Mennyi szemét... mennyi lom! mit életemben jónak véltem felhalmoznom, s mi így vagy úgy: teherként, – ágas-bogas bogáncsként, rám akaszkodott... Mennyi ember! mennyi „barát”, – gardróbnyi nyűtt kabát: lám mennyi, akit annak hittem, s nem viseltem csak viseletlen: rejtekéből vicsorít rám, – bajtól meg nem óv csak: feddni-döfni kész: a pillanatra vár... Itt az idő: ki a lommal komám! Pokolba az akaszkodó piszokkal: – elő a porolóval! csak az maradhat, ami tiszta! Rendre rúg a lelkem: söprés van! Tűnés! Pucolás: itt a nagytakarítás! 1014 2020 L’ambrus