Akit minden jó megillet, Minden. Kit egy rossz szó nem érhet, Szenved. Kinek az érdek sosem önös, Eltűnik, Mint a víz: mi kezeim közül szökik Cseppenként. Lelked pohárként törik, Túlcsordul, Szilánkja bőröm alá kúszik: hasít. Fájdalom. Fájdalom...
Korrektúra: Kalcsics Ildikó
A költő megjegyzése : Rendszerint elkövetem azt a hibát, hogy a gondolatot, mely egy adott pillanatnak hevében fogan, a maga nemes egyszerű formájában, – tökélyében – : azt még faragom, módosítom, s tán ezzel : el is rontom. Ennél a költeménynél, ezt nem tettem. Így született meg, ilyennek lett : s hagyom, hogy éljen.
L’Ambrus
2020
0702