napló: the “grand” opening.

pitty-pitty! – erre ébredek. megnézem mennyi az idő. 5:50 – szombat hajnalban – a cinegék keltenek. két odút raktunk ki a nyolcadik emeleti erkélyre, egymással szemben, olyanok, mint két igénytelen hangfal. madárbarát panel: hóbort, csak hogy egy év után a matricát kiragaszthassuk – morogva asszisztálok. az egyikbe, a jelek szerint beköltöznek, persze lehet a madaraknál is van “plan-B”. a múltkori párocska tojója pl. action előtt váratlan lelécelt, legalábbis, kellemesebb a léleknek ezt a verziót akceptálni, minthogy a vércse vacsorája lett.
ma van a nagy nap, ami attól nagyobb mint a többi, hogy közös programként: kirándulni megyünk. lassan összekészülődünk. az úti cél a dinnyési fertő. persze a fertő szó hallatán nem kell a comptoni gettóra asszociálni, ahonnan a nigga with attitudes tagjai szocializálódtak, a rendőri túlkapások egyesült államában: mit csinált? semmit! ne pofázz, földre nigger! tény, hogy e hely, kaphatott volna kecsesebb nevet, mondjuk: dinnyési láp, vagy mocsár, susnyás, rekettyés stb…
ahogy beér a vonat, leszállunk a nagy büdös semmibe. a főút, – ami inkább amolyan utacska – visz a madártan ösvény felé. jobbról parasztudvar, a kerítésnél háziludak, ahogy nézem épp dugnak. a kedves lefotózza. balról cukrászda, még üres, de legalább nyitva – rendben. kicsit arrébb, kocsma, nem üres, terasza megtelt, – ez is rendben, konstatálom: a sörkultúra erjed.
kecskék jönnek felénk a tanösvény felől. leereszkedem közéjük. épp nem fáj a térdem, ami jó jel. a balázs féle zselatin ötletet ütöttem fel némi porított kalcium, magnézium, és c-vitamin eleggyel. szar íze van, de ha ez használ…
az egyik kecske, a fiatal szilvafa friss rügyeit rágja, majd vigyorgó pofával, amolyan fillmore stílusban megkérdi, kérsz belőle, haver? igazi biocucc! térdizületi problémákra jó? akkor igen. igazából bármit megennék, csak hogy ne fájjon.
magyar szürkemarhák legelik a füvet körülöttünk. hatalmas tülkökkel, nagylátószögem határait feszegetik. a kedves pánikol, int ne menjek olyan közel, mert felöklelnek. jah, épp ahogy atléták a szögessel, dünnyögök.
lövünk pár madarat, búbos vöcsköt, cigánycsukot, nádi tücsökmadarat. kedvesem tehénszarba lép. ahogy haladunk, a fű hátára próbálja kenni az anyagot. makacs, tapad. elfáradok, együnk! – szakítom meg a történéseket. sört bontok, kockás plédet terítek, előkerül a kenyér, a sonka, paradicsom, paprika, torma: alaposan belakmározunk. mozdulni sem bírok, nyögök: kurvára izomlázam van, izom nélkül. hasra fekszem, el tudnék aludni itt a napon. a kopasz fejem napkollektorként vonza déli nap sugarait. ha a kukorelly bölcs feje is itt lenne, már egy rezsót is működésbe lehetne hozni. de mi a faszt keresne itt. tikkadt szöcskenyájak sem legelésznek erre. mindegy, én addig barangolok egyet, közli a kedves.
egy nünükével játszom a pléden. fel le másztatom a fűszálon. nem fárad el. körülöttem természetbarátok jönnek mennek. vissza jön a kedves is, elmosolyodik, de aranyos…, izé bogárka vagy mi, felkelek, ez meg bassza meg kullancs, de mekkora. azt a kurva, ekkorát még nem láttam, a hasam alatt parkolt. otthon okvetlen nézzünk majd át egymás minden testnyílását, üregét. felszúrja egy bot hegyére. nem tudtam, hogy ilyen kegyetlen is tud lenni. nézd, még mindig mozog! úgy tűnik a potroha nem létfontosságú szerv, állapítom meg.
összecsomagolunk. a plédet a szokásosnál intenzívebb módon rázom ki. azt a pókot is akaszd már le a táskámról lécci. hazafelé elhatározzuk, hogy betérünk a cukrászdába. sor áll, mindenki maszkban. fagyit kérek, és presszókávét, ő valami geil puncs tortát rendel. finom? – kérdem, csak mert látom, hogy nem az. várj, megjósolom: nyakamat rá, a harmadát sem fogod annak megenni. a felét már megettem, – mutogatja mintegy bizonyítási szándékkal: a háromszög alakú süti kisebb térfogatú része valóban eltűnt. a szemközti asztalhoz letelepszik egy család, fagyit nyalnak, jóízűen. most tudatosul bennem, hogy ma van a nagy nap…, “a szabad nyalás napja”.
másnap, olvasom a vakmajom blogján, hogy a brutális béklyóból felszabadított fuldokló tömeg, mily kultúrált módon veti bele magát a nyilvános dőzsölésnek szédítő mélységeibe… az infót egyéb hírforrások is megerősítik. én meg pont leszarom, ki hogy pózol a teraszon.

l’ambrus

Vélemény, hozzászólás?