Olyan vagyok, akár a gyűjteményem, antik Rolleiflexek egy vitrinben engem néznek, lélektelen mattos-patinás fényükben mérhető a sebességem velük csúcsra járatom, egy-per-ötszáz, vagy már annyi se? vérnyomás, hangulat, vagy balláb kérdése. Filmem kényre fényre fix-érzékeny, tizenkét kockámnak javát már ellőttem s ami még maradt, nyikorogva ott szalad az orsón... Lencséim fényereje – meglehetősen aggasztó, idővel dekrementál, hályog ül rá, ha új témát keres, olyan mint ki jégre lépett szürkületben, manuál fókuszom tétován hunyorog előre-hátra kúszik élességet keres de csak elvétve ha talál s addigra a pillanat elszáll. Kopottas tükröm fordítottan vetít tárgylencsémre valósnál valóbb jeleneteket szervizelni kéne..., – megállapítom, vagy inkább nem: aztán csak legyintek, drága az alkatrész, ami van egy darabig jó lesz – holtomig kitart – német, megbízhatóság egy balsorsú bőrben, maradok inkább a szekrényben. 0204 2021 L’ambrus