a kedves munkába siet

fejem tüsténkedő konyha,
szemeim, remegő redőnyök.
hajnali még az óra, az élet
félálomban beköszönt:
egy gondoskodó kéz
nyitotta meg a vízcsapot.

forgolódom...
a konyha is forog, vele szédülök,
csörömpölnek bennem a démonok. 

a villa fogai közt halk sikollyal átsiklik a víz,
reflektív bőre cseppet hagy a borospohár falán, –
nem látom, csak elképzelem –,

aztán egy csók enged be némi fényt, s ugyanennyi reményt
a kedves arca az: beúszik
mint valami elmosódott fénykép,
szeret – súgja fülembe halkan.
nyugtázom, némán. 

ma csíkos pólót vett fel, kék farmerja, teste feszes, 
gondolata: munkába igyekvő.
lassan eszmélek, fordul a kulcs a zárban:
a kedves munkába siet,
elköszön.

0716
2021
L’ambrus

Vélemény, hozzászólás?