Hamis emlékképeket ültetek, Ahogy Isten ülteti virágait Hogy legyen valami szép is a kertben Amire öregkoromban emlékezhetek. Amiről nem tudom majd eldönteni Valódi vagy sem, de legalább szép, és Bárgyú mosollyal, fogak nélkül Ülök majd egy kopott fotelban, Hámló bőrrel, pókhálóval a fejemen, Alám folyik a levem, büdös is vagyok, visszataszító, kiszolgáltatott és magatehetetlen. Akaratom ellenére, szeretetből tartanak életben: rántott hús helyett pépes étellel etetnek. Senkit nem ismerek fel, de kényszeredetten Mosolygok ködszürke szemmel: Egy haldokló magányában pörgetem Mindazt ami meg nem történt, mindent Ami valótlan, ami értelmetlen. 0210 2024 l'amb
Címke: Ambrus László
barátom
barátom a csend, de néha ő is túlontúl hangos. belül kiabál. száját könnyűszerrel be nem foghatom: fülek-, agy nélkül kellene élnem, vagy egyáltalán… 0407 2023 l’amb
nem rúg belém
hónapok óta nem rúg belém…, beléd rúgok hát én, ihlet! megihletem önmagam s bebizonyítom, hogy nélküled, sugalom nélkül, semmi – üres fecsegés – a költő kifordított citrom, hús nélkül. 0405 2023 l’amb
Ó ti tiszteletre méltó kurva keresztények,
az isten „áldjon” meg benneteket! agancsos kapuk alatt szolgáljátok az urat, s az úr így-úgy majd a földi közönséges közösség erejével viszonozza azt néktek! …és lőjétek pofán a nyulat, zabáljatok, gyilkoljatok, lopjatok, hazudjatok, molesztáljatok gyermekeket titkoljátok, ferdítések a tényeket! zúgjon a közhely: „az igazságot hirdessük alkalmas és alkalmatlan időben" – mily finom anyag! szövete tartós hazugságból szőtt. isten! vakondokok istene, hangyák(ok) istene, fűszálak istene, akármi(stene)... a belső békét keresed? nem leled? – veszett allél, megértem 0313 2023 l’amb
Anyám bekövet
ne kövess anyám, ne kövess! ne oszd, ne lájkold bejegyzéseimet. felfohász: ne fúljon ki a strófa s a mondandó, elmondom miért ne: sok dolgot írok, még többet gondolok, amit le nem írok csak az az érdekes, az az igaz, ami a gaz! de én csak a szennyemet rázom itt halomba, a gyom ami belül gyökeret vert, ki nem írhatom. 0313 2023 l’amb
mandarin szemem…
mandarin szemem fakó kéked öle maszkolja, s birtokába vesz mint lehulló falevelet, a rothadás. sugaram gyenge, erőtlen, épp hogy egy lombkoronára elegendő. lényem át nem hatol rajta, mert a szomjas falevelek kusza ereikbe kacagva fényemből szintetizálnak. mandarin szemem fakó kéked öle maszkolja… öngyászom ez, s bennem egy idegen a gitárt mollra hangolja. 0112 2023 l’amb
sziluett
most téged kapott el a pillanat; sötétkamrájába hívott, megörökített. dermedt, statikus a kép. alá mit írhatnék? tragikus, de a kompozíció már így marad: a test lebeg, a lélek fókuszon kívüli köré könnyes fényfoltok vetülnek. 0102 2023 l’amb #szelfuttahu
meddig él
meddig él ki rosszul alszik s meddig halott aki él, és ez a szent? ha imára kulcsolja kezét kívül bíbort ölt, becsapva lelkét: mint csomagolásba burkolt penész. sírbolt ez már, így vagy úgy mindegy is ha lüktet, vagy szikkadt az ér, kérded, meddig él ki rosszul alszik, kérdem, meddig halott aki él? 1024 2022 l’amb
vetett ágyban mellébeszéd
vetett az ágy, reggeli a kávé, álmos-omlós a gondolat, még forró a croissant is, tölteléke édes: de jó, hogy féktelen e tüdőbe áramló levegő, és hogy odakint az eső…, csak ess! bevackolok. mellettem egy gyöngédségbe mártott szív. mi több – lehet –, amire még vágyom: tetteinkben ne a vágy, hanem az értelem domináljon? – csudát! azt a vágyat már elengedtem... még forró a croissant, tölteléke édes: jól laktam kedves, már csak a szemem az ami éhes. 0514 2021 L’ambrus
hiszekedned’ meglásd
oly kövér disznó vagy... te nekem vallás! gyermektől csíny, vén(y)től kötelesen: bűn az áldás. amaz lisztből vízzel engesztelést konszekrál emez kiváltja, s átszellemülve kéjjel nyeli be. hívő, lásd: fej nélküli kóbor kutyára bolhanyakörvet húz; – eteti, simogatja, s ha lelke tüzel a fekete döggel hál. hallgasd, jajveszékelve ugat a képmutatás! adassék hát meg neki a bebocsátás! kezedben a zsíros vízum, a szakrális útlevél: – mondja kedves, hová lesz a fiktív úticél? ördög vagy..., és isten műanyag lábfejét csókolod: hívod a süketet, hívod a hangtalant, hívod üvöltve, hívod némán. 0908 2022 l’amb
mesehős kispadon
meríthetne az undor túlcsorduló vödréből, s köphetne valami ide illőt, valami frappánsat az egyszavas egoista mémekből – s mint valami magasztos szellem, átterelhetné a nyájat a kordon mögül egy emelkedettebb jellem felé… de rajta nem vágott ért a reverzális: mert hite már a hazugságok előtt bevésődött. 0908 2022 l’amb
röfögjön a jobbik
címeres kólás doboz, felrázod a „szénsav” a pofádba köp: zsidó vagy! takarodj! – hűtőbe rakod, állni hagyod – a „szénsav” távozik, a doboz, a márka megmarad: – már nem szúr – én is zsidó vagyok. ibs-em van: egy ideje, kerülöm a (kép)zavaros szénsavas üdítőket – az édeseket, a felpuffasztókat…, a savképzőket: vizet iszom. 0428 2021 L’ambrus
hawking
felkeltem ma is, ahogy minden dologtalan reggel két lábam könnyedén iszkolt a papucsba – sima ügy ásítás – nyújtózás – nyaktekerés sorjában, így szoktam: lefőztem a kávét majd szervíroztam hörpintős ölelés szeretés, nevetés sikamlós, napi rutin fel sem tűnik, hogy az összes testrészem úgy működik, és teszi dolgát miként az elrendeltetett: látod? minden ujjam fürgén dalolva ugrik – funkcionál! nem rest, ha utasítom öltöztet, etet – kanalat szájhoz emel, vagy épp költeményt ír a szám is jól artikulál, csókol szívem emberi hangomra tisztán érthetően felel… leírni mindezt, minek is? hiszen magától értetődő, és annyira természetes csupa hétköznapi dolgok ezek, mint ahogy az ember két lábon jár, vagy kerekesszékben gurul. 1222 2020 L’ambrus / Stephen Hawking emlékére /
etetés
mert mindig ez a helyzet: míg az egyik elvan, a másik ellen, és aztán? csere! de olyan soha nem lesz, hogy egy tálhoz egyszerre mind az összes, – no és te, merről dürrögsz koma? – mert, ej de nagy a kutya! meg a feje, főleg ha lóg a bele. 1216 2020 L’ambrus
észre! én kis majmom
észre! nem veszem, pedig kéne, hogy csak az én szememben különleges, nem, nem banánnal etetem! válogat, tányérból asztalnál eszik finom a falat, ő meg idomított: cukor – így hívom nyakamba ugrik – én tapsolok, míg ő nyelvet ölt, s huhog, ha kérem, eljátssza jól nevelt, – anyja lánya, és akkor az is! nem! nem ketrecben nevelem, mindent megkap, (és is!) mert kipréselem belőle, még azt is! ami nekem korábban a lyukas zsebből kipottyant, vagy épphogy bele sem került! 1216 2020 L’ambrus
Félelem
a haláltól? – ugyan, attól én nem félek, hanem ami az után! de ne jöjjön, nem jöhet semmi! mondd, hogy nincs ott más, csak némaság, örökös mozdulatlanság. nem kell a lélek, s nem kell az emlék, sem a képek sem a vágy csendet akarok, – érzelmek nélküli végleges megnyugvást. 1210 2020 L’ambrus
Kurat nyulatsz
Ó, hogy kúrd meg a nyulat! hogy mit? semmit csak épp a géppel kommunikálok. ja. értem. örülök – szívem – ha kurat nyulatsz a számítógéppel. – hogy mi? 1114 2020 L’ambrus
Szőlőfürt!
( Asszisztált Reprodukció ) (Repró versek - II.) Ma úgy döntöttem, a nagy költő Berzsenyi lesz e röpke, hallgatag magányban társam; szerepe nem kell hogy több legyen, minthogy szótlanul viselje bronz arcán a reá vetülő kora reggeli napszőtte fényfátyolt, gyengéd simogatását, és hogy közömbösen bámuljon északkeleti irányba: a Széchenyi sétányra. Szőlőfürt! Persze nem itt előttem, – hisz a múzeum kertjében, oly bor-alap, szőlőtőkék nélkül hogy is teremhet; sarjad viszont helyette, kedvesem stimulált kertjében, életet adó, apró puha-almú fészkében... Örömünk, pedig abból fakad, hogy A lét ezen parányi forrásai, oly szépen rendeződtek szinte tankönyvi megszerkesztett formába, ahogy naprendszerünk bolygói rendeződtek pályára, a reményt és szeretetet sugárzó anya körül. És hogyan tovább? Lesz-e leszívás? vagy varázsütésre, lélek-keltő beültetés, foganás? Majd kiderül...
Ezután már mindig így lesz?
Mondd…, ezután már mindig így lesz!? Hogy rettegés és félelem uralja majd életünket? Hogy nem léphetünk boltba, templomba, étterembe? Iskolákba, múzeumokba? – és egyáltalán... bárhova!? Anélkül, hogy elménkben ne lebegne ott az állandó feszültség, a félelemérzet: hogy ha éppen – ne adj Isten rosszat szólunk, vagy csak az igazat akarjuk, és tiszta hangunk, egy dombra ürített galand-ot sért meg: és majd ennek okán, beteges hitének vélt jogán, nyakunkról a fej leeshet? Ez hát a hited? Ez lenne a vallásod? Terrorizmus? Gyilkolászás? Akaratod másra kényszerítése!? Hogy véleményem ne mondhassam, úgy ahogyan szív harsogja? Ahogy a józan ész azt diktálja? Mondd! Ezután már mindig így lesz? hogy rothadó elméje a létnek... rozsdás pengével fenyeget!? és bármikor és bárhol – ha épp kedve-vallása úgy sugallja, életemre-életedre törhet? 1019 2020 L'ambrus
Gerelyhajításom margójára
Ma, vénülő fejemmel, lementem gerelyezni: – én balga. – mondván de jó lesz újra edzeni... Nyakam, vállam, hátam, egyik fájó pózból a másikba tekertem... fittyet hányva a kattogó gerincemre, – vélhető gerincsérvemre a lépésre sem igazán alkalmas lúdtalpamra, a letapadt, megkopott izületeimre, a mindenhol sajgó porcikákra stb... Panaszkodjak? Hát nem fogok... Jó ha fáj, jó ha fáj! – mondogattam magamnak: – Míg fáj legalább, érzem hogy élek! És amíg hajításból-hajításba szökkentem: az égbolt napfényesre nyalt tányérján, a csillagokba révedtem, számoltam belőlük számtalant, és szökött ki számon szintúgy számtalan – szebbnél-szebb gondolat – köszönöm P. Sándor! de csak folytattam... s mondogattam magamban, egyre hangosabban: Jó ha... fáj! Jó ha... fáj!! Jó ha fáj!?? ...és addig mondogattam, míg a végén már magam is elhittem: Jó ha fáj!? - hát nem: (Egy francos-francot jó ha fáj...) 1017 2020 L’ambrus
Rossz szájízzel
Ismerős az érzés? Mikor csak adsz, Mert természeted olyan: Adni készt. De a viszonzás, mint valami rejtőzködő Tengeri lény, pók-rákként, soklábbal Megreked valahol az önző lény lelke mélyén? Csak ha a hold arca épp úgy kerül Égbolt kék vásznára, akkor mászik elő Páncélvedlés idejére, s csak percekre fedi fel Árnyalattal némileg ha kedvesebb, Puhább bőrét: pajzs nélküli belcsínyét. Butaság! Hát miért is gondolod, hogy Az önzetlenség mindig érző társra talál: Különben is, miért is keresnéd azt Padlásnak gőgös kiszögellésén, mikor az a Lábbal taposott por arcán hever. Hálátlánság! - hogy gyűlölöm neved! Megannyiszor voltál màr Nem kívánt társam életem során... és Ha csak egy szikrával is többet adnál! - Élet! Már olyvást tűnne: kényeztet a sors! Lelkem szeretet-panírba forgatnám! : Kisütném. Felszolgálnám. Egyétek!
L’Ambrus
2020
3008
Letaposott kert
/Íródott az index.hu emlékére – a távozó indexesek tiszteletére/ Napi rutinomból, szokáscsokromból szakított ki egy szálat: letört végleg egy ismert ismeretlen. Mert én minden reggelen egy különös írott kertben időztem. Kapuja nyitott volt, s mezőin a virágok szabadon táncoltak: parfümjeik szomjas lelkekbe ivódtak. Füvét nem nyírbálták, s nem felügyelték parki gondozók. Nem taposták, szennyezték az oda nem tartozók. Szabad volt, elvben független! Csöppnyi esőemberek táplálták-öntözték, gondozták szeretettel. Szerettem... Mert én minden reggelen akarva-akaratlan idetévedtem: e vadvirágok buja, különös kertjébe, hol a diverzitás jegyében e csodakert szeretett lakói – természetüknél fogva – szorgosan tették napi dolgukat; ápolták, színezték rutinom. Árasztották milliónyi tudatba hamisítatlan illatuk: színpompás tartalommal bűvöltek... Elhivatottan, és őszintén, hittek küldetésükben: a függetlenségben... És én vártam a reggelt, a szabad percet, hogy gépelhessem e kapu ablakába újra a jól ismert varázsszót: index... – – – – – – – – De egy napon, míg a kertben gyanútlan virágjaim illatoltam, megjelent egy sötét elefánt, s minden virágom minden illata, minden színe, s összes íze-zamata elillant: egy csapásra odalett! Hát nézz körül, jól nézd meg művedet: így fest egy letaposott kert!
0731 2020 L'ambrus
Korrektor: Kalcsics Ildikó
Ambrus püspök . . .
/ – Ambroziánus vers-gyakorlat – /
Ambrus püspök no hallja . . . Ambroziánus sorait, Valóban Isten ki adja? Illyen szülés illet Istent? Próbálom szőni apránkint Hogy a gondolat jól üljön, De hajam hull ki szálankint Ha ily kínt ró rám az Isten! Verslábát rúgom : barátim ! Könyökkel lököm oldalba. Vonom-húzom át soraim : Ahogy Isten mér csapást! Szedjek hát tormát, burgonyát ! Jambust, trocheust dactilust Morzsoljak porrá : Kurkumát, De ilyet többet én nem írok!
0210 2020 L'ambrus