bárcsak zsidó lennék. legalább a fájdalom, s a megvetettség kötne valahová. nem érzem gyökerem, s bár kallódó gyümölcseim látom, – őket el nem érem – csak a hátam sajog... bárcsak zsidó lennék. 1029 2021 l’ambrus
Címke: Költemény
húzás
van, hogy már gondolatban áthúzom: pixelt se gyújtson a betű. minek a „villany”, az erőfeszítés, ha mázra áll a szem, és torzítva nyel hangot a fül? l’ambrus 0730 2021
Öregkorra
Öregkorra meglágyul a szív, vagy csak meggárgyul az agg, és a törtetés az elmúlás küszöbét vágyja lépni mert úgy véli már mindent látott, és még több lett az ami: halott. szavak helyett beszéljen inkább a csend, a villódzó képeket fedje szemfedő leple, csak az írás iránti vágy maradjon, – vajon végig itt marad – velem? 0219 2021 L’ambrus
Nagypárnára kis párja
/Gyermekkori „szép” emlék/
Ágyában pihen a nagypárna, Nagypárnán piheg, ki hű párja. Kispárnáján nyugszik a fej, Álomgyára kalandos hely. Ágyában egy gyermek gyötörten, Fején a kispárna gyűrötten. Kis párjára reá ül nagy párja, Kéz szorítja: szender álmát várja. Ágyában nyugalmát nem leli, A harag, ki éberen kergeti. Rettegve szól, halkan könyörög A zajnak, mely kintről rádörög. Ágyában bezárva már megtörten, Szeme a gyűlölettől könnyesen – Mert lelkére ráült egy Elefánt: Mi ha kedve tartja: üt, bánt, s kiált! Ormányával csapkod s trombitál, Hangosan csörtet, és kiabál: Itt csak ő parancsol! Itt ő az úr! Üvölt, dúl-fúl, kérve sem csitul. Gyermeknek mentsvára: takaró. Mi lehet más, mely nyugalmat adó? A vezérbika már nincs egyedül: Csordája az itatóban kedvre derül. A dáridó hajnalra elhalkul: S a trombitás bódultan elvonul. Gyermeke álomba már nem szenderül, Reggel iskola! – gondolja kedvtelenül. Ágy s test: mind elnyűtten... Hevernek, s mint üldözött a rejtekben, Gyűrött lelkük a bajban összeér – Melyikük sérül, melyik él?
Korrektúra: Kalcsics Ildikó
L’Ambrus
2019
0710
Szerződés az íráshoz
/ Ha minden légies álmunkba,
könnyet szül majd frigyünk /
Ha
küszöbömön
most átlépsz, vissza
többé nem fordulhatsz.
Minden
született gondolat –
mi eddig, el nem hangzott: –
idegen szemek elé kerül majd!
Légies
testemre neved,
szignóként vésed: mostantól
én vagyok hazád, benne barát, vagy ellenséged.
Álmunkba,
majd velem zuhansz,
s pirkadatkor hozzám suhansz,
süket füleimbe mormolod imáid, s engem kérlelsz.
Könnyet
az arcodról én itatom,
s a derűt is én fogadom. Gyötrő
magányodban némán, majd veled osztozom.
Szül
majd száz kalandot utunk, s
lesz hol csak megállunk, vagy épp vágtatva futunk:
Bízz bennem vakon, vagy kételkedj szüntelen: Mindegy!
Majd
ha kérdeznél: Tudd!
Semmire, és semmiért nem felelek!
A válaszokat, ahogy eddig is, magadban kell hogy megleld.
Frigyünk,
csak így tarthat örökké,
s elszánt hitedben, melynek alapja az
írás: válhat részedből, egésszé.
Írta: Ambrus László, 2019. okt. 29-én.
L’Ambrus
2019
2910