broadcast

csattog a szomszéd feneke,
most épp nyög.
derekasan megdolgozzák,
úgy hiszem. –
panelos, betelefonálós,
találgatós. –
a broadcastnak vége: behúzzák 
az antennát, betolják
az ágyfiókot.

1102
2021
l’ambrus

boldogságos percek a tweetek mezején

igyál rengeteg vizet,
legyen miből zokognod...

vidéki nagymamám szerint azért
crossfitezek, hogy minél több
baracklekvárt legyek képes
hazatalicskázni péééstre’.

flexem épp, hogy ferigáll – az
aranyéletből – jobbra
púzott tinderen, s még rá is ért, s képzeld írt...
– én nem tudom, de –
meg akar dugni, úgy hiszem.

szerencsétlen állapot:
amikor nem ugyanaz az ember vagy, mint
egy perccel ezelőtt, mert szégyenedben
alaposan megváltoztál s a kicsi screen
odaköpi: (visszavontál egy üzenetet, megint)

tudd, az fbook’ figyeli minden
szívbillentyű leütésed.

aj-aj, ez a nagyon privát, ez a
nagyon titkos – prémium
lelki vergődés: pinavilág!

és ha egy kurv@ bevallja, hogy: kurva?
– ezt miért nem kukacoztad ki? –
csúnyán beszélek, szkeptikus gúnyos
geci (is) vagyok, – és még
ateista is, hogy az isten
b*szna meg (engem) a sátán, vagy
a demeter hátán.

ide jutottunk, feleim. – látjátok szümtükhel?

a vodkásfülű nyúl, miért nyúl? hahh!
kísért’ a fiókba: – „és ím felboncolám én
a körülöttem lévő puha „pan flag”-es
emberhuzatot. látod? – szép. 

(milyen legyen ady? – hát piros!)

erőszakom jellemebben: sex, drugs n'
business management... – ezt is
felverte a dudva.

jól hangzik, hogy: eat pasta & run fasta',
de sajna egyik nem szarja a másikat.

1102
2021
l’ambrus

a (le)hámozás napja volt

ma olyan napja volt...:
hámozós.
a túró rudival kezdte –

különben...,
én nem tudtam, hogy azt is lehet;
üvegpohárba
gyűjtötte a deres, roppanós csokiréteget –,
majd a narancs következett:
csak néztem, a pucolt gerezdekről 
a vékony hártyát, mily gondosan fejti le.

köhögött. –

a párhuzam, hogy néha én is úgy hámoznék:
de a velejéig romlottat, meddig, s hogyan?

0610
2021
L’ambrus

keféjjé’ meg… (édes rózsám)

keféjjé’ meg – édes rózsám –,
narancsédes fidelitas dorongja
„kertemben” zamatos tavasz vár!
– no’ erre…, biz még a NERek is kivirulnak –
esztergom víg szele, Te! ki a
szoknyám alá szimatolsz...,
kockázd ki babám majd a videón, szinte
arcod cirógatja a csupasz
csúnyám – alliterál. néked puszi –
angolosan ej! (tve)
a bazilika architrávja meg
csak szemérmesen pislog a tájra, ha tartása
elengedné: leomlana reá, nyelvvel előre, a
szilikon dombokra. 

hopp! megismert
a csuhás, – na essem’ egy puskáspeti –
statiszta volt. mikor szemérmesen
megpillant odakint, a szerszámával felém (legyint.) ámen.
de szerencse, hogy a nyugatos B. misi
emlékháza, már nem fért el a kliptyébe’!
– vagy csak unalomból nem értem a végére –
itt a refrén gabitól: keféjjé’ meg – édes rózsám –,
haecce’ élünk is. (meg nem is)
aztán meg kesergünk, me’
rossz „nekünk” (meg nem is).

0902
2021
L’ambrus

időnként lehorgonyzom nálad

időnként lehorgonyzom nálad, és
lerúgom
magamról az éles peremű kagylók testét, –
melyek kikezdik selyemfényű dongám, s
lehúzzák elmém. –

meglásd, hamarosan újra
megvetem lábam aranyszín
partjaidon!

magány, írás, szabadságom!

1101
2021
l’ambrus

zárás

a zsák behegesztett
hullája, befelé mosolyog:

ne dobd rám a rózsát, ne
szórd rám a földet! ne hullass
testemre önáztató könnyet!

az ki tőlem eddig látványt kapott,
más párkányhoz kell hogy álljon:

a költő fekete tóba hajította tollát, s 
felitta komor tinta-szavát
a tiltakozás:

önvád, ha lenyúlsz felém,
homályba tűnő arccal, tudd,
nem akarok visszatérni, –
kezed is eltaszítom –, mert

jobb nekem itt,
ahol a leírhatatlan marasztal.

0830
2021
l’ambrus

flammarion

urániámra, édes hölgy!
hadd cserzem ki válladnak bőrét,
kopásálló fedlapnak. – ok.

1029
2021
l'ambrus

útban voltak

„útban voltak, – hát megoldottam –
szenvedjetek ti velük!”,
lelkem keresed?
harminc forintot sem ér,
egy dobozba raktam, azt is, ki a napra
aszalódjék. – négy vacak fecskefióka! mit nekem!?
anyjuk míg távol számukra étket gyűjt:
levertem fészkük
kotródjanak, házamtól!
de lásd mily kegyes a szándék,
agyon őket mégsem csapom,
garázs elé, ki! ott fulladjanak meg a napon.
megtalálják őket majd a madárbolond mályiak
csináljanak velük azt, amit akarnak!
a csíny letudva, nálam többé
nem csipognak: és ma végre de jót alszom,
igaz-igaz, csak mint mindenkor.
ej, újra humánus voltam – így mutatták,
így tanultam – magamat így fürösztöm.

0702
2021
L’ambrus

ma nekem adta

ma nekem adta a csiga belét,
a kakaós, omlós közepét,
én innen tudom: ez szerelem.

/– vagy csak már nem éhes/

0504
2021
L’ambrus

insert

kallódó tárgyak: ceruzák, filctollak, fogkefe,
kalandozó testrészek: fiú ujja, ficánkoló
nyelve, a lány meleg
keze, gondolatai, esze – dolgok, amik néha
nem a rendeltetési helyükre kerülnek:
ismerkednek, nedves közegben.

0512
2021
L’ambrus

röfögjön a jobbik

címeres kólás doboz, felrázod
a „szénsav” a pofádba köp:
zsidó vagy! takarodj!

– hűtőbe rakod, állni hagyod –

a „szénsav” távozik,
a doboz, a márka megmarad: – már nem szúr –
én is zsidó vagyok.

ibs-em van: egy ideje,
kerülöm a (kép)zavaros
szénsavas üdítőket – az édeseket,
a felpuffasztókat…, a savképzőket:

vizet iszom.

0428
2021
L’ambrus

csak suttogd…

lélek
néma hangja szülte,

fül nem,
csak a belsőd hallja:

ember, nyelvedre
költeményem ne emeld! – csak magadban
suttogd, kérlek.

0412
2021
L’ambrus

megcsalt!

megcsalt!
az ő hibája,
rohadjon meg...

megcsalt,
az én hibám is,
igy kellett lennie...

megcsalt,
mondjuk én is őt – 
szerencsére.

megcsalt,
de megbocsájtok, akkor most
oda az önbecsülésem?

megcsalt,
én ebbe belehalok! –
dehogy.

megcsalt, vége,
na, végre!

0411
2021
L'ambrus

tasli

negyvenesem lekeverne egy
taslit a tízesemnek, s 
tízesem sem kedvelné 
különösebben a mostani
énem, ejj ami
voltam s ajvé ami lettem,
ha tapasztalatban
fordítva fejlődne az
állomány: mit nem adnék –
na mit nem? – csak azt 
hallom, hogy a „vén” 
már megint nyekereg.
0326
2021
L’ambrus

pulzus

free SZFE: rögös történet,
botlasz belé úton-útfélen.
egy zsebéből a színes üveggolyó
most másikba vándorolt, baj, vagy sem
az alja itt is megnyilvánul, rendszer
int: valami elébb kerül,
most épp az egyszáz 51-esen ránt kést,
valaki és vág:
fiatal női arcot a gyáva! majdnem hím,
valami súlyosan eltorzult – érzed?
a fejekben, s ha nem jut be oda más
hatalom forgolódó egén,
csak vörös, és a narancs köd: az
eredménye fulladás.
kezem ijedten a másikra teszem
pulzusomat mérem, nyugodt,
az enyém úgy tűnik normális, de félek hogy itt
nemcsak a covid az ami virál.
Lényem! 
te ne emberi légy,
annál több: értéket adj, és hangot,
de életet ne végy.
0226
2021
L’ambrus

Öregkorra

Öregkorra meglágyul a szív, vagy	
csak meggárgyul az agg, és 				
a törtetés az elmúlás
küszöbét vágyja lépni
mert úgy véli már mindent látott, és 
még több lett az ami: halott.
szavak helyett 
beszéljen inkább a csend, a villódzó
képeket fedje szemfedő leple, csak
az írás iránti vágy maradjon, –
vajon végig itt marad – velem?
0219
2021
L’ambrus

etetés

mert 
mindig 
ez a helyzet:

míg az egyik elvan,
a másik ellen, 
és aztán?

csere! de

olyan soha nem lesz,
hogy egy tálhoz egyszerre 
mind az összes,

– no és te, merről dürrögsz koma? –

mert, ej 
de nagy a kutya!
meg a feje, 
főleg ha lóg a bele.

1216
2020
L’ambrus

Félelem

a haláltól? – ugyan,
attól én nem félek,
hanem ami az után!

de ne jöjjön, nem jöhet semmi!
mondd, hogy nincs ott más, csak 
némaság, örökös mozdulatlanság.

nem kell a lélek, s nem kell 
az emlék, 
sem a képek sem 
a vágy
csendet akarok, – érzelmek nélküli
végleges megnyugvást.

1210
2020
L’ambrus

Félhomályban

(Asszisztált reprodukció)
/Repróversek – VIII./

Jobb volt-e félhomályban, 
vakon tapogatóznunk,
lebegni tejszínű sav 
lélekmaró felszínén,
mintsem szembesülni a 
fájdalmas ténnyel, hogy 
ezúttal: nem sikerült?

Jobb-e most, 
hogy beleszaladtunk
a nagybetűs kegyetlen, 
de őszinte öklébe,
ami kiütéssel pontozta el
szemünkről a métely
ragályos kórját? – Nem tudom...

Elviselni azt, hogy a hír 
úgy hasított elménkbe
téren s időn keresztül, ahogyan
a meg nem született gyermekünk 
hangtalan könnyei fakadnak
felszínre, észrevétlen. – Itt maradnak.

Emlékkapszuláinkba égnek, ahogyan 
a kétségbeesett akarat elfojtva 
jajveszékel sérült lelkünk romjain;
mikor az épphogy fejlődésnek indult, 
hiú reménybe ringató, fürtbe szökkent 
apró létlátomás a tápláló anyaméhben: spontán elvetél.

És könnyebb lesz-e majd – ezek után –
egymást a fájdalom tükrén keresztül
viszontlátni: benne önmagunk leégett gondolatcsarnokát; 
amikor minden egymásnak szánt kedves pillantás, 
törékeny mozdulatmorzsáink apró gesztusa
a puha tükör csillogó filmfelszínén
szinte azonnal mostoha, torkot szorító
könnygombóccá fakad.

L’Ambrus
2020
2208

Korrektor: Kalcsics Ildikó

Influ-immunitás

/ Amolyan influenszer ellenszer /
Influenszer, az leszel!
Nem tűzoltó, s nem katona, – komám! 
csak egy profitra éhes 
galléros vad-király: baboon, kurkász.

De mire te oly „nagy” leszel… 
én addigra mind-erre immunis. – biz ám!
Rád, s minden egyéb hordalékodra: 
csúcsra-járatott marketing-tápodra.

Ahh, árulkodón úgy lógsz itt előttem,
Akár a disznózsírral kikent csizma:
Sokadmagaddal nyikorogsz, a 
Zsúfra-púpra rakott pajtában.

Fényed: igazi, hamis-gyémánt,
melyről már a sokat próbált shoppingos is – 
kuponnal teli szájjal – ekképp kiállt: 
„Ho-hó, öcsém, megállj! Egy lépést se tovább!” – 
Engem te nem vezetsz meg! Nem versz át!

Hisz orromba csap mesterséged szaga
híg adaléka; fanyar parfümje 
karcol, – bárhová is fordulok,
torkomig kúszik e maróan-kéklő szag!

De jajj! 

A „Most, – hiszékeny balekom –
bármi (is) lehetsz!” és “A gyere,
megmutatjuk hogyan!”-ra, a „Vedd ezt ne azt!”-ra
az insta báj-moslékra megannyi
esztelen kattint, – reflexből – felel:

Feszes-face gyeplőből – ki azon nevelkedett 
a sok kis bodros, önként s bégve előtör, s ráharap! 
Hangosan csámcsog, ahogyan az éhbe sínylő disznó
visít tudattalan, veszetten – vadul röfög, s közben
Ösztönből rág csupaszra, tövig, csontig
bármit: nem nézi hogy fogai közé 
tulajdonképp mi is akad, be nem számít,
morzsolt abrak, pir-polenta, falja azt, 
mi épp terítéken van aznap.

És amit e virtuál-gazda ad, kínál – elejébe tolja, 
portékáját eszi mohón, s bízik benne, követi,
gazda neveli, s ő tartja virt-szolgasorban,
vágásig, – adat-kordában – tudatlan.

De legalább megeteti… Ó, de megám! 
hogy hízlalja, ó hogy tömi! s amaz meg 
hogy benyeli! hogy aztán a gazda, 
húsából észrevétlen tépjen majd, – kéjben-bőséggel, –
mint ki ezeréves böjtjéből épp most ébred...

És persze ösztönözni kell a jószágot!
Evésre, ívásra, pénzszórásra, rongyrázásra
Buzdítani cselekvésre, s láncolni észrevétlen függésbe : 
Kattints, lájkolj, ossz meg, oszt: pucsíts, nyeríts! – Deszeretem!

Biztat: Légy menő, légy trendi!
Nem számít más csak a külső;
a lájk s a „follow me” analízis: 
s a birkát birkamód persze követni, illik.

Mert hát a szopós bárány 
joggal vélheti: a nagy birkát, 
a kost vagy jerkét érdemes követni, 
mert arra gurul majd a finom falat, 
– és talán neki is juthat, egy darab, 
ha amaz nagy keggyel elvétve dob neki!

Influenszer, gyöngyöm!
Az leszel, ha nagy leszel... 
Értem, én… Valóban, szép mesterség, 
– amolyan igazi kétkezi. Csak hát
Értéket nem ad, – azt persze – nem közvetít.

Ó, de az már nem is divat errefelé! –
Ha csak az nem..., hogy –
az önsimító kéz, az Én-én-én, kamu embert, 
s kamu profilt széppé simogatja-gyúrja,

Báját, fineszes, feszes-fész fürdőruhában 
tárja eléd: – De hát mi mása is van annak? –
Felfedi: Lám, mi itt s így nyaralunk! 
Ohh... Be jó neked! Kedves, benyomás gazdám!

Ha úgy véled, meztelen nyájra, 
és bőséges nyálra van itt most szükség! 
„Hisz erre gerjed mindenki…“ – mondod
S ebben tán igazad is van, főleg

Ha azt lesed, hogy kinek mennyi is, 
és mekkora a jókora?
Kinek hogy feszül keble, 
s hogy ível tompora?

Míg lájkok hamis tükrében
díszelegsz derengve,
s fény-hajat fésülsz
mert már csak ez számít neked; 
ez maradt mi érced,
mi hajt s mi éltet:
a szuperfényes 
amoled ragyogás!

Csak én maradtam itt, – tisztelettel – 
mindezekre: s maradok továbbra s így 
– kérlek mondd ha már te is érted, és akkor  – 
már veled együtt lehetek, influ-immunis!

L’Ambrus
1507
2020

Fekete Péter

Olvasom a híreket . . .				
Újabb élet tűnt el, –
így nyugtázom : meghalt, s
csak görgetek tovább,
szaladok az egérrel.

Aztán, újabb hír fogad : Rudolf, a Péter.
– mondja : „Ezek most nem lehetnek . . . 
pillanatai örömnek.” – melyre nyomban
meg is jegyzem : ebben,
vele egyetértek, és

mert lopva a lap szélére futok, ott
koronánk csatára kiált :  – halljátok ? – 
klubja, új halottra épít s újabbakat igazol:
az ország kapujára támad, cselez,
céloz, s hálót fog benne az átok.

És ahogy márciusunk megtorpant, akképp
az ellenzék is topog kapujában:
jobb, hogy mit tesz? Mindegy is. Amaz 
ellenzi majd, – s tán becsületük zakója, hogy
nem partnerek sem rosszban, sem pedig jóban.

Ám míg „ Kovidunk ” pártatlanul öntözi gyepét :
gondozza új hantoknak virágát,
addig mi, magyarok, – ahogyan illik –
pártokra szakadva civakodunk, s
mint vírus szorongatjuk egymás torkát...

Az idegen ? . . . ahogy jött, távozik majd . . .
– előbb, avagy utóbb biztosan – 
és nekünk, akik balsors lapját húztuk,
örök aduba kaptuk :  mi más lap marad 
a pakliban?

L’Ambrus
2020
2503

Az Uralkodó

( Az új vírus / COVID-19/ kapcsán )

/ VÁZLAT /

Furcsák most a pillantások, 
Na de lássuk, mik a kilátások :
Ha csak krákog - elfordulnak
Ha már köhög - elkerülik
Összerezzen : mind egy szálig;
Ahogy hangyák szétszaladnak,
S míg magukat földbe ássák, -
Alattvalót szed a járvány.
Én új királyt prédikálok,
Ím halljátok : . . . Átok
Nevét, fején büszkén hordja
S hírét viszi a Korona.
Maszkot hoz szép orczákra, halált
S rettegést napjaikba . . .
Ím féljétek : mint a vad ló, - melynek
Birodalma határtalan,
S érintésre halált fogan . . .
Gazdag s szegény mind egyre megy
Egy kutya mind ! Nem válogat.
Csak a  kérdés : mi itt dagad -
Ki hódol be és ki marad ?
Számit e hogy előbb-utóbb
A hódító nászra kél e
Lesz e újabb örököse :
Leszármazott, tévedése ?
Új elfajzott trónbitorló . . .
Uralkodó! Mondd, meddig tart !?

L’Ambrus
2020
1703

bűvészinas

/úgy húzott elő kalapjából, ahogyan bűvész rángat elő nyulat/

trükk..., 
ennyi vagyok, egy semmiség
fülem is kilóg e vacak kalapból 
jobbra sajnos nem telik
szívembe szavak döfnek acélos pengét
inasod vagyok, testem 
fűrészeled ketté
kiforgatsz, s közben kínomon nevetsz 
átkozott bűvész!
rajta, mutass be rajtam 
egy újabb trükköt! még nem
tapsolta ki magát, 
nem kacagott eleget a közönség!
tüntess el: már újra élném 
varázsát, annak ahogyan 
teremtettél.

L’Ambrus
2020
1802

módosítva: 2021.02.12

Egy év telt el, azóta hogy megírtam ezt a költeményt. Akkor még úgy véltem megállja helyét. Most úgy: a fenéket! Ezért átírtam. Elgondolkodtató, mennyit változik az ember ízlése, véleménye, megítélése bizonyos dolgokról ilyen rövid idő alatt is. Vajon Babits, vagy épp Ady ha most élne, átírná korábbi költeményeit?