Újmagyar László siralom

/ ostor-vers /

Ó sebeim, 
Ó gennyedző sebeim! 
Gyógyuljatok!

Ím a
Magyar-hon:
hol a kétélű
náci-bicska
ott lapul – ha 
kell ha nem –
a „fejekben”
hol szegfűt 
szagol a narancs
s narancsot 
zabál a húsevő
hol házasodik
bal a jobbal
s hol vér vegyül 
a narancsokkal,
hol csak siralom
a lét, anya nélkül,
árvaházi, sok-csillagos 
tápon sárgul-kékül:
tengve-leng – földjén
a magyar...

Ó, mi magyarok, 
Ó mily anyátlanok!
múltunk s jövőnk?
büszkén lobogtassátok:
szakadunk, összemegyünk
kesergünk, széthúzunk
szétszéledünk, s 
szégyenükben – 
vagy a gőgben?
elsüllyedünk...

Történelmünk?
csak halotti szó-beszéd… –
Ómagyar Mária!
véres kardunk? 
ha volt is hát 
lecseréltük!
Új Magyarra: puha
élű alumíniumra...
s porba sírjuk – 
most sötét filccel
bánatunk: 

panaszkodunk
mikor ki bántott
s merre rángatott
és ejj, mennyi rossz 
történhet még velünk!
újabb ezer év után, – 
ha túléljük… –
tán feledni volna jobb, s 
a jövőbe tekinteni...

Ó sebeim, 
Ó gennyedző sebeim! –
Határaim! Hegyeim!
Gyógyuljatok!

Mert kitűnni a gazból csak úgy lehet,
ha gazabb vagy bármelyiknél,
de ha ez nem megy: hát –
légy erősebb, és
kaszáld le az egész rétet!

Ó sebeim, 
Ó – bűztől – tátongó sebeim!
Gyógyuljatok!
1015
2020
L’ambrus

Vélemény, hozzászólás?