se a szemed, se a szád, se a szénád

sötét nagyúr hosszú-redős 
fátyla, ereje lebben
alatta oltári a szag, balján 
orbán lépked.

beterít itt minden „szentet” 
a balog félék dogmája: 
fosszagú a politika és 
az egyház násza. 

meddig ér a zsinat? 
mennyi mocskot fed be?
meddig ér isten szoknyája?
alá a molesztált fiúk is beférnek?

meddig tetszik imádkozni, 
gondolkodni, olvasni, és –
remélhetőleg – zokogni
a megfélemlített gyerekek 
csendjében? 

csak képzelem,
micsoda ajándék ez a csend 
önnek, neked, uram!?

se a szemed, 
se a szád, se a szénád...
nem áll jól neked, „uram".

0215
2024
l’amb

Isten kertjében

Hamis emlékképeket ültetek,
Ahogy Isten ülteti virágait
Hogy legyen valami szép is a kertben
Amire öregkoromban emlékezhetek.
Amiről nem tudom majd eldönteni 
Valódi vagy sem, de legalább szép, és 
Bárgyú mosollyal, fogak nélkül
Ülök majd egy kopott fotelban,
Hámló bőrrel, pókhálóval a fejemen,
Alám folyik a levem, büdös is vagyok, visszataszító, kiszolgáltatott és magatehetetlen. 
Akaratom ellenére, szeretetből tartanak életben: rántott hús helyett pépes étellel etetnek.
Senkit nem ismerek fel, de kényszeredetten
Mosolygok ködszürke szemmel:
Egy haldokló magányában pörgetem
Mindazt ami meg nem történt, mindent
Ami valótlan, ami értelmetlen.

0210
2024
l'amb

aquamation

komoly dilemma előtt állok. 
műtrágyává legyek, avagy hamu(ká)vá? 
locsoljanak kimúlt-dermedt testemre kálium-hidroxidot, vagy 
pernyévé perzseljenek gyászoló rokon-kezek? kényszermérlegre 
taszít a halál: előbbinél sóvá, aminóvá re-manifesztálva 
egy életnyi erőlködést, mely még egy veteményesre való 
koktélparadicsomnak minőségi tápanyaga lehet, míg utóbbinál 
hamvaim híveim könnyes polcára porcicát gyűjtő hamuvederként települnének.
mígnem... – valaki véletlen – egy vasárnapi nagytakarítás közepette 
könyökével szellemszájba nem ver, s a porszívó gyomra – nagyot nyögve –  
hamvaimtól megtermékenyülne.

0626
2023
l'amb

nem rúg belém

hónapok óta nem rúg belém…,
beléd rúgok hát én,
ihlet! megihletem önmagam s
bebizonyítom, hogy nélküled,
sugalom nélkül, semmi – 
üres fecsegés – a költő
kifordított citrom, hús nélkül.

0405
2023
l’amb

mandarin szemem…

mandarin szemem fakó
kéked öle maszkolja, s birtokába vesz
mint lehulló falevelet,
a rothadás.

sugaram gyenge,
erőtlen, épp hogy egy
lombkoronára elegendő.

lényem át nem hatol rajta,
mert a szomjas falevelek
kusza ereikbe kacagva
fényemből szintetizálnak.

mandarin szemem fakó
kéked öle maszkolja…
öngyászom ez, s bennem egy idegen
a gitárt mollra hangolja.

0112
2023
l’amb

ezt a költőt

ezt a költőt nem tántorítja el a magnemértettség (sic!) ködfátyla,
nem módosít, nem idomul,
rímre pöcsbajszot söm' pöndörít.
szája sem remeg…, csak közönnyel konstatálja, hogy
megint egy dilettáns, aki gondos gondolat szaftjában
üvegszemet – hiába is – tunkol.
helyette – tudomisén –, éppenséggel
szippanthatna, vagy pecázhatna is,
valahol valamit.
0102
2023
lamb

sziluett

most téged kapott el a pillanat;
sötétkamrájába hívott,
megörökített.

dermedt, statikus a kép.
alá mit írhatnék?

tragikus, de a kompozíció
már így marad:

a test lebeg, 
a lélek fókuszon kívüli
köré könnyes fényfoltok vetülnek.

0102
2023
l’amb
#szelfuttahu

vetett ágyban mellébeszéd

vetett az ágy, reggeli a kávé,
álmos-omlós a gondolat, még forró
a croissant is, tölteléke édes:

de jó, hogy féktelen
e tüdőbe áramló levegő, és
hogy odakint az eső…, csak ess!

bevackolok. mellettem
egy gyöngédségbe mártott szív.
mi több – lehet –, amire még vágyom:
tetteinkben ne a vágy, hanem
az értelem domináljon?  – csudát!
azt a vágyat már elengedtem...

még forró
a croissant, tölteléke
édes: jól laktam
kedves, már csak a szemem az ami
éhes.

0514
2021
L’ambrus

hiszekedned’ meglásd

oly kövér disznó vagy...
te nekem vallás!

gyermektől csíny, vén(y)től 
kötelesen: bűn az áldás.

amaz lisztből vízzel engesztelést konszekrál
emez kiváltja, s átszellemülve kéjjel nyeli be.

hívő, lásd: fej nélküli kóbor kutyára
bolhanyakörvet húz; –
eteti, simogatja, s ha lelke tüzel
a fekete döggel hál.

hallgasd, jajveszékelve ugat a képmutatás!
adassék hát meg neki a bebocsátás!

kezedben a zsíros vízum,
a szakrális útlevél:
– mondja kedves, hová lesz
a fiktív úticél?

ördög vagy...,
és isten műanyag lábfejét csókolod:

hívod a süketet,
hívod a hangtalant,
hívod üvöltve, 
hívod némán.

0908
2022
l’amb

furcsa lények egy Budapest nevű – zárt – palackban

Győrben születtem. Sokáig dolgoztam,
s éltem Budapesten. Most ott élek, ahová
hazamegyek, ahol a kedves szeretettel vár,
ölel otthonom Székesfehérvár.

Mindhárom várost – ahogy a sors hozza
hol szívemen, hol a hátamon: viselem.

Szememben a főváros, 
és a vidék: egy, és rangjukban
lakóik mind: sorstársak, emberek.

Magyar vagyok-e? ha kell a keret,
és szíved így nyugodt, az vagyok:
Márainál sem hontalanabb, sem
magyarabb nem vagyok.

Itt születtem, hazámnak
hátat nem fordítok.

De megbillent a kép! Amit egyesek itt
magukról festenek – a honon
belül: szürreális.

Hirdetik magukról, hogy
ők nem magyarok, ők büszke
budapestiek! Ej!
– külön(b) eredetük is van. Magukat
így nevezik: a „zellenzékiek” –

Elit ez a köpeny, de rideg és átlátszó –
nem csak pártost, de pártatlant egyaránt –
mélyen elszomorít, megaláz,
degradál, s kirekeszt. – ez a „másság”,
ez a „nemesség”.

Hát hová tekeredik haza a köldök,
a dacos burokban, az intelligencia
gyűrött bugyrában?

Ó, megérteni elvük, s egyszersmind
megérteni nyelvük – Barátaim,
hát mi nem egy közös nyelvet beszélünk?

Mióta anyanyelv a politika?
Mióta anyanyelv a kirekesztés
Mióta anyanyelv a gyűlölet?
Mióta anyanyelv az elszigetelődés?

Nem, nem… nem érdemlitek.

Ti, akik buzgón
fennen hangoztatjátok származásotok,
szátokra véve fővárosunk szent nevét,
ti nem magyarok…, ti „különbek”,
ti a „minden” vagytok, – csak (épp)
nem budapestiek.

0411
2022
l'amb

Ezt a költeményt a magyar költészet „haldokló" napjára írtam. Mélységesen elszomorít, hogy a politika lett az anyanyelv. Nem „látunk" mást csak balt, és jobbot. A szeretet kiveszett, a gyűlölet maradt, és vele a fájdalom. Ez a haza –számomra–, így a szívemben lyukas haza.

emlékezvén szegény megözvegyült sommerné szagos alfelére

/érzem, ebből még egyszer – pajzán – költemény (k)erekedik.../

a kujon balassinak anno, hogy oda dörgölődjön a
zaftosabb’, meleg combok között gyárilag abált sós falathoz,
pruszlikot, és pendelyt kellett hántania „gyanútlan” áldozatáról.
ma, a drasztikus nylon zsugorodás korszakában,
(amiért vélhetőleg az automata mosogép, és
a nem gondosan kiválasztott magas vízhőfok, esetleg a silány mosópor okolható) már nem lenne mit lerántani.
– tavasz-nyár időben –, csak
vadóc, kielégítetlen nyelvét kell gyűszűnyire kiöltenie az önként áldozat felé…, 
s ízlelőbimbója hegyén nyomban ott „harap" a: 
p..a
buja illatú mezőkön sem köll’ fölösleg’ űzni a fránya vadat…
amúgy is sok otta’ alattomos kullancs, a kukkoló egerészölyv,
meg a tehénszar.
pedig, be izgalmas is megdolgozni azért a fanyar húsért, 
amit ma mindenki – ha kéri, ha nem: szemére(mére) – szinte vény nélkül kap
(apróbbik lyukkal, beleértve az ötujjas kesztyűvel).
de ki mondaná, akárhol is, hogy: kérem ne, nincs ínyemre az étek!
fedd el tüstént bájodat!

0324
2022
írta: l’amb.

összegezném

az oltatlan nem ember,
a vallástalan nem ember,
a pártatlan nem ember.

nem ember.
nem! nem! nem!
nem ember!

– anya, kérlek, kikapcsolnád
a tévét? – örökre.

1119
2021
l’ambrus

divatból hullazabálok

akadnak szép számmal errefelé
divatból hullazabálok..., mint a vates

ezek kiszedik a testből a szerveket,
a csontból kikaparják a velőt,
idézőjelek közé rakják, tipózzák
a kezükben tartva, hordozóra hányva 
nézegetik, mutogatják, s árulják.

de gyűrött ajtajukon nem kopog, hogy
a költemény csak egészében teljes, ez a
„tetem” nem boncolható.

1119
2021
l’ambrus

porcomra írom…

a konyhakredenc ajtaja mögött,
három hantban fekszik egymáson, némán 
a csont: kétszáz bloomos, légmentes pakkokban,
marha nagy tisztaságú kötőszövetből

kivont kollagén isten, ha lenne fav’ imám, 
vagy hitem, kocsonyás állagodba
belefőzném e két szót: zselatinom, 
teremtőm! 

s talán még hogy: áldott legyen 
feltalálód keze, Te, irreverzibilis 
hidrolízis! – a kutya sem értené, 

hát még egy ellenérdekben
elszürkült hályog, ovos, ki rád 
rivallna, vagy csak orra alatt
motyogná: placebo!

1118
2021
l’ambrus

tükörtánc

vihart kavarok a keserűség tükrébe:
fuvallattal oszlatom szét a koffein habot.

porcelán szemében
alakot ölt egy sóhajtó 
fekete száj: szuggerálom, hogy 
mondjon valamit, de
csak remeg előttem, némán.

ma sok volt bennem a harag:
sok „ízből” haraptam, de

elég egy hosszú fekete csók: 
mely nyelvemen körbeúszik, s 
eloszlanak a problémák.

/tükörtánc/

1111
2021
l’ambrus

a turi csókja

a versenysporton innen s túl, ahol kúrt
a farkú malac a T. úr,
szepesi niki dombján (is túl),
dresszt húz félre, (egy öregecske ujj) hogy
szemléltesse hogyan fest, egy
ápolt-csupasz úszó-b@szó
szeméremdomb: tanonc,
ehhez tartsd magad! villants pinát,
s faltól-falig – nyeld a spermát
ússz, s kurj – mint az állat...
nagyokat.

1110
2021
l’ambrus

ez (is) irodalom

affekta írók, faszomkodó 
költők, felemelt kinyalt celebek,
gennyek, prüszkölt takony 
fehér papírlapon, félig 
megolvadt-megrágott, s
visszahörgött lapzselatin: idegen,
s megfoghatatlan.
elit? bakelit. túljátszott szerepek, 
pátoszos picsa, vad keserűség.
vakbél. dögvész. almaszósz – fosízű
vagy. mi van veletek? – ez
(is) irodalom.

1109
2021
l’ambrus

szilunak

én nem hiszem azt, hogy TE nácinak születtél,
de a nyelved motoros, – amivel a 
kultúrát vágod –, vad.
Hé! ke(d)vesebb is lehetnél, ott, „fent"!
a te ízlésed: egy.
a másé: kettő.
látom, így formáltok: – minő a (f)uraságok egymást 
helyzetbe hozák’... – melyik
here ül a lovon, annak szava
stíl, s az amelyik
hátat csutakol azé: a szar.
most szitkod épp a „partiba" vágod
és aztán? /tetszen úgy, vagy akár se..., 
szilu, mondod-é, ez biza
kukázandó – nyolcvan százalék?!/
– mi a f. ütött beléd?

1108
2021
l’ambrus

mi ez, ha nem függőség?

beléd akarok lépni, 
belédhatolni. a
beviteli meződön keresztül, de
te csak szórakozol velem, mint
szűz lány a szívószállal; és
kegyetlen is vagy, mert
le sem szarod az eszkalálódó 
elvonási tünetem. továbbá,
az oldal kényszerített
újratöltése is egy kudarc, mert
csak erényövet villantasz felém: 
„erősítsd meg az adataidat
az insta alkalmazással, hogy
visszatérhess fiókodba!”
– vissza a vaginába! ugyanakkor,
kegyes is vagy hozzám,
mert ihletet adsz..., arra, hogyan
alázzalak. – te ribanc!

1105
2021
l’ambrus

rusvai-rusvai

rusvai-rusvai: „az oltatlanok általában
kevéssé tájékozott, alacsonyan képzett emberek,
és bizalmatlanok…" – úgy.

adódik, hogy az oltottak bölcsek, s
magasan kvalifikált genderek, kivéve
aki a bizalomba belehalt, s eltitkoltatott.

rusvai-rusvai: „mindenkinek fertőződni kell,
lassan ráereszteni a vírust a lakosságra, 
– köhögöd – s így lesz majd nyájimmunitás..."

rusvai-rusvai, bánhatod: hogy anyád
mielőtt megszült, nem volt traktoros..., 
most nem lennék rád ennyire
immunis, vagy rímbe rágva: zabos.

kezedben ockham borotvája: 
hülyé’ vagy, 
vagy hülyé’?

– borotválkozz.

1102
2021
l’ambrus

galina

táncolj, vonagolj, rázd a dagadt segged
galina. élvezd ki az utolsó perceket!

én csak alulról 
– a bőség asztala alól –, 
gúnnyal figyellek.

mit kívánjak?

ha a falábak törnek, súlyod alatt
a világ megremeg.

1102
2021
l’ambrus

boldogságos percek a tweetek mezején

igyál rengeteg vizet,
legyen miből zokognod...

vidéki nagymamám szerint azért
crossfitezek, hogy minél több
baracklekvárt legyek képes
hazatalicskázni péééstre’.

flexem épp, hogy ferigáll – az
aranyéletből – jobbra
púzott tinderen, s még rá is ért, s képzeld írt...
– én nem tudom, de –
meg akar dugni, úgy hiszem.

szerencsétlen állapot:
amikor nem ugyanaz az ember vagy, mint
egy perccel ezelőtt, mert szégyenedben
alaposan megváltoztál s a kicsi screen
odaköpi: (visszavontál egy üzenetet, megint)

tudd, az fbook’ figyeli minden
szívbillentyű leütésed.

aj-aj, ez a nagyon privát, ez a
nagyon titkos – prémium
lelki vergődés: pinavilág!

és ha egy kurv@ bevallja, hogy: kurva?
– ezt miért nem kukacoztad ki? –
csúnyán beszélek, szkeptikus gúnyos
geci (is) vagyok, – és még
ateista is, hogy az isten
b*szna meg (engem) a sátán, vagy
a demeter hátán.

ide jutottunk, feleim. – látjátok szümtükhel?

a vodkásfülű nyúl, miért nyúl? hahh!
kísért’ a fiókba: – „és ím felboncolám én
a körülöttem lévő puha „pan flag”-es
emberhuzatot. látod? – szép. 

(milyen legyen ady? – hát piros!)

erőszakom jellemebben: sex, drugs n'
business management... – ezt is
felverte a dudva.

jól hangzik, hogy: eat pasta & run fasta',
de sajna egyik nem szarja a másikat.

1102
2021
l’ambrus

keféjjé’ meg… (édes rózsám)

keféjjé’ meg – édes rózsám –,
narancsédes fidelitas dorongja
„kertemben” zamatos tavasz vár!
– no’ erre…, biz még a NERek is kivirulnak –
esztergom víg szele, Te! ki a
szoknyám alá szimatolsz...,
kockázd ki babám majd a videón, szinte
arcod cirógatja a csupasz
csúnyám – alliterál. néked puszi –
angolosan ej! (tve)
a bazilika architrávja meg
csak szemérmesen pislog a tájra, ha tartása
elengedné: leomlana reá, nyelvvel előre, a
szilikon dombokra. 

hopp! megismert
a csuhás, – na essem’ egy puskáspeti –
statiszta volt. mikor szemérmesen
megpillant odakint, a szerszámával felém (legyint.) ámen.
de szerencse, hogy a nyugatos B. misi
emlékháza, már nem fért el a kliptyébe’!
– vagy csak unalomból nem értem a végére –
itt a refrén gabitól: keféjjé’ meg – édes rózsám –,
haecce’ élünk is. (meg nem is)
aztán meg kesergünk, me’
rossz „nekünk” (meg nem is).

0902
2021
L’ambrus

pas de Bourrée

/egy holland balerina bűze/

listám.
szeretném pénzzé tenni:
„stinky” titokzoknim,
a kihalászott  szennyest a ruhakosárból.
a menzeszt látott spermafoltosat:
a telt-rózsaszín punci illatú tangám, s 
a levedlett szétgyúrt sneakerem.
a műszálas, izzadt stift-zsíros
dresszem, mely testemre tapad,
s bolyhos: kinyúlt nyakú dresszen-cián,
s a feslett gumist, mely élvezettel
markolja szilikonmellem, s a
szexjelenetben leszaggatott
harisnyám...

szagrajongóm! fétisbolondom! 
remélem, ez megér neked
egy bourréet: (szólj, ha még kell, hogy
„érleljem”)

na és hetvenötezer fontot?
– meg (hát)! „mooi” balerinám... –

0902
2021
L’ambrus

időnként lehorgonyzom nálad

időnként lehorgonyzom nálad, és
lerúgom
magamról az éles peremű kagylók testét, –
melyek kikezdik selyemfényű dongám, s
lehúzzák elmém. –

meglásd, hamarosan újra
megvetem lábam aranyszín
partjaidon!

magány, írás, szabadságom!

1101
2021
l’ambrus