octo[puszi] dilemma

akarok egy polipot, de nem olyat 
ami már nem mozog, ami kéjjel
sercegett forró zsír ölében, 
hogy három szívvel, élettelen
gyomorsavra csússzon, hanem 
ami képes, ami kommunikál,
színt vált, színt vall, sodródik, lebeg
korongozó léptekkel, egy üvegbe zárt 
sós-falú óceán belehelt ablakán, 
amire orrom is tapad, hogy 
hosszasan nézzük egymást
míg csápjaink össze nem fonódnak...
de vajon tud ez olyat, hogy viszlát 
gond és gondolat? nesztelen,
egy kedves kétlábú beúszik, és ő tud,
hirtelen elröppenteni vágyat: az 
egyik vitrined helyére mehet, mert –
ha így megy tovább a szobánkba, – 
gyűjtött dolgaidtól, lassan én 
nem férek el.

0128
2021
L’ambrus

Etelka

/kultúrát a népnek/

Egy termékeny negyvenkilenc
éves nő, van foga is:
egy, na jó tán kettő.
Szájába ugyan nem néztem
meg amúgy is ki csókolná,
ezt a rusnyát? Hja, akadt aki!
Azt mondja
a kereskedelmi tévében
– ezt csak a hülyék miatt nem így írom: tv.
meg a bandik miatt
Brittany! Ő biz a tizenhetedik,
és az unokák közt
akad ám Nøel is.
a többiek nevét meg sem
említette de bánom is,
ha úgy tetszik kitalálom!
De ej, mikor egyik fia a Marczi
kinek stilusába! – mer ugye van neki –, menye
esett halmozottan pottyantásig bele, na most
ő „aztat” is állítja,
hogy „a Brittany a’ nem a fiátul van
merhogyő ezen idő alatt például a börtönben raboskodott”, – ahh so!
és nem olyan hosszú a’ marci
meg a farka se hogy a börtönrácsokon felkeményítve, –
ez pediglen az ő szájából esett ki, az unoka meg, na
szal így szlengesen ne engem okolj
ha profán: hogy egy cigány kurvát
megtermékenyítsen!
így megyen ez…
on’griában mostanság,
így bugyog a katódtalan síkképernyőn:
villants braint cigány, n’ hell yeah
I tell you how f*king intelligent you are!
Digitalizált fekália: de legalább
jól szórakoztunk drága Etelka.
Még vagy negyven unokát ha
kérhetnénk a rácsok mögül
(az egyiket hívhatnák mondjuk így: K. Biden)

0125
2021
L’ambrus

Tétova léptek

szednél-e jakszart hatezer 
méteren – plázáknak kurvája, 
hogy vaskályhádat befűtsd,
s azon, na mid vagyon? 
ha megfejted: jószágod teje forr.
1208
2020
L’ambrus

Nyelvvel, vagy tenyérrel?

Akadt-e legény, ki a letűnt kódexes korban, kenyérért
tenyérrel áldozott a király őszintébb felének?

No és akad-e legény, ki a modern társadalom lapjain, zsíros
jussért nyelvével legyintget szaporán, urasági sáros ülepet?

Épp most olvasom: ritka nyelvvel, ritka nagy szerencséd lehet.
1202
2020
L’ambrus

Végtelenbe

kettő a rétes a cukros a tányérban
      kettő a szerető a lucskos az ágyékban

kettő a here és a bere is a tajtékra,
      meg még mikettő?

kettő a galamb a szara is a tányérban
      kettő a kanál és a kristály is a kávéban

kettő a párt is meg a pánt is a vállamra
      meg még mikettő?

1125
2020
L’ambrus

fick dich laszlo

antik fényképezőgépeket gyűjtök, adok-veszek, 
felkutatom a jó állapotban lévő tüköraknás ritkaságokat,
de persze nem járom le a lábam, hanem csak tudatosan kattintgatok.

az osztrák honlapok többnyire alkalmasak is az efféle 
bizniszek lebonyolítására, bár a náci mentalitás, 
az online jódlizók fénypapírra vetett orgánumából nem kopott ki.

a tiroli gatyások nyelvezete nem mindig kifinomult,
sőt jellemük sem épp az a székelyes, míves 
faragott kapus, hanem amolyan szikes hegyi

kurta kecske, sebaj, nem habozok, gyorsan rávetem magam 
egy meghirdetett  2.8F-re, Rolleiflex a lelkem, szép állapotban van!
és mivel ez a „willháben pünkt áté” – piactér, ez áll az oldal címében –,

én, a vásárló, ahogyan illik ajánlatot teszek, 
annak vélt jogán, hogy a „VB” mint Verchandlungsbasis 
mi magyarul annyit tesz, hogy alku tárgya, vagyis

az ár még némileg alkuképes, és előrevetíti hogy a tulaj puhafa
azaz valamelyest faragható, de Thomas Feldhofer – keményfejű Grazi lakos –,
és nem adja magát egykönnyen: a vékonyka mintegy 800 Eurós 

ajánlatomra viszonzásul, szexuális javaslatot tesz:

...fick dich Laszlo…

1125
2020
L’ambrus

Ady csókja

Ady csókja
/ A lány, aki a puncijára Ady fejet tetováltatott... /

Szegény.
Kit sajnáljak jobban?
A lányt, Adyt a puncin?
vagy aki Adyt 
– (Bye) hosszú nyelvével –
mostantól szájon csókolja.

1116
2020
L’ambrus

Beleszítt a „költő”… (annya valagába)

/ poeta bos laureatus /
– hogyaszongya... –
Beleszítt a „költő” a tajtékzó pipába
hátradőlt, beleböfögte bölcselő-füstyit
a levegőbe oszt aszonta: – Na!
most valami kurva nagyot
valagítok ide a pofátokba! 
Netek! – tarhált egyet.
Osztán csak szítta-szítta
a bagót meg a taknyot,
meg a szuvas fogait:
fing ömlött  a tűzokádó
száján, – onnan osztán
más nem is gyütt, –
mert hogy a költészethő
nem sokat konyított vala,
na, a’is biztos (vala).

/ És ez a valaki akár én is 
lehettem vóna, és minden poéta 
aki egoista vagy túlzottan költői. /

1113
2020
L’ambrus

Kurat nyulatsz

Ó, hogy kúrd meg 
a nyulat!
hogy mit?
semmit csak épp 
a géppel kommunikálok.
ja. értem. 
örülök – szívem – 
ha kurat nyulatsz 
a számítógéppel.
– hogy mi?

1114
2020
L’ambrus

(be)Csaloda

(be)Csal-oda

Fölösödik 
a tej – becsaloda 
hártyát növeszt –
Szőrösödik a 
vágy
izzad: kecskéjét 
uszítja rá!
lúdbőrzik tőle, reszket
a hát
rózsaszín bőrt húz
– kúszik-csúszik –
a kanász
rálép, tiporja
s mégis, ha nem 
vigyáz:
friss tej ömlik a 
fejére, vagy 
újat nemző
kanász...
1112
2020
L’ambrus

Magyar zsemle – (Revenge)

Ó! ... a magyar zsemle..., mely 
méltán híres..., – vagy inkább hírhedt,
de lásd, én nem vagyok rest, és
ím: kiderítem... mitől is döglik bele a légy, 
mitől olyan lyukacsos: 
mi a titka! – mert az már megvan: 
tudjuk régóta, hogy mitől ritka de ritka ... :

– Pékem-pékem, mondd!
hát te meg honnan jöttél?
tán felhő-tanonc voltál
és ködös tanuló éveid alatt 
vízpárából felhőt gyúrtál, 
netán nadrágtalan légkonyhákban
tüsténkedtél, s tudás helyett 
mást itattál a szivacsba:
a puha agyadba?

– No! Ki vele! Ne kímélj!
Halljam, hát hol szíttad föl mesterséged!
hol fetrengtél könyékig a lisztes-vízben
mi ily ragacsos áthatolhatatlan masszába –
a meg nem értettek buborék burkába – tapasztott;
és egyszersmind, halhatatlanként 
süppesztett a negatív szuperlatívuszokba: 
a gasztronómiai, – vagy inkább gasztroenterológiai
„B”-ket buzgón fakasztó
bugyrába: pékek azon bizonyos sóhajába!

Mert hát tanum rá a jóisten: – és 
a boltos-néni aki a vackát rámsózta,  –
hogy felleltem én már s lenyeltem
sok mindent – az életben: 
láttam s illatoltam közelről 
számtalan lyukat: 
féregrágta almában, – féregjáratokban:
szuvas fogakban, 
erjesztett sajtban s 
nőben: lyukas zsebeim forrásában,
cipőm kopott orrán, s elefántnak 
kürtölő egyfelől: ormányán s másfelől: 
ocsmány-án, sőt 
még a gyomrom falán is, 
olykor–olykor éreztem… a lyukat.

De talán nem véletlen,
hogy zsemlét-zsemlyét mi íly könnyed,
és mondhatni: gyomornak legyűrhetetlen! 
sehol máshol e büdös életben, 
csak e kicsavart magyar honban leltem...
Hát véletlen!?
– Mondd! pékem énnékem,
netán tudatos a koncepció?
mi a lisztes-fejedből bosszantásba kelesztett, vagy 
csupán a spórolás kényszere dagasztotta 
arcomba gusztustalan trutymódat?

De hát mindegy is… 
itt és most, tudatom veled, hogy
jobb lesz ha felhagysz ormótlan tréfáiddal, 

és a sok felelőtlen kísérletezéssel: 
zsemle-légiesítéssel alábbhagysz;
és végre-végre a roppanós omlós tészta-alapot
úgy készíted, ahogyan azt illik, 
ahogyan azt gondos nagymamák receptjeiből 
ezer éve sütik: vajjal, liszttel, sóval s cukorral, 
friss élesztővel rendesen: megkelesztik! 
– Te kontár! te pékek-pákója! 
te istállók péklapátja: – 

Mert süss vagy finoman és számba tömlek, 
vagy süss gyatrán, és számra emellek – földre köplek… –
melyik a jobb? Döntsd el, 
te drága, 
te semmi:  
te lyukacsos agyú magyar zsemle!
te – meg nem értett – sütögető zseni...

1102
2020
L’ambrus

Csuszka

Ámbrás-szerű 
kusza fogaim között szökik át az élet, 
szűröm a sok krillt,
no meg azt a tengernyi kínt 
amiből már annyit de annyit 
kaptam tőletek... –
ilyen-olyan – emberek...

S bár nem tagadom, sokaknak 
csakugyan hálával tartozom, – Talán, 
ha egy kezemen összeszámolhatom..? – 
de mégis köztük-közöttetek 
mennyi de mennyi olyan van,
akit az ördög bűzös-bugyrába
kívántam... – s kívánok, még e pillanatban…, de hogy a

Halálát? Ugyan! 
azt senkinek nem kívánhatom, s 
nem is vinne rá gyöngy-lelkem fuvallma, – 
hisz van itt épp elég rajtunk kotló lélekrontó – 
kínzó-tipró börtönlakó...
de azért az csak nem baj?
ha legalábbis: szép csendben, a magam módján 
megóhajtom? hogy

Bárcsak-bárcsak az
a sok buzgón 
így-úgy égbe dagadó, meredezve illatozó, 
fanyar vadtermést sarjadzó, – de intelligenciát annál kevésbé – 
szaporító, fákra, rügyecskére-gallyacskákra, némileg 
többször kúszott volna föl a csábító-kábító 
gyönyör helyett, – az a fürge, az a magot gyűjtő 
csuszka-madárka: az a csattogva-csacsogó
gondűző mókusodú-hágó...: 
maláj-koton!

1101
2120
L'ambrus

„Maradj otthon!” – (Yoda) hányadékok…

/ egy COVID-talan hajótörött naplójából /

...ha nem hallottad volna még elégszer:
„Maradj otthon!” – akkor jönnek…, majd 
a kedvtelen-kedveltebb művészek 
és rá(d)-segítenek:
hogy az otthoni, és egyéb hányattatásaid 
mégjobban felerősödjenek:

végül is, van budi...:

Színészek, és affélék
zenészek, és olyasfélék
költők és annak tettszők: mind
a maguk kitekert módján, pózolnak:
„kiveszik részüket”, a „jóból”,
skandálják amit már amúgy is,
rémálmaidból riadva rikoltssz, 
a sok… tudást, pedig csak mégjobban a 
bögyödbe tolják: mert

biztos ami biztos! és a 
hánytatás is! – na, az is legyen biztos!

Mert hát a löttyedt-mellre, 
s a hervadt-herékre további
lógást elkerülendő, 
kötelező a pénzes merevítő…: – szütyő
A kopást, a feledésbe merülést, annak erősödő tónúsát,
pedig valahogy kompenzálni kell! – és hát jogosan kérded:

De miért nem kompenzálod úgy, 
hogy mikor kérik, te a fenekeden otthon maradsz, 
s képedre maszkot húzva, nem kornyikálsz, 
nem színészkedsz: csupán lapítasz, és
befogod a – (lep…s po…) – szád!?

1028
2020
L’ambrus

Gerelyhajításom margójára

Ma, vénülő fejemmel,
lementem gerelyezni: – én balga.
– mondván de jó lesz újra edzeni...

Nyakam, vállam, hátam,
egyik fájó pózból  
a másikba tekertem...
fittyet hányva a kattogó 
gerincemre, – vélhető gerincsérvemre
a lépésre sem igazán alkalmas 
lúdtalpamra, a letapadt, megkopott 
izületeimre, a mindenhol sajgó porcikákra stb...

Panaszkodjak? Hát nem fogok...

Jó ha fáj, jó ha fáj! – mondogattam 
magamnak: – Míg fáj legalább, érzem hogy élek!

És amíg hajításból-hajításba szökkentem:
az égbolt napfényesre nyalt tányérján, a csillagokba 
révedtem, számoltam belőlük számtalant,
és szökött ki számon szintúgy számtalan – 
szebbnél-szebb gondolat – köszönöm P. Sándor!
de csak folytattam... s mondogattam
magamban, egyre hangosabban:

Jó ha... fáj!
Jó ha... fáj!! 
Jó ha fáj!??

...és addig mondogattam, míg 
a végén már magam is elhittem:

Jó ha fáj!? - hát nem:
(Egy francos-francot jó ha fáj...)

1017
2020
L’ambrus

Torockói jelenés

(Fotó: Kecskés Pál)

De nézzük a dolgok jó oldalát:

Torockón... – legalább
van...
kerti-krisztus!
Igaz: ledes. – de hát van: – és 
méretét elnézve sem törpe...

...és ha még nem szenvedett eleget 
a kereszten, hát most majd fog:
két csuda-szín zászlóval
hentereg, s vele dicsben 
úszik a pópa
akár egy lelkes steaua 
drukker – ki középső ujjal
jól bemutat neked értetlenkedő
„mogyorónak” s integetve: 
hirdeti, a büszke dák(o)k 
nagyhatalmi státuszát, 
hogy mi bezzeg Isten kiszemelt
(igaz) fura-hívei vagyunk, és – 
bizony mondom néktek, mi
kreatívan gondolkodunk:
mert nálunk nem csupán a hívőkben 
lapul – mélyen – Jézus fénye, hanem 
a legmélyebb sötétségben  
is giccsben ragyog...

Bezzeg nektek, anyátlan
furkó-magyaroknak, csak amolyan,
elnagyolt analóg jutott: –
vezeték nélküli... (Wood-GOD)
fából-, vagy kőből-faragott 
uratok van!

1022
2020
L’ambrus

Köldökszösz

Ó, csak tudnám hogyan teremsz – 
tán még szaporítanálak is,
te szálgubacs, te pömpöllér!

...hogy minden vedlés
után köldökből – hasi rejtekből
kibuksz! és én is: – kibukok
ahogy a dísz-rímre görcsölők 
színe-sava sótlanul elmém 
köntösére rábugyog.

És hogy mindig csillog! – 
azt meg hogy csinálod?

Strófa-szóró!

ó lám a cicaboholy! játszani készt..., 
ahogyan macska 
paskolja a színes fonál-labdát, 
te épp úgy tapasztod lyukas 
fogakba a ragadós cukor-grillázst,
csengést-bongást: 
a nagy, büdös, 
semmit…

Hát ez volna a költészet?
Göröngyös út, megértem...
Steril-tapaszt a szádra!

Van aki ezt szereti… van aki meg azt.
Ízlés, stílus? Aham. Van aki gyűjti is:
Nini! Gubancok! 
mars a szösz-üvegbe!
Hát még ilyet! a köldökszöszt? 
Üvegbe? Emlékbe? elmékbe? 
eltenni? de minek!?

Ó ti rémséges rim-kotyvasztók, 
mondanivalótlan fityfiritty-firkászok
kiknek költői készsége nem több
mint kiporciózott kakashere-köpet:
a tyúk valagában... – nesze neked! 
ím újabb kenhető nyálcsepp 
minden íztelen nyár-futárra.

„Megunhatatlan”, 
elpusztíthatatlan:
akár az apró fekete lisztbogár-sereg
kiokádják a por-strófákat, hogy minden
csengjen, minden klappoljon, minden-üljön:
– és a takony ki ne hűljön!
s hogy a csírából még több burjánzon...
mégtöbb díszre-dísz! mondd! – 
a „sárkupac” tetején a merci-jel? 
hová visz? Pont addig, és ne tovább!

...ha már az alap, amúgy is: sótalan …
miért falnék mellé mondd! ecet szagú 
poshadt málnát, ami megüli s kimarja 
gyomromat?

1022
2020
L’ambrus

A Fortnite, ellustult lovagjai …

(XXI. századi jelenségek)
A Fortnite, ellustult lovagjai ...
Apró bolygón, mely
lényegében anyátlan,
vértezi fel magát, – 
a szintén anyátlan,
Z-generáció: a 
még-apróbb-sereg:
A jövő reménysége!

Lázasan fejlesztik, –
elsősorban szellemi
mintsem testi –
képességeiket: – 
feszegetik
pofonos határaikat...
begyűjtik a 
boom-bow
tűz-erejét,
elhappolják a  
dob-pisztolyt, 
és a budiból 
kimentett grappler-el…
hadonásznak.

A kiképzés sem 
holmi spártai-szigorú
szemléletben zajlik,
egymást, nem is 
gyilkolják valós-halomba,
vér is csak maximum az
ujjuk konzolhoz nőtt 
hegyéből ha serken-buggyan - 
ilyenkor persze kiáltanak: –
Anya! Vérzik az ujjam!

Ők a korhoz, s koruk
szelleméhez híven 
áldoznak a modern 
hadviselésnek: mert
ők, az Epic-vitézek!
Fortnite-on - s társain
edződnek.
(Éjjel)-nappal... –
night & day
Alva-s ébren:
alvadt vérben.

S a kiképzés 
Oly sikeres - hogy  az, 
valami döbbenetes...
Maguktól vonulnak, 
önként! öldöklő 
virt-csatákba!
Fittyet hányva
a rémes 
következményeknek:
hogy másnap
dög-fáradtan 
zombiként zuhannak
az iskola padjába. -
Bár igaz, oda, nem maguktól
mennek, – viszik őket, a gonoszok – 
erőszakkal!

Szüleikkel nem
kommunikálnak;
a diskurzust leredukálták  
néhány egyszerű 
szóra: igen, nem, aha, ok! -
ugyanis megtanulták,
hogy így könnyebb 
lesz a kötődés bontása: 
a szülői háztól 
való  elszakadás,
az önállósodás – és talán
az önmegvalósítás...
Csak ha nagy a baj, 
akkor fejezik ki magukat,
a szavaknál – némileg – kifejezőbb,–
összetett egységekben,
szűk mondatokban:
– Anya! Hoznál valamit enni-inni? 
Éhes-szomjas vagyok!
Épp egy fontos csatában vagyok....
S jön a válasz:
– Én is fiam, én is...
1016
2020
L'ambrus

Mindegy, hogy mit…

/ A félbehajtott bevásárlólista /

| – (olcsó!)
| – (valami olcsót)
| – (jó lesz a „teszkós”)
| – (az akciósat!)
| – (a leértékelt kocsiból – nem baj ha lejárt...)
| – (mindegy, csak olcsó legyen.)
| – (rád bízom, de ne legyen drága! )
| – (a kuponost!)

| igazából, más nem kell! A visszajárót hozd vissza!
| szatyrot okvetlen vigyél!!!
1015
2020
L’ambrus

Barack

/ Ejj, a szépség kopó-érték.../

Kopasz-barack, fején
a szőrt tapogatja,
és ekképp danol maga elé:

"Ejj, a szépség kopó-érték,
A szépség... csak kevélység!
Be mulandó mérték!
Mint a csizma,
mint a csizma:
hétmérföldes lépték!" –

Majd így folytaja:

"Ha már elmúlt, hát elmúlt,
üsse meg kavics!
Ne mímeljed hát erővel,
Mert a nótád hamis!" – 

Eközben:

egy felívelő karmozdulattal, ez a barack, 
fölhágott a zengő-fő ritkás tetejére,
és a lifegő, gyér-gyökerű, 
szélkóc-hajszálait, ujjainak zsíros begyével, –
a fényes, parizer-mező, szemre átlózott közepébe: –
nagy gondosan irányba igazgatta...

(És ím a fabulánk, itt ért véget oly váratlan, és oly hirtelen ahogyan az keletkezett...)

1008
2020
L'ambrus

Viszketés

Már átpréselted nagy, és okos kobakod
feszes présnek falán: a nyálkás nyugalomból 
kitörtél a sziszegő szenvedésbe...

Már bedugtad tétova ujjaid szűknyakú
lekvár-prések üregébe, s megillatoztad 
mind a tíz, párolgó begyét: a vágynak...

Már megnyaltad életnek sós hegyét
s kóstoltad szerelemnek rabul ejtő elegyét:
mitől mint részeg fetrengsz, kíntól a sárban...

Na! most bökd ki a szót, mit prűdséged szégyell,
mit itt, nem túl tiszta rímként keresek, s
mi tettnek néha akaratlan is, de pattanó rugója: 
––– 
… a viszketés!

L’ambrus
0930
2020

Szélfútta

/Mit üzent Feri bácsi?/

Szél fútta
s felkapta,
pocsolyába dobta.
Nyúlcipő
tiporta,
vitte hóba, sárba

Borbolya
aljába,
sündisznó hátára,
Vadgerle
szárnyára,
vak ember botjára.

Ragadt rá
út sara,
aszfaltnak kátránya.
Tapadt rá
unoka
kiköpött rágója.

Kézírás,
mi lelke
testéről lekopott,
S csak foszlány,
mi  maradt:
velős, árulkodó:

„...játok, mit?
...szátok meg!
...lettel: Feri bácsi”

Korrektúra: Kalcsics Ildikó

L’Ambrus
2020
1904