Hordozó felületnek sajtos bagett, mellé darabka viaszbőrbe préselt borjúmájas, centi vastag pannónia csík, vagy valamivel több: a boltosnő nem tud, vagy nem is akar pontosan nyesni, épp ahogy a pénztáros sem tud mindig hiánytalanul visszaadni. zott ivójoghurt, és néha meglepem magam egy krémtúróval, ami ahogy látom épp: banános, pedig a simát jobban kedvelem, mindenből – mellényúltam: romlik a látásom úgy látszik, meg mindenem, vagy csak épp befelé figyeltem nem tudom mitől, talán a kemény héjtól ül rögtön a szám szélére kiütés, vagy csak a magyar pékárú aranybőre irritál, vagy az hogy apuka vagyok: vasárnapi. Na tessék, mondtam hogy nem tud pontosan vágni, egy darabka sajt megint megmaradt. Hirtelen eszembe ötlik a reklám, ahol a hentes előre lenyes egy darabot az eladott kolbászból, és a vásárló szeme láttára a kukába suhintja, mondván a kaja nagyrészét az ember úgyis kidobja: zseniális.