/ – Magányos tanítóm síromon innen, hol nincs-virágom s túlról – / Babits! Te vén zsivány kortól Bölcs, az itt: ki – negál! – Hunyorog a szemem, S üzeneted így is áll: Soraid közt megyen. Látom a cselt! A fricskát! Te Őszről írsz, Új fohászt dehogy írsz! hisz: prédikálsz! Perverz, A hit Istenben ujjong! Világ! bennünk: s egy Istenben él! Barátom! Kinek titkokat rejt verse, az szólni Kíván, Akár egy halk szűz, s bájjal szemérmes szeme: fed el! Tekintete, úgy űz! Nem vagy sem Tolvaj, sem holmi Csalfa diák, Ki harangszóra Kíváncsi szemek elől futva puskáját pad alá bújva nadrágnak szárába dugja! Pedig, üzeneted tisztább itt mindennél! De ki lelkében süket Annak hiába is szólsz! És a hallásában gyér? Mit ér? Világa más tán? Hozzá a hang el nem ér: Ember gyarló, nem a lét.
L’Ambrus
2019
0512