(be)Csal-oda Fölösödik a tej – becsaloda hártyát növeszt – Szőrösödik a vágy izzad: kecskéjét uszítja rá! lúdbőrzik tőle, reszket a hát rózsaszín bőrt húz – kúszik-csúszik – a kanász rálép, tiporja s mégis, ha nem vigyáz: friss tej ömlik a fejére, vagy újat nemző kanász... 1112 2020 L’ambrus
Címke: Maygar költészet
Mennyin múlott
Hogy két görbe lábadon, és a két ingaként lengő karon – melyet a jóisten „kegyelemből” hozzád vágott – nem a tiz ujj, s ugyanennyi lábujj az mi felkacagva feléd nevet? hanem négy szőrös rút-pata ami a föld-porába – trappolva – döngeti neved? Mondd csak! Mennyin múlott? Hogy kényelmes cipők s meleg, lábra-simuló zoknik, – puha kötött kesztyűk helyett most nem lópatát patkol rajtad egy köpcös-kovács...! s hogy kozmetikusod a bőrbe-nőtt körmök helyett, csülkeidről nem igát-vonó szarut reszel!? Mennyin múlott, hogy a friss-tojást, nem te rántod ki tyúknak tojócsöve alól: tápláló reggelinek, tányér sarkához, tojás kobakját nem te veregeted, hanem hogy te légy az a buta tyúk, aki hosszasan kotlik mészházas-fészekaljban; s dolgavégeztével, miután tested a gazda felhízlalja, nyakadon fenje meg éhséges kését? Mennyin múlott, hogy a mellkasodban lüktető, must-patakot keringető szívkamra helyett, napnak sugarai táplálják zöldbe-szökkenő ereidet, s hogy TE, az örök vándor, ki fűtve kóbor-vágytól, csavargás helyett: fejed szirmot-bontva szótlanul – gondolatok nélkül – meredj, az imázsod imádattal illatoló, de bimbód tőben szakajtó: kertészed szemébe..? Hát az mennyin múlott, hogy férfiként avagy épp „Éva-ként” a saját nemedhez vonzódj? – alfahímként borostát csókolj? s nőként a "gyengébbik" nemnek bókolj? – vagy hogy bőrödnek színe: fehéren, sárgán avagy épp feketén verődjék vissza a gyűlölet-pupillájába? És mit számít, hogy vallásod eredete zsidó, keresztény, vagy muszlim? és nem istenekben való? talán egy felmenőn, egy görbe hajszálon… ha múlott és te, egy árva hajszál – nem több – miatt, esel torkának, annak ki épp egy vonással különb: – de tán pont annyival, vagy többel – szebb s jobb és – bölcsebb is tenálad!? Hát mennyin múlott, – úgy öszintén... hogy most ne te légy az utálkozó, hanem az, aki a gyűrött-gyűlölt ruhát, mindhalálig hordja!? (Mondd! mennyin – s főleg kin – múlik, hogy ne te légy az üldöző, hanem a szenvedő: az áldozat?) 1025 2020 L'ambrus
Lépcsőházi szörnyek
Megint engem figyelnek... – persze, ki mást figyelnének!? Vén házőrző ebek! Ti rettegett lépcsőházi szörnyek! Az ember, már lépést sem tehet, hogy vérben forgó szemekkel ne kémlelnétek? Lesitek, ki hová s hogyan lép, hogyan lélegzik – áporodott folyosó levegőjéből városi tüdőre, mennyi extrát szív? – elárulom, épp eleget! Ti lépcsőházi, ázottszagú, bűzben mosdott teremtmények! Minden apró neszre riadók: létemre tapadókorongok, mint tálba koppanó velős csontra, úgy vetitek magatokat. Hasadna, roppanna fogaitok alatt minden porcikám, ha volna szátokban ami fix, ami nem kivehető. Vigyázva lépek: szinte lebegek, zár gyomrában kulcsom reszketve fordul! Lélegzetem visszatartom, szívem dobbanását, is elfojtom, és mégis hallják, hogy jövök. Ahh, a kielégíthetetlen kíváncsiság! Savként szivárog kukucskálók apró kémlyukain keresztül, s agyam barázdáit dühbe-mardosva fészkelik be magukat dolgos hétköznapjaim velőjébe! Csődület van! Lakógyűlés! Happening! Műanyag ablakcsere program. „Nekem az minek, már úgysem érem azt meg!” – csókolom, azért a boltba kifliért, parízerért, ugye még letetszik menni? Unoka is örülne ha az ablak magától ki nem esik Megint, ajtó mögött, muskátlik alatt-fölött könyökölnek, – engem – locsolgatnak: szószátyárok táljából pletyka löttyöt lefetyelnek, – éhesek, napok óta nem ettek! „Hogy miért nem söpörtem? hát sajnos, nem voltam itthon: ugyanis dolgoztam!” Fülük hegyes: mi ez a nesz, ki zörög? Csak nem a postás, vagy a szomszéd, ki döngeti épp az „aktuell” döngetendőt? Vagy tán a „Ficcs úr" a szomszédból, aki se köszönni, sem söpörni nem tud! Öhö. De mi majd… „Mózesre” tanítjuk ám, ugye Marikám? az ám tündérbogaram! – (bár korábban besúgtalak. „ne is töröggyé vele”) – Háta mögött jól megugatjuk, küszöbére piszkítunk, újságjait szétcincáljuk. Postaláda? Szarunk bele, rajta a neve? azt is lekaparjuk! Ili néni, Józsi bácsi, szevasztok! – Kit nyaldossunk? Kit harapjunk? Nincs jobb dolgotok? Ki adott korbácsot remegő kezetekbe? Kicsinyes szerepeiteket miért játszátok? Mire jó e buta hóbort? A nyugdíj szűkös? Zárva a közért, s nem kapni eleget: a kapatósból? – Adok én bort, konyakot! Igyanak! Csak engem hagyjanak….– Elszaladt a csirkeláb a piacon? Nem látogat a dörgölt képű unoka? Jaj, jaj! Gyermekeik is csak hébe-hóba, úgy-e! ha beszagolnak? Drágáim! Gyűjteményeim: csontosseggű lépcsőházi szörnyeim! Odakint kövérek a cseresznyék! Cinegék hussintják ágról ágra pille szárnyaikat! Zsendülnek tavaszba önfeledt szerelmek, s a rügy boldogan fakasztja: ölelésre készti a nyugdíjt generáló beporzókat! Hát semmi de semmi egyéb odakünt a szabadban, a friss levegőn nem akad egy szálkamentes lóca: egy pad, ahol a világ kedvessége feneküket nem böki? Szebb s finomabb látni-, tenni-, harapnivaló egyéb? nem leledzik? – csak hogy engem végletekig vegzáljanak?
1013 2020 L’ambrus /módosítva: 2021.03.16/
Nagytakarítás
Mennyi szemét... mennyi lom! mit életemben jónak véltem felhalmoznom, s mi így vagy úgy: teherként, – ágas-bogas bogáncsként, rám akaszkodott... Mennyi ember! mennyi „barát”, – gardróbnyi nyűtt kabát: lám mennyi, akit annak hittem, s nem viseltem csak viseletlen: rejtekéből vicsorít rám, – bajtól meg nem óv csak: feddni-döfni kész: a pillanatra vár... Itt az idő: ki a lommal komám! Pokolba az akaszkodó piszokkal: – elő a porolóval! csak az maradhat, ami tiszta! Rendre rúg a lelkem: söprés van! Tűnés! Pucolás: itt a nagytakarítás! 1014 2020 L’ambrus