Nem vagyok madár. Nem tudok az életritmusukhoz igazodni. Nem fekszem le hét órakor, nem kelek fel ötkor. Az utóbbi időben azonban egy tollas csőrmester: majré – mi így hívjuk, azt a lényt, hím széncinegét, akit a kedves jóhiszeműen az erkélyre édesgetett, párjával egyetemben: sajnos a már fent említett kellemetlen idősávba kerget. Na meg lassanként az őrületbe. Diónyi fejébe vette, hogy minden hajnalban, épp akár egy tengerparti bulizó spanyol, egy őrült katalán kakas, aki előtt a mások felé tanúsított empátia fogalma mint olyan: teljességgel ismeretlen, mámorosan bámulja a hold ezüstre nyalt tányérját, és éhesen-élesen torka szakadtából üvöltve veri az asztalt: nyitnikél. Fészekrakás ideje van. A tojónak udvarol, vagy keltegeti. Kedvesemnek emiatt bűntudata van, ezért sűrün exkuzál: ne haragudj rám, meg a „csumpikákra” sem. Majd veszek neked füldugót…
0428
2021
L’ambrus