millenáris, széllkapu. április, épp rossz kedvében. ujjaim dermedten tapolnak a mobiltelefon kijelzőjén. vizelnem kell. leülök egy padra, rossz ötlet. belém fagy az ihlet. alig öt perce jöttem ki a budai kettőből de a kávém már jéghideg. lombik előtti ivf zárókonzultáció van. a vizsgálat két perccel hosszabb, mint egyébként, és – aránytalanul – hetvenötezerrel „vastagabb”. ha újra születek, nőgyógyász leszek. előveszek egy croissant. az omlós külső egy része a kövön landol, a többi morzsalék a kabátomon. jó lesz majd a madaraknak. előveszem a kakaós csigát, papírzacskóból eszem. a kezeim érzéketlenek, fagy közeli állapotba kerülnek. artem pozdeev üzenete a mobilomon, még csak most jön át, pedig tegnap este küldte. olvastam is. szar ez a messenger. szugerálom hogy történjen már valami, de semmi. leírok note-ba két sort: "pép nemzet, zsidócsillag", "többet adunk... – ígéretből", egy ajtó sárga műanyag redőnyére festve, és egy papírtáskán találom, ott olvasom ezeket. megjegyzem magamnak, hogy a következő írásban ezeket majd bővebben kifejtem... áthúzok a mammutba, hogy csonttabbá ne nyalja a seggem az április deres nyelve. egy fiatal srác, vékony, magas, szemüveges, vörös hajú, a l’art pour l’art pethő zsoltjára emlékeztet, intelligensnek tűnik... megszólít, elnézést azzal bátorkodnék előhozakodni, hogy nem tudna kisegíteni úgy húsz forinttal, (szegénynek szarul mehet) miközben bagó lóg a szájából, öltözete is ok, mondom neki hogy: bocs, de nem. mire ő sértődötten: „természetesen, hogy nem, butácska, strici, jól öltözött” stb.. – így sérteget, visszafogottan köpköd utánam, – talán tart a lehetséges következményektől – miközben távolodom. szerencséjére, épp baromi nyugodt vagyok, úgyhogy nem veszem fel az alpári stílust. faképnél hagyom ezt a faéket, persze közben azon agyalok, hogy visszamegyek és jól pofán baszkurálom, vagy csak finoman kérdőre vonom, hogy ugyan mi a fasz baja van. közben megcsörren a telefonom. kedvesem hív, közli: végzett. az jó, mert lényegében én is. 0414 2021 L’ambrus