Ismerős az érzés? Mikor csak adsz, Mert természeted olyan: Adni készt. De a viszonzás, mint valami rejtőzködő Tengeri lény, pók-rákként, soklábbal Megreked valahol az önző lény lelke mélyén? Csak ha a hold arca épp úgy kerül Égbolt kék vásznára, akkor mászik elő Páncélvedlés idejére, s csak percekre fedi fel Árnyalattal némileg ha kedvesebb, Puhább bőrét: pajzs nélküli belcsínyét. Butaság! Hát miért is gondolod, hogy Az önzetlenség mindig érző társra talál: Különben is, miért is keresnéd azt Padlásnak gőgös kiszögellésén, mikor az a Lábbal taposott por arcán hever. Hálátlánság! - hogy gyűlölöm neved! Megannyiszor voltál màr Nem kívánt társam életem során... és Ha csak egy szikrával is többet adnál! - Élet! Már olyvást tűnne: kényeztet a sors! Lelkem szeretet-panírba forgatnám! : Kisütném. Felszolgálnám. Egyétek!
L’Ambrus
2020
3008