Ambrus László

Ambrus László – Odafent, s idelent . . .

Odafent, s idelent . . .
Felhőként úszó – fuldokló – lelkek.
Alakjuk mint lebbenő fátyol :
Légies, sietve úszó testek.

Álmából, az új nap ha ébred, komót
Nyújtózik s integet – emésztő-éltető kezével – az égnek –
Játszi mozdulattal úgy hasítja széjjel – prüszkölve
Porlasztja köddé, tünékeny függönyét a létnek . . .

Ahogy oszlanak, rögtön születnek is újra,
Torlódnak sietve : hullanak a múltba.
Akár a feledés komor ablakára rajzolt,
Halhatatlannak vélt, – s mára – elfeledett nevek.

Puha ujjbegynek áttetsző színével,
Ó ti víz-párába festett kacifántos jelek :
Az Ég legyen veletek.

L’Ambrus
2020
1104

Vélemény, hozzászólás?