ha a pápa jön, kati keze megszalad mosolyogva kaligrafál a toll a megbocsátás szelektív kacsója-kegye alatt. távolban egy furulya szól: jános bácsi, jános bácsi kelljen fel, ártatlanul jönnek, mennek megrontva a bicskei gyerekek. – kegyelem. 0206 2024 l'amb
Címke: Költészet
a jó, kinek áll jól?
a jó, kinek áll jól az édesnek, az anyádnak? kukorékol a kakas, belé már a haj(j) se jár. száraz, szikkadt a kenyér: herét cserélnek a vének, valamit még mekegnek is, de kinek jó ez, és miért? a jó, kinek áll jól, az édesnek, az anyádnak? 0205 2024 l’amb
aquamation
komoly dilemma előtt állok. műtrágyává legyek, avagy hamu(ká)vá? locsoljanak kimúlt-dermedt testemre kálium-hidroxidot, vagy pernyévé perzseljenek gyászoló rokon-kezek? kényszermérlegre taszít a halál: előbbinél sóvá, aminóvá re-manifesztálva egy életnyi erőlködést, mely még egy veteményesre való koktélparadicsomnak minőségi tápanyaga lehet, míg utóbbinál hamvaim híveim könnyes polcára porcicát gyűjtő hamuvederként települnének. mígnem... – valaki véletlen – egy vasárnapi nagytakarítás közepette könyökével szellemszájba nem ver, s a porszívó gyomra – nagyot nyögve – hamvaimtól megtermékenyülne. 0626 2023 l'amb
nem rúg belém
hónapok óta nem rúg belém…, beléd rúgok hát én, ihlet! megihletem önmagam s bebizonyítom, hogy nélküled, sugalom nélkül, semmi – üres fecsegés – a költő kifordított citrom, hús nélkül. 0405 2023 l’amb
Anyám bekövet
ne kövess anyám, ne kövess! ne oszd, ne lájkold bejegyzéseimet. felfohász: ne fúljon ki a strófa s a mondandó, elmondom miért ne: sok dolgot írok, még többet gondolok, amit le nem írok csak az az érdekes, az az igaz, ami a gaz! de én csak a szennyemet rázom itt halomba, a gyom ami belül gyökeret vert, ki nem írhatom. 0313 2023 l’amb
mandarin szemem…
mandarin szemem fakó kéked öle maszkolja, s birtokába vesz mint lehulló falevelet, a rothadás. sugaram gyenge, erőtlen, épp hogy egy lombkoronára elegendő. lényem át nem hatol rajta, mert a szomjas falevelek kusza ereikbe kacagva fényemből szintetizálnak. mandarin szemem fakó kéked öle maszkolja… öngyászom ez, s bennem egy idegen a gitárt mollra hangolja. 0112 2023 l’amb
sziluett
most téged kapott el a pillanat; sötétkamrájába hívott, megörökített. dermedt, statikus a kép. alá mit írhatnék? tragikus, de a kompozíció már így marad: a test lebeg, a lélek fókuszon kívüli köré könnyes fényfoltok vetülnek. 0102 2023 l’amb #szelfuttahu
félszek (filter)
egóm merev, beveri fejét a korba: nyűge, hogy nem bírja már elviselni agg, rongyos énem. kit verek át, ha profilképnek, vén fejemmel feltöltöm majd tizenéves képem? 1228 2022 lamb
meddig él
meddig él ki rosszul alszik s meddig halott aki él, és ez a szent? ha imára kulcsolja kezét kívül bíbort ölt, becsapva lelkét: mint csomagolásba burkolt penész. sírbolt ez már, így vagy úgy mindegy is ha lüktet, vagy szikkadt az ér, kérded, meddig él ki rosszul alszik, kérdem, meddig halott aki él? 1024 2022 l’amb
eco mód
hűtőm, léhűtőm mondd, mit egyek?! az igazságot keresem benned is, remélem kong ott valami. tekerem, de csak a gazságot lelem: megfagysz, jéghideg! langyos, langyos, melegszik, üresség, tűzforró! megvagy: leereszteni, kifosztani téged is könnyebb, mint feltölteni – értelemmel. 1023 2022 l’amb
vetett ágyban mellébeszéd
vetett az ágy, reggeli a kávé, álmos-omlós a gondolat, még forró a croissant is, tölteléke édes: de jó, hogy féktelen e tüdőbe áramló levegő, és hogy odakint az eső…, csak ess! bevackolok. mellettem egy gyöngédségbe mártott szív. mi több – lehet –, amire még vágyom: tetteinkben ne a vágy, hanem az értelem domináljon? – csudát! azt a vágyat már elengedtem... még forró a croissant, tölteléke édes: jól laktam kedves, már csak a szemem az ami éhes. 0514 2021 L’ambrus
hiszekedned’ meglásd
oly kövér disznó vagy... te nekem vallás! gyermektől csíny, vén(y)től kötelesen: bűn az áldás. amaz lisztből vízzel engesztelést konszekrál emez kiváltja, s átszellemülve kéjjel nyeli be. hívő, lásd: fej nélküli kóbor kutyára bolhanyakörvet húz; – eteti, simogatja, s ha lelke tüzel a fekete döggel hál. hallgasd, jajveszékelve ugat a képmutatás! adassék hát meg neki a bebocsátás! kezedben a zsíros vízum, a szakrális útlevél: – mondja kedves, hová lesz a fiktív úticél? ördög vagy..., és isten műanyag lábfejét csókolod: hívod a süketet, hívod a hangtalant, hívod üvöltve, hívod némán. 0908 2022 l’amb
mesehős kispadon
meríthetne az undor túlcsorduló vödréből, s köphetne valami ide illőt, valami frappánsat az egyszavas egoista mémekből – s mint valami magasztos szellem, átterelhetné a nyájat a kordon mögül egy emelkedettebb jellem felé… de rajta nem vágott ért a reverzális: mert hite már a hazugságok előtt bevésődött. 0908 2022 l’amb
#hülyeruszkipicsák
/szívemnek – gyöngy – iluskái/ felfohászkodás: költő, ügyelj, gondosan fogalmazz! légy kíméletlen, s ha a helyzet úgy kívánja: ne dugd virág valagába érdes nyelvedet! ideg, te pedig gyakran hevülj, és mint kígyó köpj ocsmány pofájukba bénító mérget! orosz luvnyák! – ti, akik oligarchák seggében éltek, instalovon pucsítva tengetitek a hátralévő élet ráncfelvarrt napjait, halljátok savaim – túl az agyhalálon problémátok mi lehet égetőbb? – ezen keserves sorsdöntő órákban. chanel! a coco – annak hiánya. törülgeti is vala valagát, keserv keservét, felszakadó könnyeit a bűn. az ukrán aki „náci” – nem édes. a francia aki kollaboráns – oldalamhoz, eddig jól simult. – negédes. bosszúolló: rideg, nyír, a táska cserzett bőrén szalad, s követi őt a többi teenfluenszer: azta! minő „kemény” példát statuál – a gaz! az ukrán vér ezzel posztjukhoz – lelkük? –, duplán tapad. 0408 2022 l’amb
huh, nahát, meghaltam!
tökéletes voltam? – hát nem. hagytam itt valami értéket? – talán, remélem. nem komoly a halál, csak ha komolyan veszed. a „linknek” még nincs itt az ideje. aggódj, mert még élek. /kegyes vagy sors, hogy ezt még – wordpressbe – engeded tördelnem./ 0331 2022 l'amb
nem különösebben kedvelem a „ha ezt az üzenetet olvasod, akkor én már nem élek (nemi életet)” kezdetű búcsúleveleket, éppen ezért is kezdem úgy mondandómat – oldva ezzel egy kicsit az esemény tragikussá berögzült élét –, hogy: huh, nahát meghaltam!
az igazat meghalva (szóvicc) nagyon nehéz úgy írni, hogy már nem élsz, tehát gondolom felfogtad, hogy ezt még „azt” megelőzően teszem. de előbb vagy utóbb eléd kerül „ez” (és ha újra, akkor már igaz), és el kell fogadnod a tényt hogy már nem élek.
arról nem igazán adhatok neked leírást, hogy milyen ideát, mert ahogyan nem mondják, még senki nem köhögött vissza, alulról szagolt ibolyát: nem jött vissza úgy isten igazából (leszakadt karú zombiként se), vagy fotózta le lógó belekkel, kifakadt aggyal a túlvilágot, hogy hiteles információkat közöljön a kiszakadt lélek hogyan s továbbjáról. még nincs biztonságos kapcsolat, sem a mennyel, sem a pokollal.
van-nincs, teljesen mindegy: nekem bizonyosan jobb itt – legalábbis remélem. (csend van és nyugalom, így képzelem)
fájdalmas-e a halál pillanata? (majd megtudod, és rögtön el is felejted) a haláltusám élményét még az élő felem hordozza, így erről megint csak nem tudok számodra kielégítő információval szolgálni. a holt felem élőbb (a google docs rám erőltetné: felemelőbb – és talán hagynom kéne), mint az élő valaha is volt.
milyen volt az élet? mondhatom: küzdelmes. örök harc a korlátokkal, anyagi, és emberi (jellemi) értelemben.
most megint be kell, hogy hunyjam a szemem, mondogatnom kell még magamnak, hogy: már nem élek, én már nem élek, ez már nem élet, – azért hogy halotti szkriptemben amennyire ez lehetséges hiteles maradjak.
van valami megnyugtató ebben a hűvös mantrában: levethetem azt a rút köntöst amit rám akaratomon kívül szabtak. itt már nem kell a képmutatás zubbonyát magamra öltenem, itt már nincs szükség a társadalmi normáknak nevezett kusza szabályok, kényszerek betartására, itt pőrén, materiális béklyók nélkül végre igazán szabadon lehetek, mondhatni: lebegek. (igaz míg éltem sem voltam egy szabálykövető, és ami a szívemen…, az naplómban, és költeményeimben).
szeretem a holtakat: tanítanak. míg éltem, többet kaptam tőlük mint bármely élőtől (kis túlzással, mert akad kivétel). a megboldogultak közül (most döbbenek rá mennyire kedves, és kifejező ez a szó) néhányat had említsek: márai sándor, reményik sándor, babits mihály, fenyő lászló, török sophie, weöres sándor van ebben valami édesen-kesernyés fricska is, utóíz az élők felé (abban, hogy a holtak többet nyújtanak).
ezért is gondolom úgy, hogy amit én adok, az most nyer(he)t értéket. mert eddig nem tudtál magadra venni, mert túl elfoglalt voltál, vagy csak felületes, vagy elfogadni: mert ráadásként irigy is, vagy az értékrended más: még nem nemesedett a kellő szintre – ne szívd mellre, mindegy: szívd. tehát lelkedet, még egy kis időre a pincében kell tartani. aki pedig életemben megvetett, lenézett, annak halálomból sem adhatok sokkal többet, csak lelkének némi megnyugvást: nyugi lelépett a fickó, – végre.
kell a halál, hogy úgy nézzhess rám, hogy már nem jelentek számodra veszélyt, konkurenciát. a halott felé pedig épeszű ember már nem könyököl, mert nincs értelme, és amúgy is: kontraproduktív.
mit adok, mit adhatok most neked? némi életbölcseletet, tapasztalatot, lelki támaszt a nehezebb napokra, és egy társat aki ott lesz majd veled (ha akarod, ha hagyod) írásaimban, fotográfiámban, zen… (és itt csönget az auchanos fickó, ezt most még beengedem… a két üveg akciós, díszdobozos chivas regal kíséretében) …tehát zenémben, feltéve ha sikerül befejezem azt még a „rendes” exit előtt.
mitől lesz rendes az exit? ha elaludtam csendben: az nektek „jó”, legalábbis úgy hiszem könnyebb. ha más „kifinomultabb” eszközhöz kellett folyamodnom az némileg nehezebb (esetleg: fúj, az undibb), azért pedig szíves elnézést kérek – de tényleg (szivacs, felmosószer és vödör akad a mosogató alatt). a mentősök vérprofik ebben.
onnan fogod tudni, hogy halálom már végérvényű, ha ezen szkriptet automatikusra állított posztban (kb. egy hónap social inactivity után) újra olvasod (ó, te modern világ: közösségi végrendelet), és rendelkezésem az alábbiakban további instrukciókkal is tűzdelt lesz. (vagyis kívánságként itt áll majd: mit kíván, akit – talán – magyar nemzett, az itt maradt hagyatékkal belinkelve). (naplóm, költeményeim, fotóim, zeneszerzeményeim tekintetében.)
nem vagyok én cigánycsászár
nem vagyok én cigánycsászár, ne is emeljetek oszló tetememnek – sivakasi gold – gránit palotát. távol álljon tőlem mindennemű fényűzés levegővételen innen és azon túl: lelkem nyugvásának épp elég, ha elszórjátok hamvaim valahol a szerény duna partján... s ha akad köztetek olyan, akit gyakran szólít külhonba az út, és poggyászába külön költség nélkül belefér törékeny urnám, és így vagy úgy terhére sem vagyok, akkor hintsen el inkább, óceánnak szelíd, még – emberi lábnyommal – nem szennyezett csillogó, hullámok vetette ágyán. 0327 2022 l’amb.
emlékezvén szegény megözvegyült sommerné szagos alfelére
/érzem, ebből még egyszer – pajzán – költemény (k)erekedik.../ a kujon balassinak anno, hogy oda dörgölődjön a zaftosabb’, meleg combok között gyárilag abált sós falathoz, pruszlikot, és pendelyt kellett hántania „gyanútlan” áldozatáról. ma, a drasztikus nylon zsugorodás korszakában, (amiért vélhetőleg az automata mosogép, és a nem gondosan kiválasztott magas vízhőfok, esetleg a silány mosópor okolható) már nem lenne mit lerántani. – tavasz-nyár időben –, csak vadóc, kielégítetlen nyelvét kell gyűszűnyire kiöltenie az önként áldozat felé…, s ízlelőbimbója hegyén nyomban ott „harap" a: p..a buja illatú mezőkön sem köll’ fölösleg’ űzni a fránya vadat… amúgy is sok otta’ alattomos kullancs, a kukkoló egerészölyv, meg a tehénszar. pedig, be izgalmas is megdolgozni azért a fanyar húsért, amit ma mindenki – ha kéri, ha nem: szemére(mére) – szinte vény nélkül kap (apróbbik lyukkal, beleértve az ötujjas kesztyűvel). de ki mondaná, akárhol is, hogy: kérem ne, nincs ínyemre az étek! fedd el tüstént bájodat! 0324 2022 írta: l’amb.
(keserű ünnep) költőnek lenni
tálcán kínálod a lelked ördögnek: az embernek. túlméretezett céltábla vagy, melyen köpést gyakorolnak a „bölcsek”. s amazok..., a titkon követők: a némák, a rettegők, a lapulók, a gyávák s az irigyek mind botlásod lesik. keserű ünnep ma költőnek lenni, keserű ünnep volt mindig is a nyilvános kövezés. a kőhajítók felé fordulok, de arcomba már a kő sem repül. 0323 2022 l’amb.
összegezném
az oltatlan nem ember, a vallástalan nem ember, a pártatlan nem ember. nem ember. nem! nem! nem! nem ember! – anya, kérlek, kikapcsolnád a tévét? – örökre. 1119 2021 l’ambrus
divatból hullazabálok
akadnak szép számmal errefelé divatból hullazabálok..., mint a vates ezek kiszedik a testből a szerveket, a csontból kikaparják a velőt, idézőjelek közé rakják, tipózzák a kezükben tartva, hordozóra hányva nézegetik, mutogatják, s árulják. de gyűrött ajtajukon nem kopog, hogy a költemény csak egészében teljes, ez a „tetem” nem boncolható. 1119 2021 l’ambrus
betörném, ha hagyná…
néha vagdalódzik a lelkem, s van hogy türelmetlenségében rúgkapál. ingerlékeny, a környezeti hatásokra. csitítsd! – int a neuronok hada, de a jellem még kissé tétova, keresi mi a „jó” megoldás. 1111 2021 l’ambrus
tükörtánc
vihart kavarok a keserűség tükrébe: fuvallattal oszlatom szét a koffein habot. porcelán szemében alakot ölt egy sóhajtó fekete száj: szuggerálom, hogy mondjon valamit, de csak remeg előttem, némán. ma sok volt bennem a harag: sok „ízből” haraptam, de elég egy hosszú fekete csók: mely nyelvemen körbeúszik, s eloszlanak a problémák. /tükörtánc/ 1111 2021 l’ambrus
szilunak
én nem hiszem azt, hogy TE nácinak születtél, de a nyelved motoros, – amivel a kultúrát vágod –, vad. Hé! ke(d)vesebb is lehetnél, ott, „fent"! a te ízlésed: egy. a másé: kettő. látom, így formáltok: – minő a (f)uraságok egymást helyzetbe hozák’... – melyik here ül a lovon, annak szava stíl, s az amelyik hátat csutakol azé: a szar. most szitkod épp a „partiba" vágod és aztán? /tetszen úgy, vagy akár se..., szilu, mondod-é, ez biza kukázandó – nyolcvan százalék?!/ – mi a f. ütött beléd? 1108 2021 l’ambrus
én…, a craniata foglya
itt vagyok: isten ujjai lyukat ütöttek a fénynek, s a képek melyek az oculus falára vetülnek torzak, homályosak: szellemképek. – asztigmatizmus! – mondanám: dehogy, bár a teljes látókép elmosódott – a jövőtől félek. 1104 2021 l’ambrus
biden is
a biden is, – a bidén is, a tej is: aluszik. aludj el szépen kis blamázs. – tűzoltó ne legyél, mert (félő) leég a ház. 1102 2021 l’ambrus