összegezném

az oltatlan nem ember,
a vallástalan nem ember,
a pártatlan nem ember.

nem ember.
nem! nem! nem!
nem ember!

– anya, kérlek, kikapcsolnád
a tévét? – örökre.

1119
2021
l’ambrus

divatból hullazabálok

akadnak szép számmal errefelé
divatból hullazabálok..., mint a vates

ezek kiszedik a testből a szerveket,
a csontból kikaparják a velőt,
idézőjelek közé rakják, tipózzák
a kezükben tartva, hordozóra hányva 
nézegetik, mutogatják, s árulják.

de gyűrött ajtajukon nem kopog, hogy
a költemény csak egészében teljes, ez a
„halott” nem boncolható.

1119
2021
l’ambrus

betörném, ha hagyná…

néha vagdalódzik a lelkem, s van
hogy türelmetlenségében rúgkapál.

ingerlékeny, a környezeti hatásokra.
csitítsd! – int a neuronok hada,

de a jellem még kissé tétova, keresi
mi a „jó” megoldás.

1111
2021
l’ambrus

tükörtánc

vihart kavarok a keserűség tükrébe:
fuvallattal oszlatom szét a koffein habot.

a porcelán szemében
alakot ölt egy sóhajtó 
fekete száj: szuggerálom, hogy 
mondjon valamit, de
csak remeg előttem, némán.

ma sok volt bennem a harag:
sok „ízből” haraptam, de

elég egy hosszú forró csók: 
mely nyelvemen körbeúszik, s 
eloszlanak a problémák.

/tükörtánc/

1111
2021
l’ambrus

szilunak

én nem hiszem azt, hogy TE nácinak születtél,
de a nyelved motoros, – amivel a 
kultúrát vágod –, vad.
Hé! ke(d)vesebb is lehetnél, ott, „fent"!
a te ízlésed: egy.
a másé: kettő.
látom, így formáltok: – minő a (f)uraságok egymást 
helyzetbe hozák’... – melyik
here ül a lovon, annak szava
stíl, s az amelyik
hátat csutakol azé: a szar.
most szitkod épp a „partiba" vágod
és aztán? /tetszen úgy, vagy akár se..., 
szilu, mondod-é, ez biza
kukázandó – nyolcvan százalék?!/
– mi a f. ütött beléd?

1108
2021
l’ambrus

én…, a craniata foglya

itt vagyok: isten ujjai 
lyukat ütöttek a fénynek, s 

a képek melyek az oculus falára vetülnek 
torzak, homályosak: szellemképek.

– asztigmatizmus! – mondanám: dehogy, 
bár a teljes látókép elmosódott – a jövőtől

félek.

1104
2021
l’ambrus

biden is

a biden is, – a bidén is,
a tej is: aluszik.
aludj el szépen
kis blamázs. – tűzoltó
ne legyél, mert (félő)
leég a ház.

1102
2021
l’ambrus

broadcast

csattog a szomszéd feneke,
most épp nyög.
derekasan megdolgozzák,
úgy hiszem. –
panelos, betelefonálós,
találgatós. –
a broadcastnak vége: behúzzák 
az antennát, betolják
az ágyfiókot.

1102
2021
l’ambrus

boldogságos percek a tweetek mezején

igyál rengeteg vizet,
legyen miből zokognod...

vidéki nagymamám szerint azért
crossfitezek, hogy minél több
baracklekvárt legyek képes
hazatalicskázni péééstre’.

flexem épp, hogy ferigáll – az
aranyéletből – jobbra
púzott tinderen, s még rá is ért, s képzeld írt...
– én nem tudom, de –
meg akar dugni, úgy hiszem.

szerencsétlen állapot:
amikor nem ugyanaz az ember vagy, mint
egy perccel ezelőtt, mert szégyenedben
alaposan megváltoztál s a kicsi screen
odaköpi: (visszavontál egy üzenetet, megint)

tudd, az fbook’ figyeli minden
szívbillentyű leütésed.

aj-aj, ez a nagyon privát, ez a
nagyon titkos – prémium
lelki vergődés: pinavilág!

és ha egy kurv@ bevallja, hogy: kurva?
– ezt miért nem kukacoztad ki? –
csúnyán beszélek, szkeptikus gúnyos
geci (is) vagyok, – és még
ateista is, hogy az isten
b*szna meg (engem) a sátán, vagy
a demeter hátán.

ide jutottunk, feleim. – látjátok szümtükhel?

a vodkásfülű nyúl, miért nyúl? hahh!
kísért’ a fiókba: – „és ím felboncolám én
a körülöttem lévő puha „pan flag”-es
emberhuzatot. látod? – szép. 

(milyen legyen ady? – hát piros!)

erőszakom jellemebben: sex, drugs n'
business management... – ezt is
felverte a dudva.

jól hangzik, hogy: eat pasta & run fasta', de sajna
egyik nem szarja a másikat.

1102
2021
l’ambrus

a (le)hámozás napja volt

ma olyan napja volt...:
hámozós.
a túró rudival kezdte –

különben...,
én nem tudtam, hogy azt is lehet;
üvegpohárba
gyűjtötte a deres, roppanós csokiréteget –,
majd a narancs következett:
csak néztem, a pucolt gerezdekről 
a vékony hártyát, mily gondosan fejti le.

köhögött. –

a párhuzam, hogy néha én is úgy hámoznék:
de a velejéig romlottat, meddig, s hogyan?

0610
2021
L’ambrus

keféjjé’ meg… (édes rózsám)

keféjjé’ meg – édes rózsám –,
narancsédes fidelitas dorongja
„kertemben” zamatos tavasz vár!
– no’ erre…, biz még a NERek is kivirulnak –
esztergom víg szele, Te! ki a
szoknyám alá szimatolsz...,
kockázd ki babám majd a videón, szinte
arcod cirógatja a csupasz
csúnyám – alliterál. néked puszi –
angolosan ej! (tve)
a bazilika architrávja meg
csak szemérmesen pislog a tájra, ha tartása
elengedné: leomlana reá, nyelvvel előre, a
szilikon dombokra. hopp! megismert
a csuhás, – na essem’ egy puskáspeti –
statiszta volt. mikor szemérmesen
megpillant odakint, a szerszámával felém (legyint.) ámen.
de szerencse, hogy a nyugatos B. misi
emlékháza, már nem fért el a kliptyébe’!
– vagy csak unalomból nem értem a végére –
itt a refrén gabitól: keféjjé’ meg – édes rózsám –,
haecce’ élünk is. (meg nem is)
aztán meg kesergünk, me’
rossz „nekünk” (meg nem is).

0902
2021
L’ambrus

időnként lehorgonyzom nálad

időnként lehorgonyzom nálad, és
lerúgom
magamról az éles peremű kagylók testét, –
melyek kikezdik selyemfényű dongám, s
lehúzzák elmém. –

meglásd, hamarosan újra
megvetem lábam aranyszín
partjaidon!

magány, írás, szabadságom!

1101
2021
l’ambrus

zárás

a zsák behegesztett
hullája, befelé mosolyog:

ne dobd rám a rózsát, ne
szórd rám a földet! ne hullass
testemre önáztató könnyet!

az ki tőlem eddig látványt kapott,
más párkányhoz kell hogy álljon:

a költő fekete tóba hajította tollát, s 
felitta komor tinta-szavát
a tiltakozás:

önvád, ha lenyúlsz felém,
homályba tűnő arccal, tudd,
nem akarok visszatérni, –
kezed eltaszítom –, mert

jobb nekem itt,
ahol a leírhatatlan marasztal.

0830
2021
l’ambrus

flammarion

urániámra, édes hölgy!
hadd cserzem ki válladnak bőrét,
kopásálló fedlapnak. – ok.

1029
2021
l'ambrus

útban voltak

„útban voltak, – hát megoldottam –
szenvedjetek ti velük!”,
lelkem keresed?
harminc forintot sem ér,
egy dobozba raktam, azt is, ki a napra
aszalódjék. – négy vacak fecskefióka! mit nekem!?
anyjuk míg távol számukra étket gyűjt:
levertem fészkük
kotródjanak, házamtól!
de lásd mily kegyes a szándék,
agyon őket mégsem csapom,
garázs elé, ki! ott fulladjanak meg a napon.
megtalálják őket majd a madárbolond mályiak
csináljanak velük azt, amit akarnak!
a csíny letudva, nálam többé
nem csipognak: és ma végre de jót alszom,
igaz-igaz, csak mint mindenkor.
ej, újra humánus voltam – így mutatták,
így tanultam – magamat így fürösztöm.

0702
2021
L’ambrus

ma nekem adta

ma nekem adta a csiga belét,
a kakaós, omlós közepét,
én innen tudom: ez szerelem.

/– vagy csak már nem éhes/

0504
2021
L’ambrus

insert

kallódó tárgyak: ceruzák, filctollak, fogkefe,
kalandozó testrészek: fiú ujja, ficánkoló
nyelve, a lány meleg
keze, gondolatai, esze – dolgok, amik néha
nem a rendeltetési helyükre kerülnek:
ismerkednek, nedves közegben.

0512
2021
L’ambrus

röfögjön a jobbik

címeres kólás doboz, felrázod
a „szénsav” a pofádba köp:
zsidó vagy! takarodj!

– hűtőbe rakod, állni hagyod –

a „szénsav” távozik,
a doboz, a márka megmarad: – már nem szúr –
én is zsidó vagyok.

ibs-em van: egy ideje,
kerülöm a (kép)zavaros
szénsavas üdítőket – az édeseket,
a felpuffasztókat…, a savképzőket:

vizet iszom.

0428
2021
L’ambrus

csak suttogd…

lélek
néma hangja szülte,

fül nem,
csak a belsőd hallja:

ember, nyelvedre
költeményem ne emeld! – csak magadban
suttogd, kérlek.

0412
2021
L’ambrus

megcsalt!

megcsalt!
az ő hibája,
rohadjon meg...

megcsalt,
az én hibám is,
igy kellett lennie...

megcsalt,
mondjuk én is őt – 
szerencsére.

megcsalt,
de megbocsájtok, akkor most
oda az önbecsülésem?

megcsalt,
én ebbe belehalok! –
dehogy.

megcsalt, vége,
na, végre!

0411
2021
L'ambrus

tasli

negyvenesem lekeverne egy
taslit a tízesemnek, s 
tízesem sem kedvelné 
különösebben a mostani
énem, ejj ami
voltam s ajvé ami lettem,
ha tapasztalatban
fordítva fejlődne az
állomány: mit nem adnék –
na mit nem? – csak azt 
hallom, hogy a „vén” 
már megint nyekereg.
0326
2021
L’ambrus

pulzus

free SZFE: rögös történet,
botlasz belé úton-útfélen.
egy zsebéből a színes üveggolyó
most másikba vándorolt, baj, vagy sem
az alja itt is megnyilvánul, rendszer
int: valami elébb kerül,
most épp az egyszáz 51-esen ránt kést,
valaki és vág:
fiatal női arcot a gyáva! majdnem hím,
valami súlyosan eltorzult – érzed?
a fejekben, s ha nem jut be oda más
hatalom forgolódó egén,
csak vörös, és a narancs köd: az
eredménye fulladás.
kezem ijedten a másikra teszem
pulzusomat mérem, nyugodt,
az enyém úgy tűnik normális, de félek hogy itt
nemcsak a covid az ami virál.
Lényem! 
te ne emberi légy,
annál több: értéket adj, és hangot,
de életet ne végy.
0226
2021
L’ambrus

Öregkorra

Öregkorra meglágyul a szív, vagy	
csak meggárgyul az agg, és 				
a törtetés az elmúlás
küszöbét vágyja lépni
mert úgy véli már mindent látott, és 
még több lett az ami: halott.
szavak helyett 
beszéljen inkább a csend, a villódzó
képeket fedje szemfedő leple, csak
az írás iránti vágy maradjon, –
vajon végig itt marad – velem?
0219
2021
L’ambrus

etetés

mert 
mindig 
ez a helyzet:

míg az egyik elvan,
a másik ellen, 
és aztán?

csere! de

olyan soha nem lesz,
hogy egy tálhoz egyszerre 
mind az összes,

– no és te, merről dürrögsz koma? –

mert, ej 
de nagy a kutya!
meg a feje, 
főleg ha lóg a bele.

1216
2020
L’ambrus

Félelem

a haláltól? – ugyan,
attól én nem félek,
hanem ami az után!

de ne jöjjön, nem jöhet semmi!
mondd, hogy nincs ott más, csak 
némaság, örökös mozdulatlanság.

nem kell a lélek, s nem kell 
az emlék, 
sem a képek sem 
a vágy
csendet akarok, – érzelmek nélküli
végleges megnyugvást.

1210
2020
L’ambrus