broadcast

csattog a szomszéd feneke,
most épp nyög.
derekasan megdolgozzák,
úgy hiszem. –
panelos, betelefonálós,
találgatós. –
a broadcastnak vége: behúzzák 
az antennát, betolják
az ágyfiókot.

1102
2021
l’ambrus

boldogságos percek a tweetek mezején

igyál rengeteg vizet,
legyen miből zokognod...

vidéki nagymamám szerint azért
crossfitezek, hogy minél több
baracklekvárt legyek képes
hazatalicskázni péééstre’.

flexem épp, hogy ferigáll – az
aranyéletből – jobbra
púzott tinderen, s még rá is ért, s képzeld írt...
– én nem tudom, de –
meg akar dugni, úgy hiszem.

szerencsétlen állapot:
amikor nem ugyanaz az ember vagy, mint
egy perccel ezelőtt, mert szégyenedben
alaposan megváltoztál s a kicsi screen
odaköpi: (visszavontál egy üzenetet, megint)

tudd, az fbook’ figyeli minden
szívbillentyű leütésed.

aj-aj, ez a nagyon privát, ez a
nagyon titkos – prémium
lelki vergődés: pinavilág!

és ha egy kurv@ bevallja, hogy: kurva?
– ezt miért nem kukacoztad ki? –
csúnyán beszélek, szkeptikus gúnyos
geci (is) vagyok, – és még
ateista is, hogy az isten
b*szna meg (engem) a sátán, vagy
a demeter hátán.

ide jutottunk, feleim. – látjátok szümtükhel?

a vodkásfülű nyúl, miért nyúl? hahh!
kísért’ a fiókba: – „és ím felboncolám én
a körülöttem lévő puha „pan flag”-es
emberhuzatot. látod? – szép. 

(milyen legyen ady? – hát piros!)

erőszakom jellemebben: sex, drugs n'
business management... – ezt is
felverte a dudva.

jól hangzik, hogy: eat pasta & run fasta',
de sajna egyik nem szarja a másikat.

1102
2021
l’ambrus

a (le)hámozás napja volt

ma olyan napja volt...:
hámozós.
a túró rudival kezdte –

különben...,
én nem tudtam, hogy azt is lehet;
üvegpohárba
gyűjtötte a deres, roppanós csokiréteget –,
majd a narancs következett:
csak néztem, a pucolt gerezdekről 
a vékony hártyát, mily gondosan fejti le.

köhögött. –

a párhuzam, hogy néha én is úgy hámoznék:
de a velejéig romlottat, meddig, s hogyan?

0610
2021
L’ambrus

keféjjé’ meg… (édes rózsám)

keféjjé’ meg – édes rózsám –,
narancsédes fidelitas dorongja
„kertemben” zamatos tavasz vár!
– no’ erre…, biz még a NERek is kivirulnak –
esztergom víg szele, Te! ki a
szoknyám alá szimatolsz...,
kockázd ki babám majd a videón, szinte
arcod cirógatja a csupasz
csúnyám – alliterál. néked puszi –
angolosan ej! (tve)
a bazilika architrávja meg
csak szemérmesen pislog a tájra, ha tartása
elengedné: leomlana reá, nyelvvel előre, a
szilikon dombokra. 

hopp! megismert
a csuhás, – na essem’ egy puskáspeti –
statiszta volt. mikor szemérmesen
megpillant odakint, a szerszámával felém (legyint.) ámen.
de szerencse, hogy a nyugatos B. misi
emlékháza, már nem fért el a kliptyébe’!
– vagy csak unalomból nem értem a végére –
itt a refrén gabitól: keféjjé’ meg – édes rózsám –,
haecce’ élünk is. (meg nem is)
aztán meg kesergünk, me’
rossz „nekünk” (meg nem is).

0902
2021
L’ambrus

pas de Bourrée

/egy holland balerina bűze/

listám.
szeretném pénzzé tenni:
„stinky” titokzoknim,
a kihalászott  szennyest a ruhakosárból.
a menzeszt látott spermafoltosat:
a telt-rózsaszín punci illatú tangám, s 
a levedlett szétgyúrt sneakerem.
a műszálas, izzadt stift-zsíros
dresszem, mely testemre tapad,
s bolyhos: kinyúlt nyakú dresszen-cián,
s a feslett gumist, mely élvezettel
markolja szilikonmellem, s a
szexjelenetben leszaggatott
harisnyám...

szagrajongóm! fétisbolondom! 
remélem, ez megér neked
egy bourréet: (szólj, ha még kell, hogy
„érleljem”)

na és hetvenötezer fontot?
– meg (hát)! „mooi” balerinám... –

0902
2021
L’ambrus

időnként lehorgonyzom nálad

időnként lehorgonyzom nálad, és
lerúgom
magamról az éles peremű kagylók testét, –
melyek kikezdik selyemfényű dongám, s
lehúzzák elmém. –

meglásd, hamarosan újra
megvetem lábam aranyszín
partjaidon!

magány, írás, szabadságom!

1101
2021
l’ambrus

ó kína, drága kína

ó kína, drága – „agyba-szó” – kína
a világ hálás tenéked!
mert ura vagy te emitten’ életnek-halálnak...

ó kína, te drága – „népba-szó” – kína
kívánom néked jószívvel:
– míg tüdőm levegőt befogadni képes –
hogy ártó tökötök töpörödjön tőbe, s

mutálódjon kutatóidban
ezer felé, megannyi jóságos
SARS-CoV-2-es dene’ géne.

...
istenem add, térképbe vésett határain
túlra egy se jusson: ne gyere
kína keblemre.

1101
2021
l’ambrus

zárás

a zsák behegesztett
hullája, befelé mosolyog:

ne dobd rám a rózsát, ne
szórd rám a földet! ne hullass
testemre önáztató könnyet!

az ki tőlem eddig látványt kapott,
más párkányhoz kell hogy álljon:

a költő fekete tóba hajította tollát, s 
felitta komor tinta-szavát
a tiltakozás:

önvád, ha lenyúlsz felém,
homályba tűnő arccal, tudd,
nem akarok visszatérni, –
kezed is eltaszítom –, mert

jobb nekem itt,
ahol a leírhatatlan marasztal.

0830
2021
l’ambrus

flammarion

urániámra, édes hölgy!
hadd cserzem ki válladnak bőrét,
kopásálló fedlapnak. – ok.

1029
2021
l'ambrus

bárcsak…

bárcsak zsidó lennék. legalább
a fájdalom, s a megvetettség
kötne valahová. 

nem érzem gyökerem, s
bár kallódó gyümölcseim látom,
– őket el nem érem –
csak a hátam sajog...

bárcsak zsidó lennék.

1029
2021
l’ambrus

ő úgy szeret…

ő úgy szeret, 
hétvégenként panírba forgat 
kezet, 

s míg te pólyában
világra csodálkozó szemekkel
fényfoltokat kergetsz,
addig ő éhségtől üvöltő
szádba, sietve hámoz 
tápláló keblet.

serdülsz. hallom.
hangképző szervedből 
már nem csak a nyál, s 
a tej „csepeg”

csodálkozol, ha
faragatlan nyakadra főzi a levest;
vinnyogsz, ha fejednek búbjára
ül a barack?

emlőnek rendületlenül, – nem így tanultad? – 
légy híve elébb oh…(?)!

mert ki is vagy te valójában, egy 
hús-vér anya kölyke, vagy egy ékes buborék, 
egy „fogalom” szülötte?

0621
2021
L’ambrus


gendering

egy női szellem rím
gyanakvón a földi tükörbe tekint:
csinos vagyok, de lelkem rút testet költött: 
vágyam tesztoszteron, dús mint a
cappuccino habja, mely a gőztől fehéren bugyog,
lágy idom, ha lép előttem, utána vágyakozva 
fordulok. 
mondd hát édes, ilyen-é 
az isteni gondviselés: 
mikor a nő kívül tűsarkút koptat, de 
p(r)ofán belül – s remingtonnal 
csorbult önképén borostát kerget?
tisztulj kép! el innen, 
fel a kibélelt netre,
fel a menny.be!
az oldal döcögve stíluslapot ölt, – a sávszélesség 
szar: 
s már tudja, érzi a bőrén, hogy mit jelent az elvárt
társadalmi nem, a „lö zsender” 
fogalma: 
tarisznyád bikkfa? ügyelj, 
bimbajad ne fakadjon tejbe! 

/ Angelo jön, és a Herceg – (kardot rántanak) majd egy jót szeretkeznek. /

0802
2021
l’ambrus

húzás

van, hogy már gondolatban áthúzom:
pixelt se gyújtson a betű.
minek a „villany”, az erőfeszítés, 
ha mázra áll a szem, és 
torzítva nyel hangot a fül?

l’ambrus
0730
2021

széllkapu, kávé a normában

a széllkapu szökőkútjában, félmeztelen, csokibarnára sült gyerekek rohangálnak önfeledten; csupasz lábfejükkel kacagva rúgják permetté a járólap rácsaiból felszökő hűsítő vízsugarat. szinyei festményébe illő ez a jelenet: a fiatal facsemeték, hűs nyugalmat adó árnyékában, egymásra tapadva: csókolózó párok. az ügyetlen nyelvek mohó tánca „bokát” villant. arrébb barátok bontanak palackos bubis italt, az üveg szájáról pezsegve szökik a pázsit zöld ölébe a hab; ha jobban szimatolsz, orrodig kúszik, csiklandoz az édes málna illat. egy lány, kerek karimájú szalmakalapban: hátradőlve kémleli az égi vásznon, az egymást fáradhatatlanul üldöző nonfiguratív felhőket. elmosolyodik…, talán ő is belelát valamit a rohanó „habba”? – talán egy ugrabugráló nyulat? odébb, egy óriásjátékon: póktapadós célbadobón gyakorolnak a srácok… mindenhol a fiatalság, a rügy, a gondtalanság, a tehermentesség keserédes érzete. „there is a season (turn, turn, turn)” ez hullámzik a rádióban. közben egy kalandvágyó frissítő szellő, felkap az abroszról egy étlapot, senki sem siet utána. teljes a nyugalom. a gránit mintás poharam közben kiürül úgy, hogy észre sem veszem hogy akár egyet is kortyoltam volna a fekete savanyú főzetből. indulás…, néha ennyi is elég, hogy egy kicsit feltöltődj, hogy kedvet kapj, újra, az analóg képalkotáshoz: budapesti éveim, a jó öreg margitsziget, a „twin lens reflex” kalandok, messziről visszaintegetnek! – ehh, itt nosztalgiázik a „vén!”, itt dödörög… de tényleg ez van, valóban megöregedtem?
l’ambrus

csurgói kaland

fehérvárcsurgó. víztározó a gaja torkolatában. kedvesem a csúszós töltésoldalban lefelé araszolgat. előzékenyen elveszem tőle a fényképezőgépet: fogadjunk ezt jobban félted! nem, csak láttalak már kétszer így seggre ülni.
íme a természet lágy öle: bokáig kajtatok a süppedős iszapban. fogok egy centis békát, a sárból kúszik elő, kézfejre másztatjuk, levideózzuk. aranyos. a staropramen meg a táskámból hoppan elő szűretlen, zavaros.

már hason fekszem, egy kockás pléden. a szikkadt vízpartra terítünk meg a piknikhez. gere rosé, kifli, sült-sajtos virsli, paradicsom, paprika, újhagyma. tűz a nap. a foltjaimat égeti. szöcskék nincsenek, gyanítom ők is megsültek. felhúzom a fekete esernyőt a napsugarak ellen. kedvesem közben fajlistát bővítendő madarak után kajtat. van itt mindenféle szárnyas: szürke gém, kiskócsag, molnárfecske, kis lile. a fecskék szinte a fejemen landolnak. a szúnyogok is lassan, de éledeznek.
idén, úgy tűnik ez a nyaralás. a figyelmes nav ugyanis kiemelt egy százast a zsebemből, pont az utazásra félretett költőpénzt. nekik ez aprópénz, nekem jelenleg vagyon. a kedves visszatér. eszünk, iszunk, mozdulni sem bírok: hiába, fő a mérték. ha még sokáig itt aszalódunk a napon a dolmányos is fészket rak a fejünkön, vagy a lilék. bár utóbbiak félénk „party-állatok”.

csináljunk egy szelfit. ó jajj, és ó ne. tudom, én vagyok a selfie troll. az ernyő benne lehet? szörnyű vagy! akkor minek puszilgatsz. mert szeretlek. jah, és tényleg.
izmos fröccsöt készítünk. percenként landol benne valami zümmögő izé. rita italába is beleszédül egy nünüke. kiszedi, és a cipő orrára rakja. szerinted megmentettem? nem tudom, még él, de ne üljön pilóta fülkébe.
mögöttem megérkezik a méhlegelőtlenítő brigád. asszem rajtam röhögnek, pontosabban rajtam és az esernyőmön. leszarom.

a szürke gém, hangos nemtetszését adja ittlétemnek. olyan a hangja, mint amikor az öregasszony rádhörög a piacon, mert az utolsó csirkelábat is elhappolod előle. nagyanyám cuppogott mindig hangosan a levesbe főtt csirkelábakon. hosszasan forgatta a lábdarabokat a szájában, aztán elégedett arccal, a gondosan leszlopált csontdarabkákat a csontos tányérba köpködte. szemem sarkából undorral kísértem: mama! hogy lehet azt a gusztustalanságot megenni!?
óvatosan kiemelek egy muslicát a fröccsömből. én is életet mentek: figyelem, ahogy a lábszárszőrömön egyensúlyozik a lény.

visszafelé a zúzott kavicsos töltésparton jövök. kedvesem a lenti dzsindzsás ösvényen halad. így legalább nem ijesztem el a madarait. nyúúúl, kiált fel hangosan. nem tudom eldönteni melyikük ijed meg jobban. jé, és valóban: szép nagy, nyugtázom. próbáljuk meg becserkészni! esélytelen…, villámgyorsan eliszkol, de még a tapsi ülepét sikerül lefotóznia. új faj a listádon? hehe. hopp, ez meg egy tövisszúró gébics lesz, egy jókora kövér szöcskével a csőrében! akkor mégiscsak vannak itt szöcskék, állapítom meg, aztán lassan visszaérünk a csurgói kastélypark civilizáltabb tóparti környezetébe.
irány a famóló. cipőstől, zoknistól elmerítem lábaimat a tó hűs vizében. akkor még jó ötletnek tűnt. később a zoknim, és a track n’ trail cipőm szárítgatom a napon. esélytelen.

egy töpszli, aranybarna keverék kutya csapódik mellénk. a tóparti békákat kergeti nagy lelkesen. jól neveltnek tűnik. talán nem is emberek nevelték… kedvesem megeteti a maradék füstös parizerrel. a szeleteket egy falásra lenyeli. beszélget vele. a torockói serpa kutyára emlékezteti, ami felkísért minket a hegyre. szemem sarkából aggodalommal követem az ismerős jelenetet; megint kezdődik: magához édesget valamit, aztán jön a fájó elengedés pillanata, a nyüszítés. nem, nem visszük haza! se kutya, se papagáj nem kell a nyolcadikra. megbeszéltük!

közben kikapok egy mocsári teknőst a tó vizéből. mindenét visszahúzza a hinaras teknőspáncélba. aztán érzékeli, hogy nem akarok levest csinálni belőle, tudja magáról hogy védett, így lassan megnyugszik, kienged. egy darabig még nézegetjük egymást, aztán a stégről ugrik egy csukafejest a tó hűs vizébe.
a kastélyban a tervezett kávézást bukjuk: épp esküvő van. a buszmegállóval szembeni üvegtigris szerű közértben, szerencsére kapunk hideg ásványvizet. mennyi lesz? száztíz forint? kizárt, az nem lehet. az első hely már jó ideje, ahol nem akarnak pofátlanul lehúzni… vajon szeretetből élnek?

l’ambrus

újra leszívás

a SOTE-ra időben érkezünk, bár előtte kisebb dugóba kerülünk az erzsébet hídi feljárónál. őrület, hogy egy nüansznyi úthiba, mekkora fennakadásokat tud eszközölni a közlekedésben.
hét tizenöt. az embriológiai osztály tömve. nyomasztó a csend, szinte tapintható a feszültség. a nők visszafogottan egymást méregetik: őt ismerem, őt már korábban láttam itt…, vajon hányadik nekifutása lehet, és nekem vajon most sikerül?
viszonylag hamar sorra kerülünk. ma épp egy tégelynyivel több szerep jut nekem. az IVF eljárásban történnek olyan dolgok amiket nem szívesen írsz le, én sem teszem. aki jártas ebben a „világban”, az egyébként könnyen kikövetkeztetheti. tehát írom amiről úgy gondolom publikus, ami emészthető(bb).
egy férfi szerepe a lombik vállalásban amúgy rettentő „csekély” – kivéve amikor baj van, amikor törés, vagy meg nem tapadás esetén lelki tapaszt „játszik”. az ő lelkét ki tapasztja?
tehát a nőkre hárul a dolgok oroszlánrésze. a férfi, többnyire ahogyan az orvos is: asszisztál. persze, nem azért, mert nem tenne meg többet a párjáért, a közös cél érdekében: bármit, hanem mert tényleg nincs egyéb funkcionális teendője.
rövid dolgom végeztével, mi mást tehetnék…: NoR/Ma, a norvég stílusú pékség. útközben megint nyitott szemmel járok. olvasom az utcát és leírom amit látok. tanúja vagyok például annak, hogy egy iskolás lány, kis híján orra bukik előttem, az egyenetlen pesti utcakövek egyikében, majd ugyanazzal a mozdulattal hirtelen helyzetet is ment: futásnak ered, hogy leplezze korábbi ügyetlenségét.
egy másik lány, talán egyetemista lehet, hátán modern dizájn hátizsákot cipel. combig érő virág mintás lenge szoknyát visel. a szoknya egyik fele hátul felkúszik, így a bal fenék ive messziről integet. bármily szemérmes is az ember, egyszerűen ezt nem lehet nem észrevenni.
azon morfondírozok, meghúzzam-e a lépést, és utolérve figyelmeztessem az apró malőrre, hogy szia, ne haragudj…, de azt kell mondjam csinos szoknyád van! viszont, bizonyosan nem tudatos a kissé erotikusra sikeredett installáció.
lusta vagyok, így nem rohanok. meg úgy vagyok vele, hogy szól majd neki más…, vagy ha más is lusta, akkor a hátizsák előbb vagy utóbb úgyis lekerül, vagy a szoknya, amúgy meg lassan itt a nyár, a fürdőruha szezon, az meg ennél amúgy is lényegesen facérabb.
szóval míg e „lenge” május tomporát simogatja a budapesti tavasz, a kardamomos bullárom előttem szépen apad-ragad. már a másodikat eszem. a kezem megint csupa ragacs, minden harapás után ujjaimat nyalogatom, hogy mobilom kijelzője viszonylag tiszta maradjon.
miközben ezt a notepad novellát írom, a mellettem lévő asztalnál egy középkorú jóvágású férfi, aki kicsit Steve Jobs-ra, – az apple cég alapítójára (le kell ezt írnom? amikor már a pólyás is apple cumit szop?) – emlékeztet, hosszúkás kopaszodó fejével, hegyes orrával, stílusos napszemüvegével, boka fölöttig érő farmerben, szintén mosolyogva taperol, a mobilon. lehet ő is naplót ír? sőt, az is lehet, hogy épp rólam kanyarít valami ilyesmit: itt nyáladzik nekem ez a deresedő „dzsentri”. vicces lenne, ha ez valahogy utólag kiderülne.
ujjcuppogatás – (ez egyes politikusoknak nehéz szó lehet) – közben elhatározom, hogy a nemzeti múzeum felé veszem az irányt, és bevetem magam az antikvariumok avítt, omló gerincű gondolathagyatékainak halmazába. útközben, még a borostámba tapadt kristálycukor szemcséket szemezgetem.
az antikvárok tízkor nyitnak. az órámra nézek. fél kilenc. jobb híján irány a múzeum kert. leülök a szokásos helyemre, a kővé dermedt arany jobbjára. gyönyörűen süt a nap. megint megjegyzem, hogy baromi kényelmetlen ez a magasított háttámlás pad.
kedvesem üzen: nagyon izgulok! így „nyugtatom”: és attól vajon könnyebb lesz? bejárom a muzeumkörúti antikvár boltokat. két könyvvel leszek hirtelen gazdagabb, egy a hiányzó márai naplók közül: 1984–1989, és egy szintén márai beszámoló – írókról, költőkről. (ha valóban elfogulatlan véleményre vágyom – márpedig mindig arra vágyom). délre kell visszamennem a kórházba, akkor közlik az eredményt: hat tüsző ép. további eredményt másnapra ígér a spermágus.
mielőtt haza indulnánk még betérünk egy dupla burgerre a kálvin téri zingbe. itt a legjobb az angus burger. tocsogunk a szaftban, a szószban. ha most nem leszünk covidosak, akkor jó eséllyel talán soha. ezt a burgert egyszerűen nem lehet normálisan enni. szerencsére a maszk maszatos képet is takar.

0531/2021
l’ambrus

a kedves munkába siet

fejem tüsténkedő konyha,
szemeim, remegő redőnyök.
hajnali még az óra, az élet
félálomban beköszönt:
egy gondoskodó kéz
nyitotta meg a vízcsapot.

forgolódom...
a konyha is forog, vele szédülök,
csörömpölnek bennem a démonok. 

a villa fogai közt halk sikollyal átsiklik a víz,
reflektív bőre cseppet hagy a borospohár falán, –
nem látom, csak elképzelem –,

aztán egy csók enged be némi fényt, s ugyanennyi reményt
a kedves arca az: beúszik
mint valami elmosódott fénykép,
szeret – súgja fülembe halkan.
nyugtázom, némán. 

ma csíkos pólót vett fel, kék farmerja, teste feszes, 
gondolata: munkába igyekvő.
lassan eszmélek, fordul a kulcs a zárban:
a kedves munkába siet,
elköszön.

0716
2021
L’ambrus

útban voltak

„útban voltak, – hát megoldottam –
szenvedjetek ti velük!”,
lelkem keresed?
harminc forintot sem ér,
egy dobozba raktam, azt is, ki a napra
aszalódjék. – négy vacak fecskefióka! mit nekem!?
anyjuk míg távol számukra étket gyűjt:
levertem fészkük
kotródjanak, házamtól!
de lásd mily kegyes a szándék,
agyon őket mégsem csapom,
garázs elé, ki! ott fulladjanak meg a napon.
megtalálják őket majd a madárbolond mályiak
csináljanak velük azt, amit akarnak!
a csíny letudva, nálam többé
nem csipognak: és ma végre de jót alszom,
igaz-igaz, csak mint mindenkor.
ej, újra humánus voltam – így mutatták,
így tanultam – magamat így fürösztöm.

0702
2021
L’ambrus

kossuth-díj

a költő – ujjait bámulja, és –
hümmög.
az egyik vég bizsereg:
lehagyva társait
a magasba lendülne.
óhaja kihallik: óh, be emelném fényét
a kossuth-díjnak!

0621
2021
L’ambrus

(ó, magyar!) – márai-siralom

nem elég, hogy
a rendszer kitaszított, de még
ez a ku... „bandi” is belém rúg egy „nagyot”:
azt köhögi: „középszerű író” (vagyok)
az lettem volna?
valóban..., díjam is ezért csak: posztumusz! 
kell, hogy magyarázzam? 
ó, az a sok jellem, 
ami – telen –
exitem után, sírom felett 
elmélkednek.
csak tudnám minek: dadog-fecseg 
mind, a kéretlen. –
nekik szánom: ha rövid 
a tollad, toldd meg egy 
interjúval.

0622
2021
L’ambrus

aj, ez egy sóhaj

aj! – ez egy sóhaj, ami 
óvatlan kiszökött,

egy: tököm tudja emoji. –
miért nincs olyan?
ha lenne, de becsülném!
a becsületem… ím, e

posztban száll el a madár, meg a
k. anyja is, elé tedd ki inkább
(kedves) – kérlek, úgy 
kevésbé frivol.

aj! – ez egy sóhaj, ami 
óvatlan kiszökött, –

de nincs baj.
0513
2021
L’ambrus

Maszkok haza!

szeressük a vezért..., meg 
lakodalom is lesz,
ugyan a kétszázegyedik 
majd kint iszik a góréban, míg a többi 
koma az asztal alá mulat(t), vagy 
épp nótánkat húzza. pozitívum, hogy 
védettséget nem igazoló kártyával 
már tüntethetünk (is) (itthon) 
(akár) eddig védekeztünk, akár nem,
most végre mocskosul berúgjuk azt a gazdagságot!
fiaim: NER! hívjátok hát ide liháldot, lőlincet, meg a lolkait
csak ügyeljünk, ne készüljön újabb videó
béremelés: az várható, 
kokain: az magánügy.
aki nem kurvázik, ne is egyék – az is magánügy! 
hamarosan: az meg időben elég határozatlan – 
keresztény tömegbuzulás az ereszen – no-no! magánügy!
közben…
a jövő évi éhbérekről tárgyalnak, de elébb
megvárják a második negyedév végét, a harmadik 
negyedév elejét, a világbékét, az emberi faj 
vénuszra menetelét, majd utána…– sci-fi-t írok épp:
torgyán is feltámad, a másvilágról hoz: cseresznyét
addigra a „legyek” eltűnnek. – és még, „munkaalapú
társadalmat is építünk" – tette hozzá az 
épp aktuális vezér.
0521
2021
L’ambrus

aktuálérték

előbb jócskán felértékeled
a tudást ami birtokodban, majd 
idővel alábecsülöd. – 
vagy csak aktuálértékét veszed? –
mint romlandó, vagy szezonális árura, 
akciós címkét aggatsz, és
beszórod a leértékelt kocsiba:
vigyék, – ne is lássam, – 
mielőtt rám rohad.

0511
2021
L’ambrus

Egoland©

önzetlen, értelmes társadalomban,
visszacsatolások nélküli rendszer,
létezhetne?

Egolandben©, minden további nélkül:
itt mesés fantáziavilágokat teremthet
a műanyag szépítő elem: a
demokratikus képzelet.

ha a polcokon keresnéd, a termék dobozán
ez áll: „ikonikus őszinte világ" – ajándék közöny
kiegészítőkkel. oldalán, angol feliratú sticker:

approved by *** lickers.

0504
2021
L’ambrus

áldja meg az isten magát, hallja-e!

fehérvár felé tartunk a buszon. kisbér megállónál felszáll egy testes roma asszony, piros nadrágban, sárga blúzban, kezén, és nyakán karácsonyfányi fux. egy sporttáskát, egy kézitáskát, és egy gurulós bőröndöt cipel. kabos stílusban beszél.
sofőrnek: a bíróságnál megáll, mérnem áll meg? figyeljen, ne legyen ám köztünk harag, nincs harag közöttünk, megbocsájtok magának, azért vagyok a szentélyben egész nap, meg hányingerem is van.
egy fiatal lányhoz: légyszíves, hol kell jelezni, hallod hurka, alszol, hallod? hol kell jelezni? európa halott, úgy!
sofőrhöz: nincs köztünk harag ám. az isten megharagszik ám, ha igy megyek haza. ha hányingere van valakinek, vagy beszarik, akkor se áll meg?
a sofőr kissé erélyesen a nőnek: üljön már le, ne mászkáljon fel alá itt, mert el fog esni. különben sem fogok megállni máshol, csak a kijelölt helyen. ha ezt nem tudja elfogadni, akkor rendőrt hívok.
maga, maga csak ne fenyegessen senkit! az embernek hányingere van, szentélyből jövők, kismama vagyok, akkor se áll meg.
magában, mindenkinek: na mindegy, nem húzom fel magam ilyenen, és anyák napja van uraim. én meg szentélybe járok, védem az embreket. esküszöm magának munkahelyet váltok!
a sofőr hajthatalan: hívtam magának mentőt a buszpalyaudvarra, mert azt most megmondom, hogy magának egyik baja sincs a felsoroltak közül: se nem terhes, se hányingere, se szarnia nem kell.
na akkor mátul kezdhet imadkozni, az isten ugyis megveri magat én, megigérem maganak!
felém: mit olvas hallja-e. nem akarom ám zavarni mit olvas. olyan inteligensnek tűnik, hallja e. nem szoktak ezek ám olvasni. csak mindegyik a mobilját nyomkodja. remélem nem zavarom.
sofőrnek: itt ne tegyen ki. há nincs itt bodé, se pad, leülni se tudok, este megesznek a vaddisznók.
felém: maga nős. hát hogy lehet, hogy nem nős. olyan szép szeme van magának. én is elváltam! de megjósolom: maga nagyon boldog lesz. én mondom ezt magának.
veszélyes ez az út, mé nem áll meg a sofőr, nem tudja, annyian halnak meg itt, a múltkor is az unokaöcsém, vagy nem is az unokaöcsém, húsz éves volt, bmw-vel karambolozott, itt halt meg a hetvenegyesen.
nem becsülnek ezek semmit. mondja meg őszintén, hát ha kap egy bmw-t az ember, és eljátssza, nem kap másikat.
lovári cigány vagyok. nem szégyellem
a szent imre templomnál vigyázzon, ha ékszerrel jön ki mert letépik. én vagyok a rendőrfönök. fegyver is van nálam. nem viccelek, megmondom én maganak. de ne féljen én megvédem – hadonászik felém a fuxos öklével.
móri bornapokrú hallott má? – lassan lehúzza a maszkját: jól nézze meg az arcom, – az arca lila, kerek, most még hangsúlyosabbá válnak így a hatalmas barna szemek, vállamra teszi a kezét, jól megitatom ha odajön, én vagyok a szervező.
a rákövetkező héten aztán megint látom. észrevesz: én vagyok az, én vagyok…, emlékszik? hol a könyve, most nem olvas, miért nem olvas? ugye nem zavarom?
nem…
l’ambrus.