/ Ha minden légies álmunkba,
könnyet szül majd frigyünk /
Ha
küszöbömön
most átlépsz, vissza
többé nem fordulhatsz.
Minden
született gondolat –
mi eddig, el nem hangzott: –
idegen szemek elé kerül majd!
Légies
testemre neved,
szignóként vésed: mostantól
én vagyok hazád, benne barát, vagy ellenséged.
Álmunkba,
majd velem zuhansz,
s pirkadatkor hozzám suhansz,
süket füleimbe mormolod imáid, s engem kérlelsz.
Könnyet
az arcodról én itatom,
s a derűt is én fogadom. Gyötrő
magányodban némán, majd veled osztozom.
Szül
majd száz kalandot utunk, s
lesz hol csak megállunk, vagy épp vágtatva futunk:
Bízz bennem vakon, vagy kételkedj szüntelen: Mindegy!
Majd
ha kérdeznél: Tudd!
Semmire, és semmiért nem felelek!
A válaszokat, ahogy eddig is, magadban kell hogy megleld.
Frigyünk,
csak így tarthat örökké,
s elszánt hitedben, melynek alapja az
írás: válhat részedből, egésszé.
Írta: Ambrus László, 2019. okt. 29-én.
L’Ambrus
2019
2910