Ezüst borosták / Őszi hajtásaim / Ezüst borosták, ti őszi hajtásaim – Ezüstszál, vén nyírfaerdők! Miért árulkodtok? Hisz lelkem ábrázatát, hűen, visszaadni nem tudjátok! Mint pletykás vénasszonyok súgtok-búgtok a padon, s terpeszkedtek egyre többen harsányan az államon. Gúny ez a köpeny! Vén zubbony! – A tűzbe hajítanám! Elmúlás szabója szőtte, s biz én ledobnám! – ha tudnám! Tisztára mosva, újabbra cserélném: egy tágasabb, lég szőtte darabra, mi lelkemet mint kinőtt ing, fulladásig nem fojtogatja. – – – – – – Csak a halál, és a születés ki itt új ruhába öltöztet…: Forró vaskályhába hajítom hát magamat! Megültem már saját gyomromat, – megtömöm! egyen most a kályha: húsomból-omló feketeszén darabokat!
0614 2020 L’ambrus