Éji ködben – leple alatt –
Lassú óriás
Agg képében csendben lépked,
Baljós látomás...
Álmom készül – árnyként repül –,
S fellege rám mint
Szél veti ágyát, falevél hull
Lépte nyomán...
Bőröndöt húz – ahogyan csiga –,
Csüggeteg hordja;
Így viszi házát – cipeli hátán –,
Elfér benne a múlt.
Közelebb érvén, eltűnődtem:
Csak egy pillantás a lét!
Nesztelen jött – s úgy elsuhant –,
Tekintetünk épp összeért.
Ott, szemében e fojtó érzés
Tükörképként köszönt;
Éreztem jelenem, s benne jövőm:
Mi bánat, és mi harag...
– Sorsom tán? – kérdtem őt. – Ki vagy,
Kósza kísértet…? – S így felelt:
– A te sorsod, hogy – e bolyongásban –
Mi ketten: egyek vagyunk!
De lassan eloszlik a köd – épp miként jött –,
S ahogyan a bőrönd gurul – mögöttünk –,
Elfogy az út – szaladva fut – előlünk,
S vele tűnik: repül el életünk...
Korrektúra: Kalcsics Ildikó
L’Ambrus
2020
2902