Akit minden jó megillet . . .

Akit minden jó megillet,
Minden.
Kit egy rossz szó nem érhet,
Szenved.
Kinek az érdek sosem önös,
Eltűnik,
Mint a víz: mi kezeim közül szökik
Cseppenként.
Lelked pohárként törik,
Túlcsordul,
Szilánkja bőröm alá kúszik: hasít.
Fájdalom. Fájdalom...

Korrektúra: Kalcsics Ildikó

A költő megjegyzése : Rendszerint elkövetem azt a hibát, hogy a gondolatot, mely egy adott pillanatnak hevében fogan, a maga nemes egyszerű formájában, – tökélyében – : azt még faragom, módosítom, s tán ezzel : el is rontom. Ennél a költeménynél, ezt nem tettem. Így született meg, ilyennek lett : s hagyom, hogy éljen.

L’Ambrus
2020
0702

Vélemény, hozzászólás?