a konyhakredenc ajtaja mögött, három hantban fekszik egymáson, némán a csont: kétszáz bloomos, légmentes pakkokban, marha nagy tisztaságú kötőszövetből kivont kollagén isten, ha lenne fav’ imám, vagy hitem, kocsonyás állagodba belefőzném e két szót: zselatinom, teremtőm! s talán még hogy: áldott legyen feltalálód keze, Te, irreverzibilis hidrolízis! – a kutya sem értené, hát még egy ellenérdekben elszürkült hályog, ovos, ki rád rivallna, vagy csak orra alatt motyogná: placebo! 1118 2021 l’ambrus