akarok egy polipot, de nem olyat ami már nem mozog, ami kéjjel sercegett forró zsír ölében, hogy három szívvel, élettelen gyomorsavra csússzon, hanem ami képes, ami kommunikál, színt vált, színt vall, sodródik, lebeg korongozó léptekkel, egy üvegbe zárt sós-falú óceán belehelt ablakán, amire orrom is tapad, hogy hosszasan nézzük egymást míg csápjaink össze nem fonódnak... de vajon tud ez olyat, hogy viszlát gond és gondolat? nesztelen, egy kedves kétlábú beúszik, és ő tud, hirtelen elröppenteni vágyat: az egyik vitrined helyére mehet, mert – ha így megy tovább a szobánkba, – gyűjtött dolgaidtól, lassan én nem férek el. 0128 2021 L’ambrus
Kategória: Vicces versek – humoros költemények
Etelka
/kultúrát a népnek/
Egy termékeny negyvenkilenc
éves nő, van foga is:
egy, na jó tán kettő.
Szájába ugyan nem néztem
meg amúgy is ki csókolná,
ezt a rusnyát? Hja, akadt aki!
Azt mondja
a kereskedelmi tévében
– ezt csak a hülyék miatt nem így írom: tv.
meg a bandik miatt
Brittany! Ő biz a tizenhetedik,
és az unokák közt
akad ám Nøel is.
a többiek nevét meg sem
említette de bánom is,
ha úgy tetszik kitalálom!
De ej, mikor egyik fia a Marczi
kinek stilusába! – mer ugye van neki –, menye
esett halmozottan pottyantásig bele, na most
ő „aztat” is állítja,
hogy „a Brittany a’ nem a fiátul van
merhogyő ezen idő alatt például a börtönben raboskodott”, – ahh so!
és nem olyan hosszú a’ marci
meg a farka se hogy a börtönrácsokon felkeményítve, –
ez pediglen az ő szájából esett ki, az unoka meg, na
szal így szlengesen ne engem okolj
ha profán: hogy egy cigány kurvát
megtermékenyítsen!
így megyen ez…
on’griában mostanság,
így bugyog a katódtalan síkképernyőn:
villants braint cigány, n’ hell yeah
I tell you how f*king intelligent you are!
Digitalizált fekália: de legalább
jól szórakoztunk drága Etelka.
Még vagy negyven unokát ha
kérhetnénk a rácsok mögül
(az egyiket hívhatnák mondjuk így: K. Biden)
0125
2021
L’ambrus
Tétova léptek
szednél-e jakszart hatezer méteren – plázáknak kurvája, hogy vaskályhádat befűtsd, s azon, na mid vagyon? ha megfejted: jószágod teje forr. 1208 2020 L’ambrus
Nyelvvel, vagy tenyérrel?
Akadt-e legény, ki a letűnt kódexes korban, kenyérért tenyérrel áldozott a király őszintébb felének? No és akad-e legény, ki a modern társadalom lapjain, zsíros jussért nyelvével legyintget szaporán, urasági sáros ülepet? Épp most olvasom: ritka nyelvvel, ritka nagy szerencséd lehet.
1202 2020 L’ambrus
Végtelenbe
kettő a rétes a cukros a tányérban kettő a szerető a lucskos az ágyékban kettő a here és a bere is a tajtékra, meg még mikettő? kettő a galamb a szara is a tányérban kettő a kanál és a kristály is a kávéban kettő a párt is meg a pánt is a vállamra meg még mikettő? 1125 2020 L’ambrus
fick dich laszlo
antik fényképezőgépeket gyűjtök, adok-veszek, felkutatom a jó állapotban lévő tüköraknás ritkaságokat, de persze nem járom le a lábam, hanem csak tudatosan kattintgatok. az osztrák honlapok többnyire alkalmasak is az efféle bizniszek lebonyolítására, bár a náci mentalitás, az online jódlizók fénypapírra vetett orgánumából nem kopott ki. a tiroli gatyások nyelvezete nem mindig kifinomult, sőt jellemük sem épp az a székelyes, míves faragott kapus, hanem amolyan szikes hegyi kurta kecske, sebaj, nem habozok, gyorsan rávetem magam egy meghirdetett 2.8F-re, Rolleiflex a lelkem, szép állapotban van! és mivel ez a „willháben pünkt áté” – piactér, ez áll az oldal címében –, én, a vásárló, ahogyan illik ajánlatot teszek, annak vélt jogán, hogy a „VB” mint Verchandlungsbasis mi magyarul annyit tesz, hogy alku tárgya, vagyis az ár még némileg alkuképes, és előrevetíti hogy a tulaj puhafa azaz valamelyest faragható, de Thomas Feldhofer – keményfejű Grazi lakos –, és nem adja magát egykönnyen: a vékonyka mintegy 800 Eurós ajánlatomra viszonzásul, szexuális javaslatot tesz: ...fick dich Laszlo… 1125 2020 L’ambrus
Ady csókja
Ady csókja / A lány, aki a puncijára Ady fejet tetováltatott... / Szegény. Kit sajnáljak jobban? A lányt, Adyt a puncin? vagy aki Adyt – (Bye) hosszú nyelvével – mostantól szájon csókolja. 1116 2020 L’ambrus
Beleszítt a „költő”… (annya valagába)
/poetabos laureatus / – hogyaszongya... – Beleszítt a „költő” a tajtékzó pipába hátradőlt, beleböfögte bölcselő-füstyit a levegőbe oszt aszonta: – Na! most valami kurva nagyot valagítok ide a pofátokba! Netek! – tarhált egyet. Osztán csak szítta-szítta a bagót meg a taknyot, meg a szuvas fogait: fing ömlött a tűzokádó száján, – onnan osztán más nem is gyütt, – mert hogy a költészethő nem sokat konyított vala, na, a’is biztos (vala). / És ez a valaki akár én is lehettem vóna, és minden poéta aki egoista vagy túlzottan költői. / 1113 2020 L’ambrus
Kurat nyulatsz
Ó, hogy kúrd meg a nyulat! hogy mit? semmit csak épp a géppel kommunikálok. ja. értem. örülök – szívem – ha kurat nyulatsz a számítógéppel. – hogy mi? 1114 2020 L’ambrus
(be)Csaloda
(be)Csal-oda Fölösödik a tej – becsaloda hártyát növeszt – Szőrösödik a vágy izzad: kecskéjét uszítja rá! lúdbőrzik tőle, reszket a hát rózsaszín bőrt húz – kúszik-csúszik – a kanász rálép, tiporja s mégis, ha nem vigyáz: friss tej ömlik a fejére, vagy újat nemző kanász... 1112 2020 L’ambrus
Magyar zsemle – (Revenge)
Ó! ... a magyar zsemle..., mely méltán híres..., – vagy inkább hírhedt, de lásd, én nem vagyok rest, és ím: kiderítem... mitől is döglik bele a légy, mitől olyan lyukacsos: mi a titka! – mert az már megvan: tudjuk régóta, hogy mitől ritka de ritka ... : – Pékem-pékem, mondd! hát te meg honnan jöttél? tán felhő-tanonc voltál és ködös tanuló éveid alatt vízpárából felhőt gyúrtál, netán nadrágtalan légkonyhákban tüsténkedtél, s tudás helyett mást itattál a szivacsba: a puha agyadba? – No! Ki vele! Ne kímélj! Halljam, hát hol szíttad föl mesterséged! hol fetrengtél könyékig a lisztes-vízben mi ily ragacsos áthatolhatatlan masszába – a meg nem értettek buborék burkába – tapasztott; és egyszersmind, halhatatlanként süppesztett a negatív szuperlatívuszokba: a gasztronómiai, – vagy inkább gasztroenterológiai „B”-ket buzgón fakasztó bugyrába: pékek azon bizonyos sóhajába! Mert hát tanum rá a jóisten: – és a boltos-néni aki a vackát rámsózta, – hogy felleltem én már s lenyeltem sok mindent – az életben: láttam s illatoltam közelről számtalan lyukat: féregrágta almában, – féregjáratokban: szuvas fogakban, erjesztett sajtban s nőben: lyukas zsebeim forrásában, cipőm kopott orrán, s elefántnak kürtölő egyfelől: ormányán s másfelől: ocsmány-án, sőt még a gyomrom falán is, olykor–olykor éreztem… a lyukat. De talán nem véletlen, hogy zsemlét-zsemlyét mi íly könnyed, és mondhatni: gyomornak legyűrhetetlen! sehol máshol e büdös életben, csak e kicsavart magyar honban leltem... Hát véletlen!? – Mondd! pékem énnékem, netán tudatos a koncepció? mi a lisztes-fejedből bosszantásba kelesztett, vagy csupán a spórolás kényszere dagasztotta arcomba gusztustalan trutymódat? De hát mindegy is… itt és most, tudatom veled, hogy jobb lesz ha felhagysz ormótlan tréfáiddal, és a sok felelőtlen kísérletezéssel: zsemle-légiesítéssel alábbhagysz; és végre-végre a roppanós omlós tészta-alapot úgy készíted, ahogyan azt illik, ahogyan azt gondos nagymamák receptjeiből ezer éve sütik: vajjal, liszttel, sóval s cukorral, friss élesztővel rendesen: megkelesztik! – Te kontár! te pékek-pákója! te istállók péklapátja: – Mert süss vagy finoman és számba tömlek, vagy süss gyatrán, és számra emellek – földre köplek… – melyik a jobb? Döntsd el, te drága, te semmi: te lyukacsos agyú magyar zsemle! te – meg nem értett – sütögető zseni... 1102 2020 L’ambrus
Csuszka
Ámbrás-szerű kusza fogaim között szökik át az élet, szűröm a sok krillt, no meg azt a tengernyi kínt amiből már annyit de annyit kaptam tőletek... – ilyen-olyan – emberek... S bár nem tagadom, sokaknak csakugyan hálával tartozom, – Talán, ha egy kezemen összeszámolhatom..? – de mégis köztük-közöttetek mennyi de mennyi olyan van, akit az ördög bűzös-bugyrába kívántam... – s kívánok, még e pillanatban…, de hogy a Halálát? Ugyan! azt senkinek nem kívánhatom, s nem is vinne rá gyöngy-lelkem fuvallma, – hisz van itt épp elég rajtunk kotló lélekrontó – kínzó-tipró börtönlakó... de azért az csak nem baj? ha legalábbis: szép csendben, a magam módján megóhajtom? hogy Bárcsak-bárcsak az a sok buzgón így-úgy égbe dagadó, meredezve illatozó, fanyar vadtermést sarjadzó, – de intelligenciát annál kevésbé – szaporító, fákra, rügyecskére-gallyacskákra, némileg többször kúszott volna föl a csábító-kábító gyönyör helyett, – az a fürge, az a magot gyűjtő csuszka-madárka: az a csattogva-csacsogó gondűző mókusodú-hágó...: maláj-koton! 1101 2120 L'ambrus
„Maradj otthon!” – (Yoda) hányadékok…
/ egy COVID-talan hajótörött naplójából / ...ha nem hallottad volna még elégszer: „Maradj otthon!” – akkor jönnek…, majd a kedvtelen-kedveltebb művészek és rá(d)-segítenek: hogy az otthoni, és egyéb hányattatásaid mégjobban felerősödjenek: végül is, van budi...: Színészek, és affélék zenészek, és olyasfélék költők és annak tettszők: mind a maguk kitekert módján, pózolnak: „kiveszik részüket”, a „jóból”, skandálják amit már amúgy is, rémálmaidból riadva rikoltssz, a sok… tudást, pedig csak mégjobban a bögyödbe tolják: mert biztos ami biztos! és a hánytatás is! – na, az is legyen biztos! Mert hát a löttyedt-mellre, s a hervadt-herékre további lógást elkerülendő, kötelező a pénzes merevítő…: – szütyő A kopást, a feledésbe merülést, annak erősödő tónúsát, pedig valahogy kompenzálni kell! – és hát jogosan kérded: De miért nem kompenzálod úgy, hogy mikor kérik, te a fenekeden otthon maradsz, s képedre maszkot húzva, nem kornyikálsz, nem színészkedsz: csupán lapítasz, és befogod a – (lep…s po…) – szád!? 1028 2020 L’ambrus
Gerelyhajításom margójára
Ma, vénülő fejemmel, lementem gerelyezni: – én balga. – mondván de jó lesz újra edzeni... Nyakam, vállam, hátam, egyik fájó pózból a másikba tekertem... fittyet hányva a kattogó gerincemre, – vélhető gerincsérvemre a lépésre sem igazán alkalmas lúdtalpamra, a letapadt, megkopott izületeimre, a mindenhol sajgó porcikákra stb... Panaszkodjak? Hát nem fogok... Jó ha fáj, jó ha fáj! – mondogattam magamnak: – Míg fáj legalább, érzem hogy élek! És amíg hajításból-hajításba szökkentem: az égbolt napfényesre nyalt tányérján, a csillagokba révedtem, számoltam belőlük számtalant, és szökött ki számon szintúgy számtalan – szebbnél-szebb gondolat – köszönöm P. Sándor! de csak folytattam... s mondogattam magamban, egyre hangosabban: Jó ha... fáj! Jó ha... fáj!! Jó ha fáj!?? ...és addig mondogattam, míg a végén már magam is elhittem: Jó ha fáj!? - hát nem: (Egy francos-francot jó ha fáj...) 1017 2020 L’ambrus
Torockói jelenés
(Fotó: Kecskés Pál)
De nézzük a dolgok jó oldalát: Torockón... – legalább van... kerti-krisztus! Igaz: ledes. – de hát van: – és méretét elnézve sem törpe... ...és ha még nem szenvedett eleget a kereszten, hát most majd fog: két csuda-szín zászlóval hentereg, s vele dicsben úszik a pópa akár egy lelkes steaua drukker – ki középső ujjal jól bemutat neked értetlenkedő „mogyorónak” s integetve: hirdeti, a büszke dák(o)k nagyhatalmi státuszát, hogy mi bezzeg Isten kiszemelt (igaz) fura-hívei vagyunk, és – bizony mondom néktek, mi kreatívan gondolkodunk: mert nálunk nem csupán a hívőkben lapul – mélyen – Jézus fénye, hanem a legmélyebb sötétségben is giccsben ragyog... Bezzeg nektek, anyátlan furkó-magyaroknak, csak amolyan, elnagyolt analóg jutott: – vezeték nélküli... (Wood-GOD) fából-, vagy kőből-faragott uratok van! 1022 2020 L’ambrus
Köldökszösz
Ó, csak tudnám hogyan teremsz – tán még szaporítanálak is, te szálgubacs, te pömpöllér! ...hogy minden vedlés után köldökből – hasi rejtekből kibuksz! és én is: – kibukok ahogy a dísz-rímre görcsölők színe-sava sótlanul elmém köntösére rábugyog. És hogy mindig csillog! – azt meg hogy csinálod? Strófa-szóró! ó lám a cicaboholy! játszani készt..., ahogyan macska paskolja a színes fonál-labdát, te épp úgy tapasztod lyukas fogakba a ragadós cukor-grillázst, csengést-bongást: a nagy, büdös, semmit… Hát ez volna a költészet? Göröngyös út, megértem... Steril-tapaszt a szádra! Van aki ezt szereti… van aki meg azt. Ízlés, stílus? Aham. Van aki gyűjti is: Nini! Gubancok! mars a szösz-üvegbe! Hát még ilyet! a köldökszöszt? Üvegbe? Emlékbe? elmékbe? eltenni? de minek!? Ó ti rémséges rim-kotyvasztók, mondanivalótlan fityfiritty-firkászok kiknek költői készsége nem több mint kiporciózott kakashere-köpet: a tyúk valagában... – nesze neked! ím újabb kenhető nyálcsepp minden íztelen nyár-futárra. „Megunhatatlan”, elpusztíthatatlan: akár az apró fekete lisztbogár-sereg kiokádják a por-strófákat, hogy minden csengjen, minden klappoljon, minden-üljön: – és a takony ki ne hűljön! s hogy a csírából még több burjánzon... mégtöbb díszre-dísz! mondd! – a „sárkupac” tetején a merci-jel? hová visz? Pont addig, és ne tovább! ...ha már az alap, amúgy is: sótalan … miért falnék mellé mondd! ecet szagú poshadt málnát, ami megüli s kimarja gyomromat? 1022 2020 L’ambrus
A Fortnite, ellustult lovagjai …
(XXI. századi jelenségek) A Fortnite, ellustult lovagjai ...
Apró bolygón, mely lényegében anyátlan, vértezi fel magát, – a szintén anyátlan, Z-generáció: a még-apróbb-sereg: A jövő reménysége! Lázasan fejlesztik, – elsősorban szellemi mintsem testi – képességeiket: – feszegetik pofonos határaikat... begyűjtik a boom-bow tűz-erejét, elhappolják a dob-pisztolyt, és a budiból kimentett grappler-el… hadonásznak. A kiképzés sem holmi spártai-szigorú szemléletben zajlik, egymást, nem is gyilkolják valós-halomba, vér is csak maximum az ujjuk konzolhoz nőtt hegyéből ha serken-buggyan - ilyenkor persze kiáltanak: – Anya! Vérzik az ujjam! Ők a korhoz, s koruk szelleméhez híven áldoznak a modern hadviselésnek: mert ők, az Epic-vitézek! Fortnite-on - s társain edződnek. (Éjjel)-nappal... – night & day Alva-s ébren: alvadt vérben. S a kiképzés Oly sikeres - hogy az, valami döbbenetes... Maguktól vonulnak, önként! öldöklő virt-csatákba! Fittyet hányva a rémes következményeknek: hogy másnap dög-fáradtan zombiként zuhannak az iskola padjába. - Bár igaz, oda, nem maguktól mennek, – viszik őket, a gonoszok – erőszakkal! Szüleikkel nem kommunikálnak; a diskurzust leredukálták néhány egyszerű szóra: igen, nem, aha, ok! - ugyanis megtanulták, hogy így könnyebb lesz a kötődés bontása: a szülői háztól való elszakadás, az önállósodás – és talán az önmegvalósítás... Csak ha nagy a baj, akkor fejezik ki magukat, a szavaknál – némileg – kifejezőbb,– összetett egységekben, szűk mondatokban: – Anya! Hoznál valamit enni-inni? Éhes-szomjas vagyok! Épp egy fontos csatában vagyok.... S jön a válasz: – Én is fiam, én is...
1016 2020 L'ambrus
Mindegy, hogy mit…
/ A félbehajtott bevásárlólista / | – (olcsó!) | – (valami olcsót) | – (jó lesz a „teszkós”) | – (az akciósat!) | – (a leértékelt kocsiból – nem baj ha lejárt...) | – (mindegy, csak olcsó legyen.) | – (rád bízom, de ne legyen drága! ) | – (a kuponost!) | igazából, más nem kell! A visszajárót hozd vissza! | szatyrot okvetlen vigyél!!!
1015 2020 L’ambrus
Barack
/ Ejj, a szépség kopó-érték.../ Kopasz-barack, fején a szőrt tapogatja, és ekképp danol maga elé: "Ejj, a szépség kopó-érték, A szépség... csak kevélység! Be mulandó mérték! Mint a csizma, mint a csizma: hétmérföldes lépték!" – Majd így folytaja: "Ha már elmúlt, hát elmúlt, üsse meg kavics! Ne mímeljed hát erővel, Mert a nótád hamis!" – Eközben: egy felívelő karmozdulattal, ez a barack, fölhágott a zengő-fő ritkás tetejére, és a lifegő, gyér-gyökerű, szélkóc-hajszálait, ujjainak zsíros begyével, – a fényes, parizer-mező, szemre átlózott közepébe: – nagy gondosan irányba igazgatta... (És ím a fabulánk, itt ért véget oly váratlan, és oly hirtelen ahogyan az keletkezett...)
1008 2020 L'ambrus
Viszketés
Már átpréselted nagy, és okos kobakod feszes présnek falán: a nyálkás nyugalomból kitörtél a sziszegő szenvedésbe... Már bedugtad tétova ujjaid szűknyakú lekvár-prések üregébe, s megillatoztad mind a tíz, párolgó begyét: a vágynak... Már megnyaltad életnek sós hegyét s kóstoltad szerelemnek rabul ejtő elegyét: mitől mint részeg fetrengsz, kíntól a sárban... Na! most bökd ki a szót, mit prűdséged szégyell, mit itt, nem túl tiszta rímként keresek, s mi tettnek néha akaratlan is, de pattanó rugója: ––– … a viszketés! L’ambrus 0930 2020
Szélfútta
/Mit üzent Feri bácsi?/
Szél fútta s felkapta, pocsolyába dobta. Nyúlcipő tiporta, vitte hóba, sárba Borbolya aljába, sündisznó hátára, Vadgerle szárnyára, vak ember botjára. Ragadt rá út sara, aszfaltnak kátránya. Tapadt rá unoka kiköpött rágója. Kézírás, mi lelke testéről lekopott, S csak foszlány, mi maradt: velős, árulkodó: „...játok, mit? ...szátok meg! ...lettel: Feri bácsi”
Korrektúra: Kalcsics Ildikó
L’Ambrus
2020
1904