huh, nahát, meghaltam!

tökéletes voltam? – hát nem.
hagytam itt valami értéket? – talán, 
remélem. 

nem komoly a halál, csak 
ha komolyan veszed.

a „linknek” még nincs itt 
az ideje. aggódj, mert 
még élek.

/kegyes vagy sors, hogy ezt 
még – wordpressbe – engeded
tördelnem./

0331
2022
l'amb

nem különösebben kedvelem a „ha ezt az üzenetet olvasod, akkor én már nem élek (nemi életet)” kezdetű búcsúleveleket, éppen ezért is kezdem úgy mondandómat – oldva ezzel egy kicsit az esemény tragikussá berögzült élét –, hogy: huh, nahát meghaltam!

az igazat meghalva (szóvicc) nagyon nehéz úgy írni, hogy már nem élsz, tehát gondolom felfogtad, hogy ezt még „azt” megelőzően teszem. de előbb vagy utóbb eléd kerül „ez” (és ha újra, akkor már igaz), és el kell fogadnod a tényt hogy már nem élek.

arról nem igazán adhatok neked leírást, hogy milyen ideát, mert ahogyan nem mondják, még senki nem köhögött vissza, alulról szagolt ibolyát: nem jött vissza úgy isten igazából (leszakadt karú zombiként se), vagy fotózta le lógó belekkel, kifakadt aggyal a túlvilágot, hogy hiteles információkat közöljön a kiszakadt lélek hogyan s továbbjáról. még nincs biztonságos kapcsolat, sem a mennyel, sem a pokollal.

van-nincs, teljesen mindegy: nekem bizonyosan jobb itt – legalábbis remélem. (csend van és nyugalom, így képzelem)

fájdalmas-e a halál pillanata? (majd megtudod, és rögtön el is felejted) a haláltusám élményét még az élő felem hordozza, így erről megint csak nem tudok számodra kielégítő információval szolgálni. a holt felem élőbb (a google docs rám erőltetné: felemelőbb – és talán hagynom kéne), mint az élő valaha is volt.

milyen volt az élet? mondhatom: küzdelmes. örök harc a korlátokkal, anyagi, és emberi (jellemi) értelemben.

most megint be kell, hogy hunyjam a szemem, mondogatnom kell még magamnak, hogy: már nem élek, én már nem élek, ez már nem élet, – azért hogy halotti szkriptemben amennyire ez lehetséges hiteles maradjak.

van valami megnyugtató ebben a hűvös mantrában: levethetem azt a rút köntöst amit rám akaratomon kívül szabtak. itt már nem kell a képmutatás zubbonyát magamra öltenem, itt már nincs szükség a társadalmi normáknak nevezett kusza szabályok, kényszerek betartására, itt pőrén, materiális béklyók nélkül végre igazán szabadon lehetek, mondhatni: lebegek. (igaz míg éltem sem voltam egy szabálykövető, és ami a szívemen…, az naplómban, és költeményeimben).

szeretem a holtakat: tanítanak. míg éltem, többet kaptam tőlük mint bármely élőtől (kis túlzással, mert akad kivétel). a megboldogultak közül (most döbbenek rá mennyire kedves, és kifejező ez a szó) néhányat had említsek: márai sándor, reményik sándor, babits mihály, fenyő lászló, török sophie, weöres sándor van ebben valami édesen-kesernyés fricska is, utóíz az élők felé (abban, hogy a holtak többet nyújtanak).

ezért is gondolom úgy, hogy amit én adok, az most nyer(he)t értéket. mert eddig nem tudtál magadra venni, mert túl elfoglalt voltál, vagy csak felületes, vagy elfogadni: mert ráadásként irigy is, vagy az értékrended más: még nem nemesedett a kellő szintre – ne szívd mellre, mindegy: szívd. tehát lelkedet, még egy kis időre a pincében kell tartani. aki pedig életemben megvetett, lenézett, annak halálomból sem adhatok sokkal többet, csak lelkének némi megnyugvást: nyugi lelépett a fickó, – végre.

kell a halál, hogy úgy nézzhess rám, hogy már nem jelentek számodra veszélyt, konkurenciát. a halott felé pedig épeszű ember már nem könyököl, mert nincs értelme, és amúgy is: kontraproduktív.

mit adok, mit adhatok most neked? némi életbölcseletet, tapasztalatot, lelki támaszt a nehezebb napokra, és egy társat aki ott lesz majd veled (ha akarod, ha hagyod) írásaimban, fotográfiámban, zen… (és itt csönget az auchanos fickó, ezt most még beengedem… a két üveg akciós, díszdobozos chivas regal kíséretében) …tehát zenémben, feltéve ha sikerül befejezem azt még a „rendes” exit előtt.

mitől lesz rendes az exit? ha elaludtam csendben: az nektek „jó”, legalábbis úgy hiszem könnyebb. ha más „kifinomultabb” eszközhöz kellett folyamodnom az némileg nehezebb (esetleg: fúj, az undibb), azért pedig szíves elnézést kérek – de tényleg (szivacs, felmosószer és vödör akad a mosogató alatt). a mentősök vérprofik ebben.

onnan fogod tudni, hogy halálom már végérvényű, ha ezen szkriptet automatikusra állított posztban (kb. egy hónap social inactivity után) újra olvasod (ó, te modern világ: közösségi végrendelet), és rendelkezésem az alábbiakban további instrukciókkal is tűzdelt lesz. (vagyis kívánságként itt áll majd: mit kíván, akit – talán – magyar nemzett, az itt maradt hagyatékkal belinkelve). (naplóm, költeményeim, fotóim, zeneszerzeményeim tekintetében.)

nem vagyok én cigánycsászár

nem vagyok én cigánycsászár,
ne is emeljetek oszló tetememnek –
sivakasi gold – gránit palotát.
távol álljon tőlem mindennemű
fényűzés levegővételen innen és
azon túl: lelkem nyugvásának épp elég, ha
elszórjátok hamvaim valahol
a szerény duna partján...

s ha akad köztetek olyan, akit gyakran szólít 
külhonba az út, és poggyászába 
külön költség nélkül belefér törékeny urnám, 
és így vagy úgy terhére sem vagyok, akkor
hintsen el inkább, óceánnak szelíd, még –
emberi lábnyommal – nem szennyezett 
csillogó, hullámok vetette ágyán.

0327
2022
l’amb.

betörném, ha hagyná…

néha vagdalódzik a lelkem, s van
hogy türelmetlenségében rúgkapál.

ingerlékeny, a környezeti hatásokra.
csitítsd! – int a neuronok hada,

de a jellem még kissé tétova, keresi
mi a „jó” megoldás.

1111
2021
l’ambrus

tükörtánc

vihart kavarok a keserűség tükrébe:
fuvallattal oszlatom szét a koffein habot.

porcelán szemében
alakot ölt egy sóhajtó 
fekete száj: szuggerálom, hogy 
mondjon valamit, de
csak remeg előttem, némán.

ma sok volt bennem a harag:
sok „ízből” haraptam, de

elég egy hosszú fekete csók: 
mely nyelvemen körbeúszik, s 
eloszlanak a problémák.

/tükörtánc/

1111
2021
l’ambrus

ez (is) irodalom

affekta írók, faszomkodó 
költők, felemelt kinyalt celebek,
gennyek, prüszkölt takony 
fehér papírlapon, félig 
megolvadt-megrágott, s
visszahörgött lapzselatin: idegen,
s megfoghatatlan.
elit? bakelit. túljátszott szerepek, 
pátoszos picsa, vad keserűség.
vakbél. dögvész. almaszósz – fosízű
vagy. mi van veletek? – ez
(is) irodalom.

1109
2021
l’ambrus

mi ez, ha nem függőség?

beléd akarok lépni, 
belédhatolni. a
beviteli meződön keresztül, de
te csak szórakozol velem, mint
szűz lány a szívószállal; és
kegyetlen is vagy, mert
le sem szarod az eszkalálódó 
elvonási tünetem. továbbá,
az oldal kényszerített
újratöltése is egy kudarc, mert
csak erényövet villantasz felém: 
„erősítsd meg az adataidat
az insta alkalmazással, hogy
visszatérhess fiókodba!”
– vissza a vaginába! ugyanakkor,
kegyes is vagy hozzám,
mert ihletet adsz..., arra, hogyan
alázzalak. – te ribanc!

1105
2021
l’ambrus

én…, a craniata foglya

itt vagyok: isten ujjai 
lyukat ütöttek a fénynek, s 

a képek melyek az oculus falára vetülnek 
torzak, homályosak: szellemképek.

– asztigmatizmus! – mondanám: dehogy, 
bár a teljes látókép elmosódott – a jövőtől

félek.

1104
2021
l’ambrus

galina

táncolj, vonagolj, rázd a dagadt segged
galina. élvezd ki az utolsó perceket!

én csak alulról 
– a bőség asztala alól –, 
gúnnyal figyellek.

mit kívánjak?

ha a falábak törnek, súlyod alatt
a világ megremeg.

1102
2021
l’ambrus

időnként lehorgonyzom nálad

időnként lehorgonyzom nálad, és
lerúgom
magamról az éles peremű kagylók testét, –
melyek kikezdik selyemfényű dongám, s
lehúzzák elmém. –

meglásd, hamarosan újra
megvetem lábam aranyszín
partjaidon!

magány, írás, szabadságom!

1101
2021
l’ambrus

zárás

a zsák behegesztett
hullája, befelé mosolyog:

ne dobd rám a rózsát, ne
szórd rám a földet! ne hullass
testemre önáztató könnyet!

az ki tőlem eddig látványt kapott,
más párkányhoz kell hogy álljon:

a költő fekete tóba hajította tollát, s 
felitta komor tinta-szavát
a tiltakozás:

önvád, ha lenyúlsz felém,
homályba tűnő arccal, tudd,
nem akarok visszatérni, –
kezed is eltaszítom –, mert

jobb nekem itt,
ahol a leírhatatlan marasztal.

0830
2021
l’ambrus

bárcsak…

bárcsak zsidó lennék. legalább
a fájdalom, s a megvetettség
kötne valahová. 

nem érzem gyökerem, s
bár kallódó gyümölcseim látom,
– őket el nem érem –
csak a hátam sajog...

bárcsak zsidó lennék.

1029
2021
l’ambrus

Egoland©

önzetlen, értelmes társadalomban,
visszacsatolások nélküli rendszer,
létezhetne?

Egolandben©, minden további nélkül:
itt mesés fantáziavilágokat teremthet
a műanyag szépítő elem: a
demokratikus képzelet.

ha a polcokon keresnéd, a termék dobozán
ez áll: „ikonikus őszinte világ" – ajándék közöny
kiegészítőkkel. oldalán, angol feliratú sticker:

approved by *** lickers.

0504
2021
L’ambrus

naplóvers: (le)szívás

van itt valaki aki tüszőleszívásra
jött, és készen áll? – nem, 
teszem fel a kezem.
dr. árokszállási szól ki:
“a zöldre álljanak, ki van írva...”
mucsi még hozzá tenné: barmok ezek.
de mi újra-újra itt vagyunk.
vérvétel, (ez már) a sokadik első.
kiszáradt növények
kiszáradt nők, a szám 
is lassan, a kezem is
hideg, a pad és a 
zuhany is: nincs itt az 
“in vitro ferti” dokink: a pócsi, és 
már nem is lesz: mert terhes – jó neki
és a másik, ő is? – hirtelen
„leterhesedett”. ez már majdnem fölöttébb...
bár amennyi megtermékenyített petesejten
ezek ülnek... – én így vagyok szarkasztikus: 
két nap alatt derül ki, hogy a főorvos 
a „ki a’ la kult” államilag generált helyzet miatt
nem veszi át más orvos lombik betegeit, és persze 
ez a story, a fedő is a fazékra, hogy nincs aki a 
társadalom bazmeg-ére ejtsd: tb
finanszírozva a megtermékenyített 
petesejtet defrostálja egy kurva 
mikróban, és beültesse –
az álmokat.
0407
2021
L’ambrus

#nemvers #lombik #asszisztáltreprodukció #sote #szelfutta #kortars #lambrus

tasli

negyvenesem lekeverne egy
taslit a tízesemnek, s 
tízesem sem kedvelné 
különösebben a mostani
énem, ejj ami
voltam s ajvé ami lettem,
ha tapasztalatban
fordítva fejlődne az
állomány: mit nem adnék –
na mit nem? – csak azt 
hallom, hogy a „vén” 
már megint nyekereg.
0326
2021
L’ambrus

mesterterv

ím egy grandiózus terv:
előbb meghalok, és 
ha ott nincsenek
angyalok, dühből 
leszületek majd, és 
elkezdem elölről mindazt
amit most itt: már
befejeznék.
0326
2021
L’ambrus 

getting noticed

/mert nem elég jól írni/
„lászló, you are getting noticed”
köpi időnként arcomba a linkedin –
ekkora faszságot! ki vesz 
engem észre...
anyámon kívül
jó, talán egy kicsit túloztam, vagy 
nem, és nem karol fel a bájarcú irodalom
sem, pedig de jól festenék
Tóth Kriszta ölében, keblein? a 
Nők Lapja címlapján heverészve
még a kék öltönyöm is felvenném boholytalanítva, 
hogy a Grecsóhoz színben „menjek”,
„a vers a mi hazánk” ohh. – a kis hatásvadász
de nekem nincsen vérgyökerem, az még
annó Trianonnál elveszett, bár, 
ha nagyapám, és tőle anyám nevét a 
Tóth-ot én is felhegesztem – kipróbálom,
legalább apám szaros hagyatékát 
hátrébb tolhatom az arcomból,
és ki tudja, vagy inkább ki nem: 
Tóth A. László, vagy A. Tóth László – hmm,
talán az utóbbi, megfontolandó: Friedmannak
mondjuk nem jött be az alakváltás – viszont ő legalább 
igazi szenvedésekkel, igazi költő volt, 
nem holmi fényes szobadísz.
0225
2021
L’ambrus

Öregkorra

Öregkorra meglágyul a szív, vagy	
csak meggárgyul az agg, és 				
a törtetés az elmúlás
küszöbét vágyja lépni
mert úgy véli már mindent látott, és 
még több lett az ami: halott.
szavak helyett 
beszéljen inkább a csend, a villódzó
képeket fedje szemfedő leple, csak
az írás iránti vágy maradjon, –
vajon végig itt marad – velem?
0219
2021
L’ambrus

egy madárbarát panel

[mandula:majré]
ébresztő: fél hét, 
vekker? az app zenél.
dallamos maflás: csörömpölés – konyhai,
morcos lepedős tekintet – hálószobai
madárles az ágy szélén matracot 
gyűrt a kedves
tekintete hajnalban két odút les
fotósoknak épp ideális, kitüntetett
panel-madarak a
nyolcadikon: kissé szürreális, és 
hogy mindkét
lakbanlakó egymást megtűrő szárnyas 
tollgombóc velük ébred, vagy mi velük
egyik neve tőle: mandula,
másiké tőlem: majré.
lány, és fiú együtt
nevetnek, magot törnek
csacsognak, élnek, s elrepülnek.

0212
2021
L’ambrus

Olyan vagyok

Olyan vagyok, 
akár a gyűjteményem, 
antik Rolleiflexek egy vitrinben 
engem néznek, lélektelen
mattos-patinás fényükben 
mérhető a sebességem
velük csúcsra járatom,
egy-per-ötszáz, vagy már annyi se?
vérnyomás, hangulat, vagy balláb kérdése.
Filmem kényre fényre fix-érzékeny, tizenkét
kockámnak javát már ellőttem s 
ami még maradt, nyikorogva 
ott szalad az orsón...
Lencséim fényereje – meglehetősen 
aggasztó, idővel dekrementál, 
hályog ül rá, ha új témát keres, olyan
mint ki jégre lépett szürkületben, 
manuál fókuszom tétován 
hunyorog előre-hátra 
kúszik élességet keres 
de csak elvétve ha talál s 
addigra a pillanat elszáll.
Kopottas tükröm fordítottan 
vetít tárgylencsémre 
valósnál valóbb jeleneteket
szervizelni kéne..., – megállapítom, vagy 
inkább nem: aztán csak legyintek, 
drága az alkatrész, ami van
egy darabig jó lesz – holtomig kitart – 
német, megbízhatóság egy balsorsú bőrben, 
maradok inkább a szekrényben.

0204
2021
L’ambrus

Szubszkrájb (tu máj csennöl)!

#followme
a lényeg it van:
háj gájsz! plíz
szubszkrájb (tu máj csennöl)!
izé, nem is tudom mit akarok, 
de valamit nagyon mutatok
anyámék úgyse itthon, meg ha itthon
úgyse velem...
a lényegtelen meg itt:
na most meg 
azt mondja valaki fontos 
a követők száma, de én az utcán
sem szeretem ha követnek, na jó...
ez nem olyan, ez a fajta kukkolás
tudod előnyödre válik, értem tehát
mutogassam magam, bár spárgázni
azt nem tudok, meg már gátazni sem, azt
mondjuk előtte sem, foto-génekkel nem 
kentek fel, és az meg hogy ki követ,
a szomszéd, az adóhatóság, a policia, 
a kalauz, a titkos rajongó, perverz 
mikulás: pedofil kéjvadász,
az valahogy kontrollálható? és ami kikerül 
az nyom nélkül eltakarodik?
titkon nem archiválják? nem verik rá?
rejtett kamera nem rögzíti?
ellened fel nem használják?
megeshet, de 
komolyan gondolod hogy
tudsz még olyat mutatni ezeknek
amit még nem láttak? Nem 
vagy nagy szám, akkor meg minek 
a felhajtás? ne is foglalkozz
vele, a lényeg hogy kövessenek. 
(Szubszkráááájb! Szubszkráááájb!)

0128
2021
L’ambrus

Etelka

/kultúrát a népnek/

Egy termékeny negyvenkilenc
éves nő, van foga is:
egy, na jó tán kettő.
Szájába ugyan nem néztem
meg amúgy is ki csókolná,
ezt a rusnyát? Hja, akadt aki!
Azt mondja
a kereskedelmi tévében
– ezt csak a hülyék miatt nem így írom: tv.
meg a bandik miatt
Brittany! Ő biz a tizenhetedik,
és az unokák közt
akad ám Nøel is.
a többiek nevét meg sem
említette de bánom is,
ha úgy tetszik kitalálom!
De ej, mikor egyik fia a Marczi
kinek stilusába! – mer ugye van neki –, menye
esett halmozottan pottyantásig bele, na most
ő „aztat” is állítja,
hogy „a Brittany a’ nem a fiátul van
merhogyő ezen idő alatt például a börtönben raboskodott”, – ahh so!
és nem olyan hosszú a’ marci
meg a farka se hogy a börtönrácsokon felkeményítve, –
ez pediglen az ő szájából esett ki, az unoka meg, na
szal így szlengesen ne engem okolj
ha profán: hogy egy cigány kurvát
megtermékenyítsen!
így megyen ez…
on’griában mostanság,
így bugyog a katódtalan síkképernyőn:
villants braint cigány, n’ hell yeah
I tell you how f*king intelligent you are!
Digitalizált fekália: de legalább
jól szórakoztunk drága Etelka.
Még vagy negyven unokát ha
kérhetnénk a rácsok mögül
(az egyiket hívhatnák mondjuk így: K. Biden)

0125
2021
L’ambrus

hol a vége hol a hír

költő vagy
dehogy vagy
költő vagyok
dehogy vagy

minek írok
minek írsz
minek írunk 
minek sírsz

hol a vége
hol a hír
hol a végem
hol a hír

könyvem készül
nem hinném
könyved készül
nem vinném

minek írok
minek írsz
minek írunk 
minek sírsz

hol a vége
hol a hír
hol a végem
hol a hír

1221
2020
L’ambrus

észre! én kis majmom

észre!
nem veszem, 
pedig kéne, hogy 
csak az én szememben
különleges, nem,

nem banánnal etetem! válogat,
tányérból asztalnál eszik

finom a falat, ő meg
idomított: cukor – így hívom
nyakamba ugrik – én tapsolok,
míg ő nyelvet ölt, s huhog, ha kérem, 
eljátssza jól nevelt, – anyja lánya,
és akkor az is!

nem! nem ketrecben nevelem,
mindent megkap, (és is!)
mert kipréselem belőle, 

még azt is!
ami nekem korábban
a lyukas zsebből kipottyant, vagy 
épphogy 
bele sem került!

1216
2020
L’ambrus

ha én a nem gondolkodó

/majd az idő.../

akkor
innám minden szavát
mondandóját a nagynak,
de én a nemgondolkodó – épp visszája annak:
inverz követem csak, közzel,
mert ugyan 
úgy az EGY szava áll a másik ellen, míg 
a másik épp az egyik ellen,
zagyvaság-e? – kérded, vagy csak bölcselet
száz év múlva megfejti a kikelet:
s nem billeg-e a nyilatkozat?
meglásd! – te már nem fogod – hogy mégis 
nagy az idő: és az úr majd 
mutatja mutatók nélkül
hogy kerek-e az 
okosság, vagy 
csak...

1217
2020
L’ambrus

Félelem

a haláltól? – ugyan,
attól én nem félek,
hanem ami az után!

de ne jöjjön, nem jöhet semmi!
mondd, hogy nincs ott más, csak 
némaság, örökös mozdulatlanság.

nem kell a lélek, s nem kell 
az emlék, 
sem a képek sem 
a vágy
csendet akarok, – érzelmek nélküli
végleges megnyugvást.

1210
2020
L’ambrus