haza, csak egy…

Márai írja, hogy „haza” csak egy van: az anyanyelv. – egyetértek, de kiegészíteném a következőkkel: az anyanyelvben nemcsak, hogy minden szó ismerős, azok jelentése, viselkedése, jelleme jól körülírható, meghatározott funkciójú, szabályrendszerhez kötött, olyan kellemes csengésű dal, amit ha „visszaolvasol”, benne otthonra lelsz. Ez a haza nem árul el. Ezzel ellentétben, az „emberi” hazában, a közvetlen környezetünkön kívül, semmi sem kiszámítható, – és van, hogy azon belül sem – olyan, hogy emberi – hatalom által kontrollált – haza: nem létezik, csak a fejekben. Az emberi jellem túl hektikus, és önző ahhoz, hogy egy egységesen jól működő, összetartó „entitást” alkosson, amit minden lakója feltétel nélkül jó szívvel konstruktívan elfogad, s hazájaként tisztel, szeret. Túlfűtött, hangos melldöngetők persze mindig lesznek. Ők azok, akik úgy gondolják hazafibbak bárkinél, övék az egy Isten igaza, ragaszkodva egy téves, de tévedhetetlennek vélt ideához, hozzácsapódva egy-egy kaszthoz, párthoz, de ők vagy intelligenciájukban visszamaradottak (maximális tisztelet a kivételnek), haszonszerzés, vagy a vak hit vezérli őket – mely utóbbi csupán fikciókra épül, na meg persze a történelmi emlékek fájó felidézése kapcsán: területfoglalásra, népek leigázására, hatalomgyakorlásra. Az ilyen hazában gondolkodók, saját vegetatív létezésükön túl nem látnak. A „haza”: a nyelved, a szülőd, a gyermeked, a párod lelke, és a Föld amit megóvsz, vagy épp módszeresen tönkre teszel. Függetlenül attól, hogy melyik kontinensen, a világ mely táján versz sátrat, csak egy dolog lehet fontos: védd az anyanyelved, és legfőképp védd a Földet. Mert ez az egyedüli viszonylagosan, a többi haszontalan állandónál állandóbb várad. Minden egyéb csak formális, ideiglenes, és sokadlagos…
0427
2021
L’ambrus