tisztán

hozzám meztelenül lépj!
vesd le fekete avítt ruhád,
strájmlid hajítsd a tűzbe, s
hagyd kívül mindazt, amit a
csoda aggatott rád.

én is így megyek majd feléd
tisztán ölelő kezekkel, ha átengeded
a helyfoglaló helyét, irányítatlan
őszinte önmagadnak.

0704
2022
l’amb

furcsa lények egy Budapest nevű – zárt – palackban

Győrben születtem. Sokáig dolgoztam,
s éltem Budapesten. Most ott élek, ahová
hazamegyek, ahol a kedves szeretettel vár,
ölel otthonom Székesfehérvár.

Mindhárom várost – ahogy a sors hozza
hol szívemen, hol a hátamon: viselem.

Szememben a főváros, 
és a vidék: egy, és rangjukban
lakóik mind: sorstársak, emberek.

Magyar vagyok-e? ha kell a keret,
és szíved így nyugodt, az vagyok:
Márainál sem hontalanabb, sem
magyarabb nem vagyok.

Itt születtem, hazámnak
hátat nem fordítok.

De megbillent a kép! Amit egyesek itt
magukról festenek – a honon
belül: szürreális.

Hirdetik magukról, hogy
ők nem magyarok, ők büszke
budapestiek! Ej!
– külön(b) eredetük is van. Magukat
így nevezik: a „zellenzékiek” –

Elit ez a köpeny, de rideg és átlátszó –
nem csak pártost, de pártatlant egyaránt –
mélyen elszomorít, megaláz,
degradál, s kirekeszt. – ez a „másság”,
ez a „nemesség”.

Hát hová tekeredik haza a köldök,
a dacos burokban, az intelligencia
gyűrött bugyrában?

Ó, megérteni elvük, s egyszersmind
megérteni nyelvük – Barátaim,
hát mi nem egy közös nyelvet beszélünk?

Mióta anyanyelv a politika?
Mióta anyanyelv a kirekesztés
Mióta anyanyelv a gyűlölet?
Mióta anyanyelv az elszigetelődés?

Nem, nem… nem érdemlitek.

Ti, akik buzgón
fennen hangoztatjátok származásotok,
szátokra véve fővárosunk szent nevét,
ti nem magyarok…, ti „különbek”,
ti a „minden” vagytok, – csak (épp)
nem budapestiek.

0411
2022
l'amb

Ezt a költeményt a magyar költészet „haldokló" napjára írtam. Mélységesen elszomorít, hogy a politika lett az anyanyelv. Nem „látunk" mást csak balt, és jobbot. A szeretet kiveszett, a gyűlölet maradt, és vele a fájdalom. Ez a haza –számomra–, így a szívemben lyukas haza.

#hülyeruszkipicsák

/szívemnek – gyöngy –  iluskái/

felfohászkodás:
költő, ügyelj, gondosan fogalmazz!
légy kíméletlen, s
ha a helyzet úgy kívánja:
ne dugd virág valagába érdes nyelvedet!

ideg, te pedig gyakran hevülj, és mint kígyó
köpj ocsmány pofájukba bénító mérget!

orosz luvnyák!

– ti, akik oligarchák seggében éltek,
instalovon pucsítva tengetitek
a hátralévő élet ráncfelvarrt napjait, halljátok savaim –

túl az agyhalálon problémátok
mi lehet égetőbb? – ezen keserves sorsdöntő órákban.

chanel! a coco – annak hiánya.
törülgeti is vala valagát, 
keserv keservét, felszakadó könnyeit a bűn.

az ukrán aki „náci” – nem édes.
a francia aki kollaboráns – oldalamhoz, eddig jól simult.
– negédes.

bosszúolló: rideg, nyír, a táska cserzett bőrén
szalad, s követi őt a többi teenfluenszer:

azta! minő „kemény” példát statuál – a gaz!

az ukrán vér ezzel
posztjukhoz – lelkük? –,
duplán tapad.

0408
2022
l’amb

huh, nahát, meghaltam!

tökéletes voltam? – hát nem.
hagytam itt valami értéket? – talán, 
remélem. 

nem komoly a halál, csak 
ha komolyan veszed.

a „linknek” még nincs itt 
az ideje. aggódj, mert 
még élek.

/kegyes vagy sors, hogy ezt 
még – wordpressbe – engeded
tördelnem./

0331
2022
l'amb

nem különösebben kedvelem a „ha ezt az üzenetet olvasod, akkor én már nem élek (nemi életet)” kezdetű búcsúleveleket, éppen ezért is kezdem úgy mondandómat – oldva ezzel egy kicsit az esemény tragikussá berögzült élét –, hogy: huh, nahát meghaltam!

az igazat meghalva (szóvicc) nagyon nehéz úgy írni, hogy már nem élsz, tehát gondolom felfogtad, hogy ezt még „azt” megelőzően teszem. de előbb vagy utóbb eléd kerül „ez” (és ha újra, akkor már igaz), és el kell fogadnod a tényt hogy már nem élek.

arról nem igazán adhatok neked leírást, hogy milyen ideát, mert ahogyan nem mondják, még senki nem köhögött vissza, alulról szagolt ibolyát: nem jött vissza úgy isten igazából (leszakadt karú zombiként se), vagy fotózta le lógó belekkel, kifakadt aggyal a túlvilágot, hogy hiteles információkat közöljön a kiszakadt lélek hogyan s továbbjáról. még nincs biztonságos kapcsolat, sem a mennyel, sem a pokollal.

van-nincs, teljesen mindegy: nekem bizonyosan jobb itt – legalábbis remélem. (csend van és nyugalom, így képzelem)

fájdalmas-e a halál pillanata? (majd megtudod, és rögtön el is felejted) a haláltusám élményét még az élő felem hordozza, így erről megint csak nem tudok számodra kielégítő információval szolgálni. a holt felem élőbb (a google docs rám erőltetné: felemelőbb – és talán hagynom kéne), mint az élő valaha is volt.

milyen volt az élet? mondhatom: küzdelmes. örök harc a korlátokkal, anyagi, és emberi (jellemi) értelemben.

most megint be kell, hogy hunyjam a szemem, mondogatnom kell még magamnak, hogy: már nem élek, én már nem élek, ez már nem élet, – azért hogy halotti szkriptemben amennyire ez lehetséges hiteles maradjak.

van valami megnyugtató ebben a hűvös mantrában: levethetem azt a rút köntöst amit rám akaratomon kívül szabtak. itt már nem kell a képmutatás zubbonyát magamra öltenem, itt már nincs szükség a társadalmi normáknak nevezett kusza szabályok, kényszerek betartására, itt pőrén, materiális béklyók nélkül végre igazán szabadon lehetek, mondhatni: lebegek. (igaz míg éltem sem voltam egy szabálykövető, és ami a szívemen…, az naplómban, és költeményeimben).

szeretem a holtakat: tanítanak. míg éltem, többet kaptam tőlük mint bármely élőtől (kis túlzással, mert akad kivétel). a megboldogultak közül (most döbbenek rá mennyire kedves, és kifejező ez a szó) néhányat had említsek: márai sándor, reményik sándor, babits mihály, fenyő lászló, török sophie, weöres sándor van ebben valami édesen-kesernyés fricska is, utóíz az élők felé (abban, hogy a holtak többet nyújtanak).

ezért is gondolom úgy, hogy amit én adok, az most nyer(he)t értéket. mert eddig nem tudtál magadra venni, mert túl elfoglalt voltál, vagy csak felületes, vagy elfogadni: mert ráadásként irigy is, vagy az értékrended más: még nem nemesedett a kellő szintre – ne szívd mellre, mindegy: szívd. tehát lelkedet, még egy kis időre a pincében kell tartani. aki pedig életemben megvetett, lenézett, annak halálomból sem adhatok sokkal többet, csak lelkének némi megnyugvást: nyugi lelépett a fickó, – végre.

kell a halál, hogy úgy nézzhess rám, hogy már nem jelentek számodra veszélyt, konkurenciát. a halott felé pedig épeszű ember már nem könyököl, mert nincs értelme, és amúgy is: kontraproduktív.

mit adok, mit adhatok most neked? némi életbölcseletet, tapasztalatot, lelki támaszt a nehezebb napokra, és egy társat aki ott lesz majd veled (ha akarod, ha hagyod) írásaimban, fotográfiámban, zen… (és itt csönget az auchanos fickó, ezt most még beengedem… a két üveg akciós, díszdobozos chivas regal kíséretében) …tehát zenémben, feltéve ha sikerül befejezem azt még a „rendes” exit előtt.

mitől lesz rendes az exit? ha elaludtam csendben: az nektek „jó”, legalábbis úgy hiszem könnyebb. ha más „kifinomultabb” eszközhöz kellett folyamodnom az némileg nehezebb (esetleg: fúj, az undibb), azért pedig szíves elnézést kérek – de tényleg (szivacs, felmosószer és vödör akad a mosogató alatt). a mentősök vérprofik ebben.

onnan fogod tudni, hogy halálom már végérvényű, ha ezen szkriptet automatikusra állított posztban (kb. egy hónap social inactivity után) újra olvasod (ó, te modern világ: közösségi végrendelet), és rendelkezésem az alábbiakban további instrukciókkal is tűzdelt lesz. (vagyis kívánságként itt áll majd: mit kíván, akit  magyar nemzett, az itt maradt hagyatékkal belinkelve). (naplóm, költeményeim, fotóim, zeneszerzeményeim tekintetében.)

nem vagyok én cigánycsászár

nem vagyok én cigánycsászár,
ne is emeljetek oszló tetememnek –
sivakasi gold – gránit palotát.
távol álljon tőlem mindennemű
fényűzés levegővételen innen és
azon túl: lelkem nyugvásának épp elég, ha
elszórjátok hamvaim valahol
a szerény duna partján...

s ha akad köztetek olyan, akit gyakran szólít 
külhonba az út, és poggyászába 
külön költség nélkül belefér törékeny urnám, 
és így vagy úgy terhére sem vagyok, akkor
hintsen el inkább, óceánnak szelíd, még –
emberi lábnyommal – nem szennyezett 
csillogó, hullámok vetette ágyán.

0327
2022
l’amb.

emlékezvén szegény megözvegyült sommerné szagos alfelére

/érzem, ebből még egyszer – pajzán – költemény (k)erekedik.../

a kujon balassinak anno, hogy oda dörgölődjön a
zaftosabb’, meleg combok között gyárilag abált sós falathoz,
pruszlikot, és pendelyt kellett hántania „gyanútlan” áldozatáról.
ma, a drasztikus nylon zsugorodás korszakában,
(amiért vélhetőleg az automata mosogép, és
a nem gondosan kiválasztott magas vízhőfok, vagy a silány mosópor okolható) már nem lenne mit lerántani.
– tavasz-nyár időben –, csak
vadóc, kielégítetlen nyelvét kell gyűszűnyire kiöltenie az önként áldozat felé…, 
s ízlelőbimbója hegyén nyomban ott „harap" a: 
p..a
buja illatú mezőkön sem köll’ fölösleg’ űzni a fránya vadat…
amúgy is sok otta’ alattomos kullancs, a kukkoló egerészölyv,
meg a tehénszar.
pedig, be izgalmas is megdolgozni azért a fanyar húsért, amit ma mindenki, ha kéri, ha nem: szemére(mére) szinte vény nélkül kap
(apróbbik lyukkal, s az ötujjas kesztyűvel).
de ki mondaná, akárhol is, hogy: nincs ínyemre az étek?
fujj, kérlek tüstént fedd el: bájodat!

0324
2022
írta: l’amb.

(keserű ünnep) költőnek lenni

tálcán kínálod a lelked, 
az ördögnek: az embernek.

túlméretezett céltábla vagy, melyen 
köpést gyakorolnak 
a „bölcsek”, 

s amazok..., a titkon követők: 
a némák, a rettegők, a lapulók, 
a gyávák s az irigyek mind, mind: 
botlásod lesik.

keserű ünnep ma költőnek lenni,
keserű ünnep volt mindig is
a nyilvános kövezés.

0323
2022
l’amb.

édes

„adja” ez a kép.
látom instán instant:
tomporos hétköznapjaidat,
de szabad legyen szólnom:
– mindent nem takar a filter –
fika csüng az orrodból,
édes…

0322
2022
l’amb.

a vőfély

kedves egybegyűrtek, ennek az egésznek itt
– lényegében – semmi értelme... 

és nem fáj semmim, de tudatom... 
mármint úgy értem, de: a tudatom. 

na szóval, kijjé’ lesza’ bodri lánca, 
a menyasszony béna 
tánca, a villanyrezsó, s a faux bold 
welcome szignós, cipőtalpról
szart elkenő – gyékény?

ez így előre, még időben van 
(csak szólok...). 

lábjegyzet: a jól időzített elválás 
bizonyos esetekben, mint pl. 
ez itt: kifizetődőbb.

stb. – éljen az ifjú pár.

0308
2022
l'ambrus

(egy barátnak: jár a 10%)

menekülj, Te könnyes szemű

vérzik a világ lelke
fegyverek hasítják bársonyát
öngyilkos röptében 
mint az irányt vesztett, –
kiszakad, s dühből merít a szó: 
itt – dermedt minden kiáltás.

vérzik a világ lelke,
vért köp a hóba a halál
fagyos szárnyait maga alá vonja: –
vergődik, mint földre hullt –
menekülj, menekülj Te
könnyes szemű madár!

#istandwithukraine

1022
2022
l’ambrus

összegezném

az oltatlan nem ember,
a vallástalan nem ember,
a pártatlan nem ember.

nem ember.
nem! nem! nem!
nem ember!

– anya, kérlek, kikapcsolnád
a tévét? – örökre.

1119
2021
l’ambrus

divatból hullazabálok

akadnak szép számmal errefelé
divatból hullazabálok..., mint a vates

ezek kiszedik a testből a szerveket,
a csontból kikaparják a velőt,
idézőjelek közé rakják, tipózzák
a kezükben tartva, hordozóra hányva 
nézegetik, mutogatják, s árulják.

de gyűrött ajtajukon nem kopog, hogy
a költemény csak egészében teljes, ez a
„tetem” nem boncolható.

1119
2021
l’ambrus

porcomra írom…

a konyhakredenc ajtaja mögött,
három hantban fekszik egymáson, némán 
a csont: kétszáz bloomos, légmentes pakkokban,
marha nagy tisztaságú kötőszövetből

kivont kollagén isten, ha lenne fav’ imám, 
vagy hitem, kocsonyás állagodba
belefőzném e két szót: zselatinom, 
teremtőm! 

s talán még hogy: áldott legyen 
feltalálód keze, Te, irreverzibilis 
hidrolízis! – a kutya sem értené, 

hát még egy ellenérdekben
elszürkült hályog, ovos, ki rád 
rivallna, vagy csak orra alatt
motyogná: placebo!

1118
2021
l’ambrus

betörném, ha hagyná…

néha vagdalódzik a lelkem, s van
hogy türelmetlenségében rúgkapál.

ingerlékeny, a környezeti hatásokra.
csitítsd! – int a neuronok hada,

de a jellem még kissé tétova, keresi
mi a „jó” megoldás.

1111
2021
l’ambrus

tükörtánc

vihart kavarok a keserűség tükrébe:
fuvallattal oszlatom szét a koffein habot.

porcelán szemében
alakot ölt egy sóhajtó 
fekete száj: szuggerálom, hogy 
mondjon valamit, de
csak remeg előttem, némán.

ma sok volt bennem a harag:
sok „ízből” haraptam, de

elég egy hosszú forró csók: 
mely nyelvemen körbeúszik, s 
eloszlanak a problémák.

/tükörtánc/

1111
2021
l’ambrus

a turi csókja

a versenysporton innen s túl, ahol kúrt
a farkú malac a T. úr,
szepesi niki dombján (is túl),
dresszt húz félre, (egy öregecske ujj) hogy
szemléltesse hogyan fest, egy
ápolt-csupasz úszó-b@szó
szeméremdomb: tanonc,
ehhez tartsd magad! villants pinát,
s faltól-falig – nyeld a spermát
ússz, s kurj – mint az állat...
nagyokat.

1110
2021
l’ambrus

ez (is) irodalom

affekta írók, faszomkodó 
költők, felemelt kinyalt celebek,
gennyek, prüszkölt takony 
fehér papírlapon, félig 
megolvadt-megrágott, s
visszahörgött lapzselatin: idegen,
s megfoghatatlan.
elit? bakelit. túljátszott szerepek, 
pátoszos picsa, vad keserűség.
vakbél. dögvész. almaszósz – fosízű
vagy. mi van veletek? – ez
(is) irodalom.

1109
2021
l’ambrus

szilunak

én nem hiszem azt, hogy TE nácinak születtél,
de a nyelved motoros, – amivel a 
kultúrát vágod –, vad.
Hé! ke(d)vesebb is lehetnél, ott, „fent"!
a te ízlésed: egy.
a másé: kettő.
látom, így formáltok: – minő a (f)uraságok egymást 
helyzetbe hozák’... – melyik
here ül a lovon, annak szava
stíl, s az amelyik
hátat csutakol azé: a szar.
most szitkod épp a „partiba" vágod
és aztán? /tetszen úgy, vagy akár se..., 
szilu, mondod-é, ez biza
kukázandó – nyolcvan százalék?!/
– mi a f. ütött beléd?

1108
2021
l’ambrus

mi ez, ha nem függőség?

beléd akarok lépni, 
belédhatolni. a
beviteli meződön keresztül, de
te csak szórakozol velem, mint
szűz lány a szívószállal; és
kegyetlen is vagy, mert
le sem szarod az eszkalálódó 
elvonási tünetem. továbbá,
az oldal kényszerített
újratöltése is egy kudarc, mert
csak erényövet villantasz felém: 
„erősítsd meg az adataidat
az insta alkalmazással, hogy
visszatérhess fiókodba!”
– vissza a vaginába! ugyanakkor,
kegyes is vagy hozzám,
mert ihletet adsz..., arra, hogyan
alázzalak. – te ribanc!

1105
2021
l’ambrus

én…, a craniata foglya

itt vagyok: isten ujjai 
lyukat ütöttek a fénynek, s 

a képek melyek az oculus falára vetülnek 
torzak, homályosak: szellemképek.

– asztigmatizmus! – mondanám: dehogy, 
bár a teljes látókép elmosódott – a jövőtől

félek.

1104
2021
l’ambrus

biden is

a biden is, – a bidén is,
a tej is: aluszik.
aludj el szépen
kis blamázs. – tűzoltó
ne legyél, mert (félő)
leég a ház.

1102
2021
l’ambrus

rusvai-rusvai

rusvai-rusvai: „az oltatlanok általában
kevéssé tájékozott, alacsonyan képzett emberek,
és bizalmatlanok…" – úgy.

adódik, hogy az oltottak bölcsek, s
magasan kvalifikált genderek, kivéve
aki a bizalomba belehalt, s eltitkoltatott.

rusvai-rusvai: „mindenkinek fertőződni kell,
lassan ráereszteni a vírust a lakosságra, 
– köhögöd – s így lesz majd nyájimmunitás..."

rusvai-rusvai, bánhatod: hogy anyád
mielőtt megszült, nem volt traktoros..., 
most nem lennék rád ennyire
immunis, vagy rímbe rágva: zabos.

kezedben ockham borotvája: 
hülyé’ vagy, 
vagy hülyé’?

– borotválkozz.

1102
2021
l’ambrus

galina

táncolj, vonagolj, rázd a dagadt segged
galina. élvezd ki az utolsó perceket!

én csak alulról 
– a bőség asztala alól –, 
gúnnyal figyellek.

mit kívánjak?

ha a falábak törnek, súlyod alatt
a világ megremeg.

1102
2021
l’ambrus

broadcast

csattog a szomszéd feneke,
most épp nyög.
derekasan megdolgozzák,
úgy hiszem. –
panelos, betelefonálós,
találgatós. –
a broadcastnak vége: behúzzák 
az antennát, betolják
az ágyfiókot.

1102
2021
l’ambrus

boldogságos percek a tweetek mezején

igyál rengeteg vizet,
legyen miből zokognod...

vidéki nagymamám szerint azért
crossfitezek, hogy minél több
baracklekvárt legyek képes
hazatalicskázni péééstre’.

flexem épp, hogy ferigáll – az
aranyéletből – jobbra
púzott tinderen, s még rá is ért, s képzeld írt...
– én nem tudom, de –
meg akar dugni, úgy hiszem.

szerencsétlen állapot:
amikor nem ugyanaz az ember vagy, mint
egy perccel ezelőtt, mert szégyenedben
alaposan megváltoztál s a kicsi screen
odaköpi: (visszavontál egy üzenetet, megint)

tudd, az fbook’ figyeli minden
szívbillentyű leütésed.

aj-aj, ez a nagyon privát, ez a
nagyon titkos – prémium
lelki vergődés: pinavilág!

és ha egy kurv@ bevallja, hogy: kurva?
– ezt miért nem kukacoztad ki? –
csúnyán beszélek, szkeptikus gúnyos
geci (is) vagyok, – és még
ateista is, hogy az isten
b*szna meg (engem) a sátán, vagy
a demeter hátán.

ide jutottunk, feleim. – látjátok szümtükhel?

a vodkásfülű nyúl, miért nyúl? hahh!
kísért’ a fiókba: – „és ím felboncolám én
a körülöttem lévő puha „pan flag”-es
emberhuzatot. látod? – szép. 

(milyen legyen ady? – hát piros!)

erőszakom jellemebben: sex, drugs n'
business management... – ezt is
felverte a dudva.

jól hangzik, hogy: eat pasta & run fasta',
de sajna egyik nem szarja a másikat.

1102
2021
l’ambrus