huh, nahát, meghaltam!

tökéletes voltam? – hát nem.
hagytam itt valami értéket? – talán, 
remélem. 

nem komoly a halál, csak 
ha komolyan veszed.

a „linknek” még nincs itt 
az ideje. aggódj, mert 
még élek.

/kegyes vagy sors, hogy ezt 
még – wordpressbe – engeded
tördelnem./

0331
2022
l'amb

nem különösebben kedvelem a „ha ezt az üzenetet olvasod, akkor én már nem élek (nemi életet)” kezdetű búcsúleveleket, éppen ezért is kezdem úgy mondandómat – oldva ezzel egy kicsit az esemény tragikussá berögzült élét –, hogy: huh, nahát meghaltam!

az igazat meghalva (szóvicc) nagyon nehéz úgy írni, hogy már nem élsz, tehát gondolom felfogtad, hogy ezt még „azt” megelőzően teszem. de előbb vagy utóbb eléd kerül „ez” (és ha újra, akkor már igaz), és el kell fogadnod a tényt hogy már nem élek.

arról nem igazán adhatok neked leírást, hogy milyen ideát, mert ahogyan nem mondják, még senki nem köhögött vissza, alulról szagolt ibolyát: nem jött vissza úgy isten igazából (leszakadt karú zombiként se), vagy fotózta le lógó belekkel, kifakadt aggyal a túlvilágot, hogy hiteles információkat közöljön a kiszakadt lélek hogyan s továbbjáról. még nincs biztonságos kapcsolat, sem a mennyel, sem a pokollal.

van-nincs, teljesen mindegy: nekem bizonyosan jobb itt – legalábbis remélem. (csend van és nyugalom, így képzelem)

fájdalmas-e a halál pillanata? (majd megtudod, és rögtön el is felejted) a haláltusám élményét még az élő felem hordozza, így erről megint csak nem tudok számodra kielégítő információval szolgálni. a holt felem élőbb (a google docs rám erőltetné: felemelőbb – és talán hagynom kéne), mint az élő valaha is volt.

milyen volt az élet? mondhatom: küzdelmes. örök harc a korlátokkal, anyagi, és emberi (jellemi) értelemben.

most megint be kell, hogy hunyjam a szemem, mondogatnom kell még magamnak, hogy: már nem élek, én már nem élek, ez már nem élet, – azért hogy halotti szkriptemben amennyire ez lehetséges hiteles maradjak.

van valami megnyugtató ebben a hűvös mantrában: levethetem azt a rút köntöst amit rám akaratomon kívül szabtak. itt már nem kell a képmutatás zubbonyát magamra öltenem, itt már nincs szükség a társadalmi normáknak nevezett kusza szabályok, kényszerek betartására, itt pőrén, materiális béklyók nélkül végre igazán szabadon lehetek, mondhatni: lebegek. (igaz míg éltem sem voltam egy szabálykövető, és ami a szívemen…, az naplómban, és költeményeimben).

szeretem a holtakat: tanítanak. míg éltem, többet kaptam tőlük mint bármely élőtől (kis túlzással, mert akad kivétel). a megboldogultak közül (most döbbenek rá mennyire kedves, és kifejező ez a szó) néhányat had említsek: márai sándor, reményik sándor, babits mihály, fenyő lászló, török sophie, weöres sándor van ebben valami édesen-kesernyés fricska is, utóíz az élők felé (abban, hogy a holtak többet nyújtanak).

ezért is gondolom úgy, hogy amit én adok, az most nyer(he)t értéket. mert eddig nem tudtál magadra venni, mert túl elfoglalt voltál, vagy csak felületes, vagy elfogadni: mert ráadásként irigy is, vagy az értékrended más: még nem nemesedett a kellő szintre – ne szívd mellre, mindegy: szívd. tehát lelkedet, még egy kis időre a pincében kell tartani. aki pedig életemben megvetett, lenézett, annak halálomból sem adhatok sokkal többet, csak lelkének némi megnyugvást: nyugi lelépett a fickó, – végre.

kell a halál, hogy úgy nézzhess rám, hogy már nem jelentek számodra veszélyt, konkurenciát. a halott felé pedig épeszű ember már nem könyököl, mert nincs értelme, és amúgy is: kontraproduktív.

mit adok, mit adhatok most neked? némi életbölcseletet, tapasztalatot, lelki támaszt a nehezebb napokra, és egy társat aki ott lesz majd veled (ha akarod, ha hagyod) írásaimban, fotográfiámban, zen… (és itt csönget az auchanos fickó, ezt most még beengedem… a két üveg akciós, díszdobozos chivas regal kíséretében) …tehát zenémben, feltéve ha sikerül befejezem azt még a „rendes” exit előtt.

mitől lesz rendes az exit? ha elaludtam csendben: az nektek „jó”, legalábbis úgy hiszem könnyebb. ha más „kifinomultabb” eszközhöz kellett folyamodnom az némileg nehezebb (esetleg: fúj, az undibb), azért pedig szíves elnézést kérek – de tényleg (szivacs, felmosószer és vödör akad a mosogató alatt). a mentősök vérprofik ebben.

onnan fogod tudni, hogy halálom már végérvényű, ha ezen szkriptet automatikusra állított posztban (kb. egy hónap social inactivity után) újra olvasod (ó, te modern világ: közösségi végrendelet), és rendelkezésem az alábbiakban további instrukciókkal is tűzdelt lesz. (vagyis kívánságként itt áll majd: mit kíván, akit  magyar nemzett, az itt maradt hagyatékkal belinkelve). (naplóm, költeményeim, fotóim, zeneszerzeményeim tekintetében.)

Vélemény, hozzászólás?