Éji ködben

Éji ködben – leple alatt –			
    Lassú óriás				
Agg képében csendben lépked, 	
    Baljós látomás...			

Álmom készül – árnyként repül –,	
    S fellege rám mint 			
Szél veti ágyát, falevél hull 	
    Lépte nyomán...			

Bőröndöt húz – ahogyan csiga –,	
    Csüggeteg hordja; 			
Így viszi házát – cipeli hátán –, 		
    Elfér benne a múlt.			

Közelebb érvén, eltűnődtem:		
    Csak egy pillantás a lét!	
Nesztelen jött – s úgy elsuhant –,	
    Tekintetünk épp összeért.		

Ott, szemében e fojtó érzés 		
    Tükörképként köszönt;		
Éreztem jelenem, s benne jövőm:		
    Mi bánat, és mi harag...		

– Sorsom tán? – kérdtem őt. – Ki vagy,
    Kósza kísértet…? – S így felelt:		
– A te sorsod, hogy – e bolyongásban –	
    Mi ketten: egyek vagyunk!

De lassan eloszlik a köd – épp miként jött  –, 		
    S ahogyan a bőrönd gurul – mögöttünk –,	
Elfogy az út – szaladva fut – előlünk,			
    S vele tűnik: repül el életünk...			

Korrektúra: Kalcsics Ildikó

L’Ambrus
2020
2902