?
Korrektúra: Kalcsics Ildikó
L’Ambrus
2019
0710