„útban voltak, – hát megoldottam – szenvedjetek ti velük!”, lelkem keresed? harminc forintot sem ér, egy dobozba raktam, azt is, ki a napra aszalódjék. – négy vacak fecskefióka! mit nekem!? anyjuk míg távol számukra étket gyűjt: levertem fészkük kotródjanak, házamtól! de lásd mily kegyes a szándék, agyon őket mégsem csapom, garázs elé, ki! ott fulladjanak meg a napon. megtalálják őket majd a madárbolond mályiak csináljanak velük azt, amit akarnak! a csíny letudva, nálam többé nem csipognak: és ma végre de jót alszom, igaz-igaz, csak mint mindenkor. ej, újra humánus voltam – így mutatták, így tanultam – magamat így fürösztöm. 0702 2021 L’ambrus