Leszívás

(Asszisztált Reprodukció)
(Repró versek - III.)

Egy vékonyka fa, félénk lágy tónusú 
árnyékába telepedtem le;
a corto-mat várom, s mellé – frissen facsart – narancslevet.
Itt barnulok: Budapest Baristas – micsoda alliteráció e névben!
Igazán szép időnk van, – 
nem is lehet okom panaszra!
minden a medrében halad! 
Élvezem, ahogy hátamat, egyre erőteljesebben 
tűzi a nap.

Egy fiatal pincér srác szervírozza elém 
lelkesen amit rendeltem, finoman jelzem,  hogy még egy 
ízes croissant is volt a rendelésben; mire ő 
kedvesen adja tudtomra, hozza rögtön ahogyan tudja, de 
tehetsége sajnos véges: 
vagyis hogy két keze van, s mind a kettő teli!

Hörpintek:
Jobbra tőlem, azt figyelem, ahogy a Központi 
Antikvárium huliganizált-homlokzatát, 
szorgos kezek hogyan tisztogatják. 
Néha szórnak is felém egy-két megvető pillantást:
Lám, ők dolgoznak, míg én 
kényelemben henyélek – a mobilomon pötyögök...

Ha tudnák, min megyünk épp keresztül...

Hirtelen, két amolyan linkóci zenebohóc csapódik 
a szomszédos asztalhoz, és félfüllel követem ahogy 
a mélyenszántó gondolatok kínosan a felszínre feszülnek, 
magukkal rántva a kezdő zenekarok tagi problémáit: 
„Még nem tudom mit kezdjek magammal, az életben, 
igazából szerintem egy kicsit még hesszelek, 
szósöl-életet élek asszem..., zenélgetek s 
majd meglátjuk…

– Majd meglátjuk...

A látszólagos nyugalmamat, a fülembe sikoltó 
mentőautó vijjogása vágja ketté, s a kattogó 
villamos kocsik morgó zaja zúzza szét, na és persze, 
egy fontos telefonhívás, amit már olyan nagyon vártam 
a kedvestől: sikerült a leszívás. – közli, kissé kábultan. 

Végre! Egy percre igazán megkönnyebbültem...

Hogyan tovább?  – Majd meglátjuk…

Vélemény, hozzászólás?