(és) Millenáris a park (V.no.2)

/Széllkapu/

Ősznek vaskos-derekán.
fejem már lehajtanám...
padnak nedves ágyékára.

Tűnődöm:

pár szem libbenő 
komposzt 
ami amott a gallyról
tétován cikáz, 
omló falevél, mi úgy tűnhet „egynek”, 
mint a „csúf-természet” okozta 
ártó kozmetikai malőr;
de bizonnyal a többségi emberi szemnek
aligha lenne útjában e szösz, és „tán” még jót 
is tesz a biológiai körforgásnak!? – 
Nem tudom, csak gondolom.

Nem volna-e jobb hát 
hagyni, – halkan kérdem –
ott rohadni?

Persze-persze, a 
„cleaning protokoll” – tudom.

De így novemberben, most őszintén 
ki az a barom, aki az eső áztatta hűvös fű 
ágyban a sáros levelek málló zugában 
hálni-fagyni vágy: ki fetreng 
dermedt földnek meddő hátán?

Én pihennék. – Köszönöm.
A padon. – Köszönöm.
Költenék. – Köszönöm.

De ez a kertész, 
csak nyomja nyomja,
pedig nyomhatná e tülköt 
éppenséggel valahova máshova.
1118
2020
L’ambrus

Vélemény, hozzászólás?